(Folytatás a január 16-i lapszámból)
Éles politikai meglátásai, jogi tudásának, szónoki képességének és terjedő hírnevének köszönhetően a Zemplén megyei Szapáry grófok Kossuth Lajost családi ügyvédjükké fogadták. A kósza hírek szerint az ékesen szóló Kossuth úgy járt, mint a bibliai József Potifárnéval – a fiatal gróf, Andrássy Károly feleségének, Szapáry Etelkának az ügyvéd enyhítette a hosszú ideig külföldön kószáló férj hiányát. De a gróf urat ez kevésbé érdekelte, mert jogtudós szolgájával egy lázító könyvet is írtak, amiért nyomozást indítottak ellene. A zenei tudás ebben a környezetben valószínűleg csak ártott Kossuthnak, mert a grófnéval való egyre gyakoribb sétálgatások, kártyázások és zenélések miatt kitört a családi botrány. Mire a férj hazatért külföldről, otthon állt a bál. A Szapáry család és a feleség iszonyatos dühvel fordult Kossuth ellen, de Andrássy Károly gróf mégis ügyvédjét pártolta – azt sosem árulta el, hogy miért. Már csak adalék ehhez a történethez, hogy a gróf úr fia, Andrássy Gyula mintha az ügyvédtől tanult volna: felnőttként ő lett Ferenc József császár feleségének, Sissinek a szeretője...
Harmincéves korára Kossuth nevét egyre többen ismerték, széles körben örvendett tekintélynek. Még ellenfelei is kénytelenek voltak elismerni tudását, jó helyzetfelismerő képességét és félelmetes szónoki képességét. Nem csoda tehát, hogy később az egész magyar szabadságharc kulcsfontosságú emberévé vált.
Politikai nézeteit mindig szóvá tette. A hatalom érezte, hogy Kossuthnak megvan a képessége, hogy megmozdulásra szólítsa az országot, ezért – amikor már eléggé veszélyesnek érezték, 1837-ben letartóztatták és három, majd négy év börtönre ítélték. A várt hatás elmaradt, mert a fogoly jogász a börtönévek alatt kitűnően megtanult angolul, rengeteget olvasott, és szellemileg gigásszá nőtt. 1840-ben mégis kiszabadult, de nemhogy elriasztotta volna a börtön, hanem megerősödött azalatt, és még a fogságot is saját politikájának javára fordította, mert ismerte az emberi érzékenység és a szavak erejének titkát. Nem hiába tudott fuvolázni; ez az érzékeny hangszer megtanította a szónokot az emberi lélek érzékenységére.
Az 1840-es években a vidéki jogász egyre inkább az ország sorsát meghatározó politikusok sorába lépett, és fokozatosan került az élvonalba. A szabadságharc kirobbanása előtt már legendák lengtek körü-lötte, és a megfelelő pillanatban szavaival lángra lobbant a magyar forradalom.
A bukás után Kossuthnak menekülnie kellett. Három gyermekét az osztrák hatóságok politikai túszként tartották fogva. Törökországi tartózkodása idején, 1850-ben angol közbenjárásra engedték el a három gyereket, hogy apjuk után mehessenek külföldre. Törökországból Angliába utazott. Ott ismét belevetette magát a tanulásba, és közben igyekezett új politikai kapcsolatrendszert kiépíteni. Még mindig hitt a magyar szabadságban. Amikor elfáradt a tanulástól vagy a világméretű sakkjátszmák lépéseinek végiggondolásától, akkor előkerült a fuvola.
Egy látogatója jegyezte meg róla: „hogy kissé kipihenje magát, előkereste kedvenc hangszerét, a fuvolát s csodálatosan szépséges, édes és mégis keserves hangokat csalt ki belőle. Gyönyörű magyar dalokat játszott fuvoláján, melyeket a száműzött hatalmas képzelőtehetsége idegen éghajlatok virágaival cicomázott fel, majd teljes egyszerűségében adott elő, hogy az ember félálmában azt képzelte, hogy már valóban otthon van.” Ez a beszámoló röviden jellemzi Kossuth zenei tudását. A zene gyógyszer volt a nehéz pillanatokban.
A hatalmas politikus is érző ember volt. Vállára nehezedett a balul sikerült szabadságharc miatti lelki felelősség tudata. Három gyermeke közül a lánya mindössze tizennyolc évesen meghalt. Egy ország és egy szeretett gyermek halála bizony sok munkát adott a fuvolának...
Aggastyán volt már a száműzött hazafi. Talán azt is megengedték volna neki, hogy idősen hazatérjen – ha kérte volna. De ő nem volt hajlandó ellentmondani elveinek. Ő csak egy önálló Magyarországra ment volna haza, de ilyen nem létezett, csak Osztrák-Magyar Monarchia.
Nem tudhatjuk, mikor szólalt meg utoljára híres fuvolája, mert 1894-ben Kossuth súlyosan megbetegedett, és március 20-án meghalt. Holttestét és lánya földi maradványait hazaszállították Magyarországra. Hazafihoz méltó tiszte- letadással temették el.
Kossuth emléke nem csak a márciusi megemlékezésekben elevenedik meg. Több zeneszerző is az ő tiszteletére írt zeneművet – ezzel politikai nézetüket is zenébe kódolták. Kossuth szellemét elsőként egy bizonyos Major Gyula örökítette meg II. (Magyar) szimfóniájában 1893-ban. Őt követte Moór Emánuel 1895-ben a 2. C-dúr szimfóniával, amelyet Kossuthnak ajánlott. Majd Bartók is tisztelgett előtte az 1904-ben bemutatott Kossuth szimfonikus költeménnyel. Bartók műve eltűnt, csak 1945 után találta meg Dennijs Dille a hangszerkivonatokat, amelyekből összerakta a teljes művet.
