A székely szabadság napján

Húsz év autonómiaküzdelmére is emlékezik az SZNT

Húsz évvel ezelőtt alakult meg a Székely Nemzeti Tanács, amely célul tűzte ki Székelyföld területi autonómiájának megvalósítását.  Tíz évvel ezelőtt volt a székelyek nagy menetelése több mint 150 ezer résztvevővel. Pénteken Marosvásárhelyen újra a székely szabadság napjára emlékezik az SZNT. Az alábbiakban Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével beszélgettünk.

– Az SZNT egy közleményben azt mondja, hogy a székely szabadság napján ad választ Románia külügyminiszterének arra a gesztusára, hogy bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét a Magyar Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének egy kijelentése miatt.

– A válasz, amit a román politikai elitnek, Románia kormányának, külügyminiszterének adni tudunk, az, hogy Székelyföld létezik, mi, székelyek itt élünk Székelyföldön, ez a szülőföldünk, és ez akkor is úgy van, ha ők tagadják a létezését. Ez az univerzális válasz mindenkinek, aki Székelyföld létezését is tagadja. 

De kiegészíthetem azzal is, hogy – a román politikai osztály és a kormány véleménye ellenére – változatlan a hűségünk az autonómiatörekvéshez, a területi autonómiára való törekvésnek a közképviselete vagyunk. És ennek megfelelően járunk el. Erről fog szólni az a beadványunk is, amelyet hagyományosan megfogalmazunk, és azt várjuk a résztvevőktól, hogy elfogadják, majd elkísérjenek minket, hogy átadjuk a kormánybiztosnak.

– Március 10-ét, a székely szabadság napját idén is a Postaréten tartják.

– Mint mindig. Amióta a Székely Nemzeti Tanács a székely vértanúk emléknapját a székely szabadság napjának nyilvánította, azóta rendszeresen megemlékezünk. Igaz, hogy a járvány alatt három éven át nem tudtuk megszervezni, sőt az is igaz, hogy 2015-ben az akkori polgármester betiltotta, és nem volt időnk a jogorvoslati eljárásra. Akkor megtanultuk, hogy egy évvel korábban tegyük le az előzetes bejelentést, és ez hasznos is volt, mert a később közel egy évig tartó pereskedéssel tudtuk érvényesíteni a szóláshoz, a gyülekezési joghoz való alkotmányos szabadságot az akkori polgármesterrel szemben. 

– Az SZNT közleményében az áll, hogy a székely szabadság napján kék-arany színbe öltöztetik a Postarétet és Marosvásárhelyt…

– Így van. A székely zászlón kék alapon arany sáv, hold és csillag van. Ezeknek a sokasága lényegében azt jelzi, hogy kék-aranyba öltöztetjük Marosvásárhelyt. Ez a két szín dominál március 10-én a rendezvényünkön, és azért tartom fontosnak, mert ha ma valaki a székelyekről beszél, és illusztrációt keres, akkor ezekkel a színekkel szokta illusztrálni. 

– Idén lesz húszéves a Székely Nemzeti Tanács. Mi ennek a jelentősége?

– Húszéves a Székely Nemzeti Tanács, tehát 20 évi autonómiaküzdelmünkre is emlékezünk. Mi kell tudni erről a húsz esztendőről? Sokan kritizálnak bennünket azzal, hogy húsz év alatt a kitűzött célt nem értük el. Ez így van. De én szeretném azt is megkérdezni azoktól, akik ezzel a bírálattal illetnek minket, hogy 2003 előtt a köztudatban egyáltalán benne volt Székelyföld autonómiája? Benne volt a székelyföldi autonómiatörekvés? Hogyha átlapozzuk a 2003 előtti magyarországi és hazai magyar nyelvű sajtót, bátran el lehet mondani, hogy nincs nyoma ennek a célkitűzésnek.  Első lépésként tehát azt kellett megtenni, hogy a közösséget ráébresszük: van egy megvalósítható jövőkép, és ki kell állni azért. Ez is benne van. Kell egy világos jövőkép, Székelyföld autonómiastatútuma, kell egy jelkép, amivel mindenki kifejezheti azt, hogy ezt a jövőképet vállalja: a székely zászló, Székelyföld címere, de beszélhetünk akár a SIC-ről is. Fontos volt az is, hogy kivigyük a nemzetközi színtérre, az európai polgári kezdeményezésünk is ezt szolgálta.  Az a hatéves jogi küzdelem, amelyet lefolytattunk az Európai Bíróságon, része ennek a húsz évnek. Azt mondom, hogy előbbre léptünk, bár kétségtelen, hogy az, amit célként megfogalmaztunk, nem következett be. De nem is gondolom, hogy lett volna valaki közülünk a Székely Nemzeti Tanács állandó bizottságában, aki úgy gondolta volna, hogy a román parlament ezt egyből elfogadja. 

– Elnök úr, mi lesz a március 10-i rendezvény legfontosabb üzenete?

– A veszélyek korában élünk – hadd idézzem Magyarország miniszterelnökét. Ez helytálló diagnózis az egész korszakra.  Az üzenet az, hogy bármit hozhat a politika, bármilyen nehéz helyzetbe kerülünk, van egy szilárd alap, két pillér, amely nem változtatja meg a mi célkitűzésünket. A két pillér: a közösség akarata és a nemzetközi jog. Mert lehet bírálattal is illetni, és megkérdőjelezni, hogy mennyire szilárd a jogalap. A vesztfáliai békeszerződésig, 1648-ig nyúlik vissza a nemzetközi jog története, amit létezése óta számtalanszor megsértettek. Beletartozik ebbe a két világháború is. Mindezek ellenére nem volt még egy olyan nagyszerű nemzetközi együttműködés, emberi, szellemi konstrukció, amely ennyire szilárd lenne, és amelyre lehetne építeni, békét, igazságot és minden embernek a jövőjét. 

– Körülbelül hány embert várnak holnap a Postarétre? 

– Több ezret várunk. Hogy ez a több ezer mit jelent, azt egyelőre megmondani nem tudom. Az elmúlt évek tapasztalata alapján, amikor másfél kilométeres sorban meneteltünk és érkeztünk be a főtérre, mindenképpen fedi a megközelítést, hogy több ezer ember. 

– A forgatókönyv idén is hasonló lesz, mint a korábbi években?

– Igen. Meghívott vendégeink lesznek, felszólalnak.

– Kik a meghívottak? 

– Itt lesz Tőkés László, a Székely Nemzeti Tanács testvérszervezetének, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak az elnöke, külföldi vendégeink Baszkföldet, Katalóniát, illetve most, első ízben Felső-Sziléziát képviselik.