Szent Luciának (…) vajmi kevés köze van mindahhoz a sok babonához, amit halála évfordulóján s nevében véghezvisznek. De már a nevében rejlik egy kis oka annak, hogy e babonák, amelyek egy része bizonyára már a szicíliai szűz vértanúsága előtt is ez idő tájához fűződött, éppen az ő alakja köré csoportosultak – írta Folklór-kalendáriumában Katona Lajos. – Az idő ugyanis, (…) a téli napfordulat környéke. (…) az évenként megújuló, fogyta után nyomban ismét gyarapodó, növekedni kezdő kozmikus nap, a földi élet kútforrása (…) az örömujjongás középpontja. A bámulatos véletlen (…) úgy akarta, hogy egy őskori (…) természetünnep törzsére kerüljön oltásképpen (…) karácsony szent ideje, amelynek hosszas ingadozása a pogány és keresztény elemek teljesebb összekeveredésének csak kedvezett.
A hűség napja – 1921. december 14-én volt ama népszavazás Sopronban és környékén – után, 15-én emlékezzünk egy csillagpislantásnyit a 154 éve született Bártfay Paczona József meteorológus-csillagászra. 1884-ben indította az első – bár rövid életű – magyar csillagászati folyóiratot, az Uraniát.
Látogassunk mi magunk is a csillagos égre e napon úgy este 9 óra tájékán.
(Rövidek a nappalok, hosszúra nyúlnak a fagyos éjszakák. A Nap járása 22-én fordul, addig egyre hamarabb sötétül, úgy este öt tájékán.)
Fejünk felett a Kasziopeia W-je. ÉNy-ra a Hattyú Denebje emelkedik a horizont fölé. Nyugati irányban, közel a zenithez az Androméda lehelethalvány foltja lászik. DNy felé a Vízöntő súrolja a látóhatárt. Déli irányba a Kost kereshetjük. DK-en már felkelt a téli égbolt legfényesebb csillagképe, az Orion, felette az Aldebarán, a Bujdosók lámpása pislákol. Fölötte ÉNy-ra a Fiastyúk rendezgeti csillagcsibéit. A keleti horizont felett az ikrek – Castor és Pollux, fölöttük a Szekeres legfényesebb csillagával, a Capellával. Az ÉK-i égaljra már felkapaszkodott a Nagy Göncöl. Észak felé tekintve a horizont és az égbolt közepére érkező Perszeusz között félúton a Kis Göncöl Sarkcsillaga pillint.
A bolygók? A Merkúr a Nap elől menekül, de a hónap közepétől már beleolvad talmi fénye a napkeltébe. A Vénusz, híven nevéhez – Esthajnalcsillag – most kezd ragyogni napnyugta után. A Mars a Mérlegben keresendő. A Jupiter a Nyilas vendége, de lassan a Nap fényessége takarja el – 27-én együttállásban lesz csillagunkkal. A Szaturnusz szintén belevész a közeledő Nap alkonyi fényébe. Az Uránusz a Kos vendége ez idő tájt. A Neptunusz a Vízöntőben rostokol.
Hűséges égi kísérőnk, a Hold már apadóban – négy napja volt telehold, most a keleti látóhatár fölött az Ikrekhez közelít.
Naplemente este hatkor
15-én van Bolyai János születése napja. S 10 napja, hogy a végtelen égi csillagösvényekre tért a Bolyaiak nagy kutatója, Weszely Tibor. Mikor 1954-ben érettségizett a már akkor országos hírnévre szert tett ifjú matematikus, nagy ajándékot kapott iskolájától, az egykori marosvásárhelyi Református Kollégiumtól: a Tentamen egy eredeti példányát, az Appendixszel. A kötetben két kollégiumi véndiák – Farczády Elek, akkor éppen a Bolyai Dokumentációs Könyvtár igazgatója, és osztályfőnöke, id. Kiss Zoltán – aláírása utal az ajándékozásra. Csoda-e hát, hogy 1959-ben, a bukaresti egyetem elvégzése után – ahol gyakornok lett a geometria és topológia tanszékén – két hónapra, Kozma Béla, az akkor már nevében is örökségét viselő intézet, a Bolyai Farkas Líceum igazgatója hívására hazaköltözött Marosvásárhelyre? A véndiák tanár onnan is ment végül nyugdíjba 1999-ben. De nyugdíjba vonulhat-e egy kutató matematikatörténész? Hogy nem, bizonyítja az utolsó évek munkássága is. Általa is ragyogóbbá vált a Bolyaiak „semmiből egy új, más világot” teremtő tudása.
