Az egykori szocialista országok csehszlovákiai bevonulásának évfordulójára időzítve fogadta az amerikai elnök román kollégáját a múlt héten. Míg 51 évvel ezelőtt a prágai tavasz idején az akkori román vezető szembefordult a szocialista tábor többi országával, és ezzel beférkőzött a Nyugat bizalmába, mostani utódja, bár minden erejéből igyekszik magát színésznek, sőt főszereplőnek feltüntetni, csak a statiszta szerepét játssza a hatalmi színpadon. Bólogatásnál többet el sem várnak tőle, és lehetőséget sem kapna egyébre.
Persze, azt a Fehér Házban is tudják, hogy az idén itt államfőválasztás lesz, ezért még kampány előtt illik meghívni a helyi nagyfiút, megveregetni a vállát, aztán hazaküldeni valami hangzatos, támogató üzenettel. De az igazi nagyfiúk gombostűnyit sem adnak rá, hogy éppen ki van itt az adott szerepben. Onnan a térképen az látszik, hogy az orosz határhoz aránylag közeli országnak van tengerpartja, kijárattal az óceánokra, ami az amerikai katonai doktrína szempontjából az aranybányáknál is fontosabb. És a nagyhatalmaknak nincsenek barátaik, csak érdekeik vannak, ők azokat követik, és a célnak megfelelően válogatnak, nem barátokat, hanem csatlósokat. Amikor eldöntötték, hogy a volt szocialista barakk országai beléphetnek az atlanti katonai klubba, minket akkor is felvettek volna, ha épp nem lett volna magunktól is kedvünk belépni. „Segítettek” volna nekünk olyan jenkibarát kormányt állítani, amelyik engedelmeskedik, no nem a parancsnak, hanem a „meghívásnak”. Van gyakorlatuk az ilyen mesterkedésekben, számtalan példa mutatja ezt a múlt századból. De kapóra jött nekik, hogy a huszadik századi történések okán az itteni kemény legények az ördögnél is jobban félnek az orosz mackótól, így nem is kellett hívogatni őket, mentek maguktól is. És a csatlakozásukkal nemcsak az oroszokhoz közeli tengerpartot kapta meg a nagy szövetséges, hanem az afgán és az iraki hadszínterek ellátása szempontjából fontos utánpótlásbázisnak számító tengerparti repteret is. És persze két kézzel kaptak itt a rakétabázis telepítésének lehetőségén is. A nagyfiúk asztalánál, ahol a kicsiknek sosem osztanak lapot, ezek a katonai kérdések a legfontosabbak, mert a fegyverkezés a legjobb üzlet a világon.
Ezek a dolgok számítanak igazából az amerikai–román viszonyban, és a túloldalon van a döntés arról is, hogy kinek engedik meg az itteni statiszta szerepét eljátszani. Mert miközben az egykori szebeni polgármestert kétszer is fogadták az ovális irodában, a minap kiderült, hogy az ellenlábasai egy kalap pénzt költöttek lobbira, mégsem futotta nekik többre, mint a volt szocdem vezér számára az amerikai elnök beiktatásán való térítéses részvétel, a kormányrúdtól épp a napokban távozott cimborájának meg egy fotó a jenki alelnök társaságában és egy barátságos hangvételű tévéinterjú. Úgy néz ki odaát a fikusz, a kedvenc szobanövény.
