2024. november 23., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Történelmi séta Székelykál ivóvízforrásához, a 170 évvel ezelőtt Marosszentkirályon elhunyt Aranyosrákosi Székely Sándor unitárius püspöknek, A székelyek Erdélyben című eposz költőjének a bölcsője felé

Korábbi lapszámainkban dr. Sándor Szilárd unitárius lelkésszel már beszélgettünk a Magyar Unitárius Egyház megalakulásához is kötődő 1568-as tordai országgyűlés vallási határozatáról. Tettük ezt a pasztorálpszichológiai szempontok alapján, majd beszélgetésünket – személyesebb hangvétellel – folytattuk a Vis Vitalis Egyesületben végzett önkéntes lelkigondozói szolgálatáról. Mostani lapszámunkban, befejezésül folytatjuk az elkezdett beszélgetést.


– Tiszteletes úr, egy héttel ezelőtt a Székelykáli Unitárius Egyházközség lelkészi szolgálata kapcsán földrajzi és más szempontokat is említett a válaszaiban. Beszélgetésünket végül azzal fejeztük be, hogy a témára talán majd vissza fogunk térni. Nos, itt az alkalom, kérjük, árulja el a Népújság olvasóinak, hogy mire is gondolt.

– Köszönöm az érdeklődést és a lehetőséget a folytatásra. Mint ismeretes, Erdélyben számos kanyar van, melyeken kikerüljük a településeket – ha előre rohanunk csupán –, ezért nem is ismerjük azoknak az otthonok felé vezető útjait. Ha mindig csak előre haladnánk a falvak mellett elhaladó kanyarokban, elrohannánk a múlt, jelen és jövő mellett is. 

A történelem, de a jelen ismerete nélkül is képtelenek lennénk a jelenben élni, és tudatlanságunk egyenes következménye, hogy lemondunk a jövőnkről. Szükségünk van tehát a megállásra. Szükségünk van arra, hogy megálljunk a rohanásban, és elgondolkozzunk, ha útjaink hasonló éles kanyarokhoz vezetnek. Jó és hasznos tehát, ha a rohanást tovább kísértő kanyarjainkból letérünk az otthont adó, éltető szülőföldünk egyenes útjai felé. Addig, amíg van kihez, és milyen jó, amikor van még akihez betérni! 

– Most tehát egy kanyar torkolatánál állunk meg?

– Most éppen annak a kanyarnak a torkolatában állunk meg, ahol, ha letérünk a kanyarból, akkor Székelykál belső utcái felé haladunk. Már a kanyar előtt beérkeztünk abba a főutat alig érintő faluba, ahol Aranyosrákosi Székely Sándor, A székelyek Erdélyben című eposz szerzője született. Természetesen több nevet is fel lehetne sorolni, akiknek – vagy őseiknek – a szülőfaluja e dombok ölelte kies falu. Számos nevet, akik innen származtak és innen szóródtak szét szerte a nagyvilágba. Van, aki számontartja eredetét, van, aki nem is tudja, és van, aki elfelejti, vagy nem is érdekli. A szülőföld lélegzetének friss levegője az, ami megtartotta és megtartja az embert. 

– Vannak-e a falunak olyan elszármazottjai, akik számontartják szülőfalujukat?

– Igen. És meggyőződésem, hogy többen is vannak, mint akikről tudomásom van. Hiszen alig egy éve és pár hónapja szolgálok itt unitárius lelkészként. Székelykál történelmének ódon és a jelen éltető, friss levegőjét szívták magukba 2023-ban, az első Kaáli Nagy családi találkozón mindazok, akik az ősi Kaáli-birtokon találkoztak. A résztvevők emlékjelet hagytak ebből az alkalomból az unitárius műemlék templom udvarán, de a jövőre való tervekkel távoztak, és készülnek megismételni a találkozót a jövőben is. 

A Kaáli Nagy-leszármazott id. dr. Csíky Boldizsár művész úr – mint az előző beszélgetésünkben is beszámoltunk erről – A székelyek Erdélyben eposz soraira komponált kórusműve hangzott el a tavaly ősszel Kovács István főtisztelendő püspök úr szószéki szolgálata után a székelykáli unitárius templomban, az Aranyosrákosi Székely Sándorról megemlékező istentiszteleten.

– Tiszteletes úr, ez alkalommal milyen „időbeli sétára” vezet bennünket?