15-én lesz 30 éve, hogy 1989-ben, a híres levél keltének városában, Temesváron, Tőkés László védelmében megmozdult a végtelen eme kis darabja, melyet szülőhazánknak vallunk.
A vad növőtény kérelemmel járula
Zeusz szinéhez: engedné felnőni őt
Nyesetlenül, s a kényes embert tiltaná
Le, hogy ne oltson más szelíd fajat belé;
Okúl adván, mert fáj a nyesdelés neki,
S sajátságát el nincsen kedve veszteni.
Zeusz hajolt a kérelemre, s felnöve
Bogos fürtökkel, s görcsösült derékkal a
Finnyás növőtény, és fanyar gyümölcse lett,
Melyet nem ízlelt ember, csak féreg, s vadabb
Madár emészté: végre jött a gazda, és
Hasábra szelvén katlanába hányta be.
Ekkor keserves hangon ejte ily panaszt:
„Én balgatag! nem tudtam, mit kérek vala:
Ha oltva lettem volna, jobb gyümölcsömért
Halálig emberkedvben részesűlheték,
S kimúltommal szép fényes házi bútorúl
Becsben tartatnám; most hiúvá hamvadok.”
Értjük, persze értjük a 219 évvel ezelőtt, 1800. december 17-én született Czuczor Gergely nyelvtudós példázatát.
Nagy fába vágtuk fejszénket, midőn oly munkára vállalkoztunk, melynek föladata édes nyelvünk egész birodalmát bejárni – írta volt A magyar nyelv szótára első négy kötetének szerzője 1860 táján. (Halála után Fogarasi János fejezte be a hatkötetes művet, a „Czuczor-Fogarasi”-t.)
A vad növőtény és Zeusz.
De ki tartja számon ma már, hogy a növötény, növetény szót – s hány más, botanikával összefüggő szavunkat még, köztük 93 magyar növénynevet – a középajtai református pap, Benkő József írta le először. Ebből lett a növény szavunk. Becsületességére s körültekintő névadásának indítékára és alaposságára idézzük itt Kazinczy Ferencnek írt levelét 1784-ből:
A’ mi illeti a Hedera Poeticát, készen vagyon annak neve a’ Székelyeknél, kik Igaz Magyar Nyelvel szoktunk születtetni. Repkény-fa nálunk az ő neve, úgy tetszik, az egyéb fákra való fel-folyásától avagy repülésétől. […] Hallottam először, mintegy két esztendővel, Csíki Székelyektől; de nem vettem bé mindjárt, vélvén hogy tsak valami szegeletbéli szó: azután bé kellett vennem, ki tanúlván, hogy Székely főldünkön mindenfelé isméretes nevezet.
Közeleg a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, a karácsony. Bárha sűrű pelyhekben hulló hó borítaná be a várost. Éppen, mint Pjotr Iljics Csajkovszkij Diótörőjében. E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című meséjét továbbálmodó balett ősbemutatójára 1892. december 18-án került sor Szentpéterváron. A Magyar Királyi Operaházban először 1927. december 21-én mutatták be. A negyedik képben téli reggel van, karácsony másnapja. A kifosztástól a Diótörő hősiességével megmentett karácsonyfa visszatér a kislány álmába. A dada óvatosan benyit a történetet végigálmodó Marika szobájába, félrehúzza a függönyt. A betóduló napfényre Marika felébred. Az álom bűvöletéből ébredő kislány odaszalad a karosszékben pihenő diótörőbábuhoz – legfontosabb ajándékához –, és boldogan szorítja magához.
Növekszik a fény – 22-e után – csupán egy csillagfelcsillámlásnyit. Indulunk a tavasz felé.
A kis veréb pimasz élni akarása bámulatos véletlen vagy a csodához megadott esély a decemberi csillagos ég alatt? A végtelenségbe burkolózó hűség növeténye és a karácsonyfa gyantás illatígérete a tavasz felé mutatja az irányt.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
