A természet kalendáriuma (CCCXLII.)

Az apostolok névünnepei általában a csillagászati hónap első, a naptári hónap utolsó dekádjára esnek. Vízöntő havába a Szent Pálé esik. Mivel nem találta méltónak magát az apostoli címre – Saulként ő maga is keresztényeket üldözött –, önmagát „a legkisebb az apostolok között”-inek írta le. Midőn a damaszkuszi úton nagy fényesség vette körül, s ő lefordult a lováról, szót hallott: „Saul, Saul, mit kergetsz engem?” A megtért Paulus a kereszténység nagy térítő apostola lett.

 „Pál fordula fényességben” – olvasható január 25-ére a régi magyar kalendáriumokban. Ettől kezdve a római polgár zsidó Saul a latin keresztnevét használta: a zsidók szálfatermetű első királyának személynevét az aprócska jelentésű Paulusra cserélte. A keresztény mozgalom ezzel a lépéssel indult el a világvallás felé vezető úton.

E nap időjárásáról a termésre, a gazdaság kilátásaira következtetett az egykori falusi ember. A régi paraszti gazdaságokban szigorúan be kellett osztani a télire eltett eleséget, a tél vége gyakran nélkülözést hozott, s a tavasz közeledése, a természet ébredése jelentette a reményt.

A pálforduló időjárásjósló. A négyszáz éves Csízió szerint:

„Mikor fénylik Szent Pál, minden termés szépen áll;

ha pedig havas vagy eső leend, mértékletes 

esztendőt jelent.

Ha felleges vagy ködös, könyörögjünk az Úristennek,

hogy hirtelen haláltól minket megoltalmazzon.” 

A „hirtelen halál” régen főként a járványokat jelentette, a pestist, a döghalált:

„Pál fordulása, ha tiszta,

bőven terem mező, puszta.

Pál fordul köddel,

ember hullik döggel.” 

A Csurgó környéki Pogányszentpéteren a pálforduláshoz a „Fele kenyér, fele széna, fele fa” mondás járta. Ha a télire eltett élelemnek s tüzelőnek megvan még a fele, akkor a család és a jószág már kitelel.

A keresztségben Pál nevét kapta az 1826-ban e napon Kolozsvárott megszületett irodalomtörténész, költő, műkritikus, Gyulai Pál is.

Beh jó világ a hóvilág,

De csak meleg szobában;

Virúlhat kinn a jégvirág,

Ha kézben telt pohár van!

Fel is köszöntöm tél apót,

Hogy újra visszatére:

Terítsen enyhe takarót

Vetésre, venyigére;

Vidor tavasz keljen nyomán,

Nyár is, ősz is dicsérje,

S jó új bor és kenyér után

Hálánk híven kisérje.

– ekként szól áldomása az 1893-ban kelt Télen című versében –

Az egész táj egy hótenger,

Rajt’ egy-két bágyadt sugár,

De nyugodt, mint öreg ember,

Akinek nincs vágya már (...)

Minden nyúgodt és kifáradt,

De nem vénség ez s halál,

Ami nyugszik, újra támad,

És tavasz, nyár visszaszáll (...)

Január farka. A hóra huppanó nagy hópelyhek sóhaja. Az újra s újra visszatérő hangtalan havazás. Némaság a tájon. A hegyek felett az ég halovány azúrjában hétágra süt a nap.

Nem lehetett megmozdulni ebben a csendben, ami elment és visszajött, mint a szeretet emléke, mint a simogatás, ami régen elmúlt, s nem múlik el soha

– írja az 1900-ban, éppen Pál napján született Fekete István is, a természetről utolérhetetlenül sokat tudó író, egyik legszebb regényében, a Téli berekben. S ugyanitt:

A berekben nincs protekció, és a tél nem ismer pótvizsgát. Itt állandóan tudni kell az egész anyagot, mindennap felelni, súgni nem lehet, és egyetlen rossz felelet az élet bukását jelenti.

Ugyane napon, 1893-ban, abban az évben, amikor Gyulai papírra vetette idézett versét, született Petrozsényben Vigh Ferenc bányamérnök. A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán tanult. Az I. világháborúban teljesített katonai szolgálata miatt késve, 1920-ban szerezte oklevelét. Nagy érdemeit – a kőszénbányák karsztvíz elleni védekezésében – már a csonka országban szerezte.

1834. január 27-én született a szibériai Tobolszkban Dmitrij Ivanovics Mengyelejev.

Nagyapja nyomtatta az első szibériai újságot, apja a tobolszki gimnázium igazgatója volt, akinek halála után a család elszegényedett, úgyhogy csak a pétervári tanárképző főiskolát végezhette el. 1859-ben állami ösztöndíjjal Heidelbergbe küldték, ahol Robert Bunsen német kémikussal dolgozott együtt. Hazatérve, a Szentpétervári Egyetem általános kémiai tanszékének vezetője lett, és megírta A kémia alapelvei című munkáját. Ő vette észre, hogy ha a kémiai elemeket növekvő atomsúly szerint rendezzük, a táblázat a fizikai-kémiai jellemzők periodikusságát mutatja. 150 éve, 1869. március 1-jén ismertette a kémiai elemek általa felfedezett periódusos rendszerét. A rendszer logikája alapján megváltoztatta az egyes elemek sorrendjét, és az akkor ismert 63 elem mellett üres helyeket is hagyott, sőt, még az odaillő új elemek tulajdonságait is megjósolta.