– Most bátorkodom arra a szellemi elődünkre emlékezni ez „időbeli sétán”, akinek édesapja unitárius esperesként szolgált ebben a faluban. Az 1797. szeptember 13. és 1853. január 27. között élt Aranyosrákosi Székely Sándorról van szó, akinek a nevét az irodalomtörténet-írás is számontartja a már többször is említett eposz kapcsán, amelyben a székelyek Erdélyben való letelepedését énekelte meg. Emlékezzünk tehát a 227 évvel ezelőtt Székelykálban született és 170 évvel ezelőtt Marosszentkirályon elhunyt unitárius püspökre, költőre, tanárra.

 A székelykáli unitáriusok eredetüket az 1568-as tordai országgyűlés idejéig vezetik vissza. János Zsigmond első erdélyi fejdelem is járt itt, és találkozhatott is a Kaáli Nagy család elődjeivel, valamint a többi káli unitáriussal. A történelmi sétánk során találkozhatunk I. Rákóczi György fejdelemmel, aki itt ebédelt a székelyföldi komisszió alkalmával 1642. április 29-én, amikor a történelmi feljegyzések szerint a Szent László tiszteletére épített templomot „occupálták” el ez év május 6-án az unitáriusoktól. Ekkor az unitáriusok templom és birtokok nélkül maradtak. 

Nyitrai Mózes Vadadról beszolgáló lelkész egyháztörténeti gépírásos sorait idézve mindezek után „...az unitáriusok miképpen éltek egyházi életet, azt csak az Isten tudja...”.

Ugyancsak a lelkészt idézzük: „...hat esztendő múlva azonban, 1648. február 23-án készült egy adománylevél, melyben Ferenczy Máthé cserébe ad egy szénarétet, egy darabocska helyet a falu közönséges ivókútja árka és a falu közönséges útja mellett, valamint a maga öröksége kertje szomszédságában, hogy oda templomot építsenek. A tanúk Philep Pál és Nagi Simon vadadi lakos és Gerogi Pál iklandi polgár. A templom 1650-ben készül el fából. A falu református lakossága is pénzzel, anyaggal s közmunkával segített az unitárius templom felépítésében, amint ez benne is volt a templom átadásának a feltételeiben. Ezt a templomot 112 éven át háborítatlanul használták. 1762-ben az öreg fatemplomot le kellett bontani, mert megroskadt és az összeomlás fenyegette. Mária Terézia engedélyt adott, hogy egy ugyanolyan fatemplomot, ugyanazon a helyen építsenek a lebontott helyett...”

– A történelmi sétát az 1568-as tordai országgyűléstől kezdtük, ami után, ha jól értettük, akkor Székelykál addigi, Szent László király tiszteletére épített római katolikus templomát az unitáriusok használták, majd ez a templom a reformátusoké lett, akik később besegítettek az unitáriusoknak – a falu forrása melletti szénaréten – fatemplomot építeni. Ezt a fatemplomot 112 év után az összeomlás fenyegette, és már közel is vagyunk Székely Sándor születésének idejéhez. Az ellenreformáció idején kiadott templomépítési engedély kiváltság lehetett a székelykáli unitáriusoknak? Most viszont nem fatemplomba járnak istentiszteletre...

– Az unitáriusok akkori gondnoka és patrónusa, Nagy József a királynő rendeletével ellentétben, idézve az előbbi forrást: „...azt indítványozta, hogy építsenek egy erős új kő és tégla templomot... Az egyházközség tagjainak nagy része visszariadt ettől az indítványtól, félve a veszedelemtől, mely a törvényes rendelet áthágása miatt az egyházközségre zúdulhat. Nagy József viszont azt mondta, hogy ha háromszáz forintjába került is, kőtemploma lesz az unitáriusoknak is a faluban, amint volt a reformáció idejében...”.

Így fogtak neki a székelykáli unitáriusok a jelenlegi templom építésének. A gondnok mellett harminc egyháztag adományozott e célra, és a Statustól kölcsönvett ezer forintra, valamint Berzenczey István római katolikus királybíró 40 ezer tégla kölcsönére volt szükség, hogy a tornyot is befejezhessék. 

A toronyban látható kő azóta is jelzi a székelykáli otthontudatot és ennek segítő megnyilvánulását, hiszen az ellenreformáció idején a katolikus királybíró segítségével sikerült a tornyot folytatni. 

Ezzel egy időben jegyzi meg zárójelben Nyitrai Mózes történetírásában a következőket: „...úgy látszik, hogy a vallási villongás és felekezeti irigykedés nem volt a nép ügye, hanem csak a magasabb körök politikájának a méregfoga, a nép ezen a téren egyetértő, egymáshoz türelmes volt és egymásnak segédkezet nyújtott a nehéz időkben...”.

