A sivatag muzsikusa (2.)

Al-Jazari (Al-Dzsazari) a XII. század híres arab mérnöke volt. Korábbi feltalálók eredményeit ötletesen felhasználva, kombinálva és továbbfejlesztve sok hasznos és érdekes szerkezetet alkotott. Legnagyobb szerencsénkre az általa készített szerkezeteket 1206-ban egy könyvben örökítette meg, melynek több másolata jelzi, hogy hasznos és népszerű mű volt a maga korában. Sokan úgy tartják, hogy Leonardo da Vinci is inspirálódott a művéből, A mechanikai tudás könyvéből. Az arab civilizáció akkoriban messze az európai előtt járt, mert a keresztény kolostorokba elvonult európai tudás vallási okokból olyannyira elzárkózott a nem keresztény szerzők műveitől, hogy azok egyenesen eretneknek számítottak. Így – ha csak a matematikát vesszük – az arab számoktól való tartózkodás nehézkessé tette a tudományos fejlődést, míg keleten az arabok könnyedén számoltak.

Ismail al-Jazari technikai érzékével és jártasságával korának csodatevőjévé vált. Még ma is csoda lenne, ha egy emberhez hasonló robot szolgálná fel az italokat egy vendéglőben. Közel ezer évvel ezelőtt pedig működött ez a technika! Ma már hozzászoktunk a különböző automatákhoz, de ha arra gondolunk, hogy mindez bizonyos formában évszázadokkal ezelőtt is működött, bizony csodálkozhatunk.

A király udvari mérnöke – talán urának szórakoztatására – egy vizet töltő automata rabszolgát épített, amely mosakodás után karján tiszta törülközőt nyújt a királynak. Ebben a szerkezetben egy víz tetején úszó edény mozgatta a robot karját: ha apadt az automata belsejében a víz, az úszó által mozgatott kar elmozdult, így adta kézbe a törülközőt.

Egy másik érdekes szerkezet a különböző italokat vagy azok keverékét szolgáltató műszer volt. A szerkezet belsejében különböző borokkal, aromákkal és vízzel töltött tartályok voltak, amelyeket csövekkel kötöttek egy forgatható csaphoz. Attól függően, hogy milyen italt szeretett volna a király, a megfelelő pozícióba kellett állítsa a csapot, és a kívánt ital ömlött a poharába. A gépezet hatféle bort vagy borkeveréket volt képes tölteni.

Al-Dzsazari nem volt előkelő származású, édesapja egyszerű mesterember volt. Jól tudta, hogy a vízforrástól vagy a folyótól távolabb eső földterületek öntözése mennyire megterhelő a földművesek számára. Hogy megkönnyítse ezeknek az embereknek az életét, egy automata vízátemelő szerkezetet épített, amely nagy segítségére volt a parasztoknak az öntözésben.

Száznál több mechanikai szerkezetet épített. Mindeniknek megvolt a maga gyakorlati haszna, vagy ezek közül némelyik inkább érdekes úri játékszernek bizonyult, mellyel a vendégeket kápráztatták el. Szerencsére Ismail al-Jazari részletesen leírta mindegyik szerkezetének a működését, és azok rajzait is mellékelte a könnyebb megértés érdekében.

A sok szerkezet között egy rendkívül érdekes és komplikált, vízzel működő órát is találunk. Az időmérő szerkezet egy igazi monstrum a maga 8 és fél méteres magasságával. Az órát egy valós méretű elefántmakett hordozza, hátán egy hajcsárral és az óratoronnyal. A masina nem mutatókkal jelezte az időt, hanem különböző faragott figurák félóránkénti megjelenése által. Ma egy ilyen rekonstrukció látható Dubajban. A gépezet ember alakú figurája cintányérral jelzi az idő múlását, egy mechanikus madár meg óránként csiripelni kezd. Biztosak lehetünk benne, hogy egy ilyen szerkezetet csakis egy király engedhetett meg magának.

A híres mérnök szemmel láthatóan sok szerkezetét víz segítségével működtette. Amint a sivatagban a víz jelentette az életet, úgy e gépezeteknek is a víz adott erőt a működéshez. Ismail al-Jazari rendkívül sok szerkezetet épített, de mérnöki tevékenységének csúcsát egy elképesztően érdekes zenélő automata szerkezet jelenti. Georg Friedrich Händel Vízizenéje elevenedik meg előttünk, amikor ennek a csodás masinának a működéséről olvasunk. Ez a gép egy vízen úszó kis hajó, melyen matrózok és zenészek vannak. Természetesen mindeniknek megvan a maga szerepe. A matrózok a hajó működéséért felelősek, a zenészek pedig a szórakozásért. Hogy még érdekesebb legyen, ez a gép képes volt úszni is a vízen, egy belső automata szerkezet biztosította a mozgást; a hajóslegények evezőikkel lapátolták a vizet. Körülbelül félórányi evezés után a hajó megáll, és elkezdődik a muzsika: egy fuvolaművész-szobor játszani kezd, majd a hárfa is belekezd a zenébe, és ezalatt a dobosok biztosítják az egyenletes lüktetést. A zeneművet tizenötször adják elő, aztán a matrózok újra evezésbe lendülnek, és a hajó útra kel a medencében. Al-Dzsazarinak e gépezete több tekintetben is magán hordozza a mérnöki elképzelés magas színvonalának jelét. Elsőként használja a vezérműtengelyt. A tengelyből kiálló csapok a forgás által mozgatják a velük összekötött bábuk végtagjait, ezzel mozgást utánoznak.

Ez a mestermunka méltán jelentette az alkotó életművének csúcsát, hiszen egyszerre többféle mozgást imitált, és zenélt is. És ami mindennél érdekesebb, a zenélő automata szerkezet a zenészeket mozgató csapok elmozdításával más zenére is programozható volt. Mai értelemben is bonyolult mérnöki teljesítménynek számítana egy ilyen zenegép kivitelezése.

Ismail al-Jazari királya 1206-ban rendkívül jó döntést hozott, amikor arra biztatta kitűnő mechanikus alattvalóját, hogy munkáit foglalja könyvbe, és adja ki, hogy az utókor tanulhasson belőle. A könyv elkészültének évében a szerző örökre távozott a fejedelmi udvarból, hogy talán a csillagok járását igazgassa, ha netalán eltérne valami a Teremtő tökéletes tervétől.