 „A korábbi időben a tudományok – a hidakhoz hasonlóan – csak úgy tudtak felépülni, hogy néhány széles oszloppal és hosszú mestergerendával alátámasztották... azt kívánom megmutatni, hogyan épül fel most a tudomány egy függőhídhoz hasonlóan, karcsú, de szilárdan rögzített láncok együttes erejével” – írta főműve előszavában.

Nyugaton ezért csak orosz misztikusnak titulálták. 1875-ben aztán felfedezték az általa ekaalumíniumnak (alumínimum alattinak) nevezett galliumot, amely fizikai tulajdonságaival pontosan beleillett az üresen hagyott rubrikába, majd néhány év múlva az általa ekaszilíciumnak elkeresztelt germániumot, a szkandium is a helyére került. Egy csapásra a világ legismertebb és legelismertebb vegyésze lett. 1906-ban, néhány hónappal halála előtt, felmerült a neve a Nobel-díj kapcsán, de a kitüntetést a francia Henri Moissan kapta „az elemi fluor izolálásáért és a róla elnevezett elektromos kemence bevezetéséért a tudományos kutatásba”. Hetvenhárom éves korában, 1907. február 2-án halt meg Szentpétervárott. A periódusos rendszer 1955-ben felfedezett, 101-es rendszámú elemét a tiszteletére nevezték el mendeléviumnak.

Az ugyane napon, 1860. január 27-én meghalt Bolyai Jánosnak – mindmáig legnagyobb matematikusunk – életében korántsem jutott ennyi megbecsülés. De, Szentágothai János szavával élve, „A magyar nép géniusza a tudomány területén legmagasabb fokon Bolyai Jánosban öltött testet.” 

Elhagyatva halt meg, 1860. január 29-én temették jeltelen sírba. A marosvásárhelyi református egyház halotti anyakönyvéből: „Bolyai János, nyugalm. Ingenieur Kapitány – meghalt agy- és tüdőgyulladásban. – Híres, nagy elméjű matematikus volt, az elsők között is első. Kár, hogy nagy talentuma használatlanul ásatott el.”

Vekerdi László imponáló bölcsességgel és szenvedéllyel írta:

[Bolyai János] mindvégig a szellemi Európa ama nagy polgáraihoz tartozik, akik megismerték és vállalták a végsőkig gondolt gondolatok szigorú keménységét... A Bolyaiak – apa és fiú – (...)Kihagyásuk az európai szellem egész történetét károsítja és hamisítja meg.”

Ma valaki tréfált velem,

Boros, mámoros éjjelen

Elémállt, mellére csapott:

 „Kuruc Ádám deák vagyok.” 

 „Én se voltam zabi gyerek,

De ki kuruc, nem pityereg,

Vérem volnál s hogy imigyen

Asszonyoskodsz, szánom igen.

De az élet nem nagy dolog,

Egyet forog, kettőt forog,

Néha inog, de csak megáll:

Legvigabb pajtás a Halál.” 

110 évvel ezelőtt Párizsban íródott e danse macabre. Címe: Néhány januári nap – Január 21. Szerzője, Ady Endre, éppen száz évvel ezelőtt, 1919. január 27-én táncolt át az örökkévalóságba.

Január 28. Csokonai Vitéz Mihály halálának napja. 1805-ben fejezte be földi szédelgését. De! Sentencia et pictura – elmélkedés és leírás. Elmélkedés az erkölcsösségről és az élet, a természet leírása. Klasszikus – a szó eredeti értelmében (is). Az első magyar költő filozófus, a második, egyben mindmáig utolsó Székely János. Racionalizmus és empirizmus finom egyensúlya, a (nemes értelemben vett) népiesség, a művészi és érzelmi szabadság gondolata, a nemzeti múlt iránti érdeklődés, az idő fejlődést és hanyatlást hozó dinamikájának felismerése. Mindez ő, Csokonai. És az első a természetet értőn szerető költők kurta sorában.

Mormolnak szelei a fagyos északnak,

A zsindelyre vastag jégcsapokat raknak.

Ellepik a főldet sűrű fergeteggel,

A folyóvizeket megkötik hideggel,

– így kezdi A tél című poémáját. Mi pedig mára itt fejezzük be január végi sétánkat.

Gyulai Pál és Fekete István bölcsessége, Vigh Ferenc, Mengyelejev és Bolyai János emléke, Ady és Csokonai életszeretete legyenek irányítóink.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2019-ben, pálforduláskor