– Szép történet. Mikorra fejezték be a templomot? Hogyan volt mindez Aranyosrákosi Székely Sándor gyermekkorában, hiszen lassan már arrafelé haladunk a „sétánkban”.?

– A templomot 1784. május 29-én fejezték be a torony felhúzásával, amelynek folytatására 1776-ban kaptak engedélyt. Az engedélyt a szájhagyomány szerint azért kapták meg a káli unitáriusok, idézve az előbbi forrást, mert „...két káli unitárius katona nagy vitézi tettet hajtott végre. A kitüntetés mellett valami kívánságot is kinyilváníthattak. Az ő kívánságuk az volt, hogy lehessen felépíteni a káli unitárius templom tornyát. E két katona nevét is tudják némelyek ma is Kálban: Dobos Tamás és Mihály Lukács (Dobos Sándor, jelenlegi önkéntes kántor rokonsága)”. 

Tehát Aranyosrákosi a templom építésének az árnyékában akár játszhatott is bajtársaival. Az építkezéssel egy időben viszont a történelmi feljegyzések alapján a nyárádmenti születésű és Bécsben élő földbirtokos, Ózdy György feljelentése alapján kiszállt a Comissio, hogy a munkálatokat felülvizsgálják, éppen mint a nyárádgálfalvi templom esetében. 

A káli születésű Nagy István ügyvéd vállalta el a védelmet a törvénykezésben. A templom hiába volt felépülve, mert tíz évig be kellett zárni. Ez idő alatt a papi lak csűrjében tartották az istentiszteleteket. 

– Maradjunk még egy keveset a templomnál, majd sétáljunk közelebb Aranyosrákosi Székely Sándor örökségéhez...

– A Csoflek testvérek 1907-ben építették az orgonát, ami ma javításra szorul. Harang mindig volt a templomban. A kicsit – vagyis a harmadik harangot – lélekharangnak használták temetések idején, 1849-ben, a forradalomban elvitték. 1914-ben pedig a kicsi harangját veszítette el az egyházközség. A nagy harangot Kelemen Árpád ásta el, és így mentette meg a megsemmisüléstől. 1924-ben a kicsi harangot Dobos László Anna nevű leánya és id. Dobos József Gizella nevű leánya konfirmációjára adományozták. Ez a történelmi séta nagy lépésekben halad a jelen felé...

– Maradjunk még a múltban egy keveset, és sétáljunk szembe a szülőfalu nagy szülöttével, a nagy költővel, tanárral, unitárius püspökkel, Aranyosrákosi Székely Sándorral, akinek az arcképét és címerét a szintén e faluban született Kaáli Nagy Elek mellett a mai imateremben, vendégszobában láthatjuk.

– Igen, valóban. A volt unitárius felekezeti iskoláról és az ennek helyén még épülő vendégszobáról, imateremről nem is esett szó. Az imateremben található a szemközti falon a püspök és a főgondok arcképe és nemesi címere, vele szemben a Kaáli Nagy-emlékpark terve, Aranyosrákosi Székely Sándor szobrával. 

Az unitárius templommal szemben található a paplak. Ennek udvarára, a jelenlegi csűrbe tervezzük az Aranyosrákosi Székely Sándor, Kaáli Nagy, valamint más családok emlékszobáit és a közösségi teret, ahol – a felépült és bezárt templommal szemben – az istentiszteleteket tartották. 

Az Aranyosrákosi Székely Sándor emlékére tett történelmi sétánk során ugyanis csak úgy kerülhetünk közelebb hozzá, ha a jelenben élünk, az emlékét őrizzük, gondozzuk, ápoljuk. A maroknyi gazdag múltú közösség kinyitja a múlt gazdag öröksége felé vezető séta során a majd elkészülő vendégszobáját, ezzel együtt az emlékszobák, emlékpark terveit. 

Sétánkon nyissuk ki mi is Aranyosrákosi Székely Sándor A székelyek Erdélyben című eposzát, és zárjuk ezt a történelmi sétát azokkal a sorokkal, amelyek megihlették id. dr. Csíky Boldizsárt is a kórusra írt kompozíciója megalkotására:

„Két, egy forrásból jött folyam tészi határit, 

Innen az őrvénye Maros általfogja egész tájt; 

Partjai szőlőkkel, terméssel rakva körűi bé; 

Túl az elébb szabadon zúgó Olt sűrű kalászos 

Térséget kanyarít, osztán szirtek közé ront-bé. 

Két testvéri Ügyek — hallottuk régi regékből,

És hiszek annyi időn által jött hajdoni szónak.” 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató