Halk, de határozott szavú ember beszéde ez. Reményik Sándor Erdélyi márciusának sorai nem lázítanak, de mert figyelmeztetnek, sokáig tiltva, letagadva voltak.
Legjobb barátja, Áprily Lajos, nála sokkal visszafogottabban szólt március forradalmáról. Csupán négyszer írta le a forradalom szót – összes költeményeiben. S mindnégyszer a természet megújulásáról beszél. S csak az 1966. február 22-én írt Az első villámban érzem, hogy ’48 szellemét idézi:
Tavasz heroldja, evoé! Tüzed
ott lobbant túl, komor hegyoldalon.
Fellobbanásod új forradalom,
„mellyel vén földünk ifjúvá teszed”.
A somvirág... arannyal integet
Áprilynál a tavasz forradalma a somvirágzással teljesedik. Hat versének „főszereplője” a som. Vásárhelyiként, a Somostetőt emberré érésem egyik színterének vallva, csak irigykedem, hogy ő kolozsvári, nagyenyedi, visegrádi sombokrokról beszél. Az 1957-ben írt A somvirágos oldalában az egykori visegrádi lázadó Zách Felicián lányától ér el a Duna tavaszi fohászáig:
Elment a gond a hóval,
felhőn is fény nevet.
A somvirágos oldal
arannyal integet.
Ha utas jön hajóval,
a hegyre feltekint:
– Ni, somvirágos oldal…
És issza azt a színt.
Itt ős szó járta s ó dal,
a Zách-lány is dalolt,
a somvirágos oldal
sütkérezője volt.
A somvirágos oldal
lejtőjén túl, alul,
kő- és keresztfa-sorral
kis temető lapul.
Beszélgess ott a holttal,
tavasszal érzi még:
– A somvirágos oldal,
az volt gyönyörűség.
Szelíd, egyszerű szóval
kérem: míg élhetünk,
szép somvirágos oldal,
adj jó tavaszt nekünk.
Beszélgessünk mi is Áprilyval. Mintha csak rá felelne az otthon maradt barát:
(…) Testvér, látod: én nem járok tilosban,
De te is hidd: nem tilalmas dolog
Megsimogatni otthon a fiókban
Egy poros, régi, kicsi szalagot (…)
1931. március 10. – ez a dátum áll Reményik versének végén.
1854. március 10. – Postarét.
Március 10. – 2012 óta a székely szabadság napja.
Mára a Székely vértanúk kútján a felirat a dagadó holddal és a nyolc ágra sütő nappal levétetett. S az obeliszk körül a nap is oktogonná változtatott.
De az a kicsi szalag fiókba nem záródhat!
Kedves Olvasóm! A magyarság legnagyobb ünnepén folytatom, mit megkezdtem múlt héten. Ez alkalommal a 2019. év gerinces állatait mutatom be dióhéjban. Mindahányan a határok nélküli Kárpát-medence lakói.
A 2019. év hala – már bemutattam –, a vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus).
Az idén nem hüllőt, hanem kétéltűt választottak az év csúszómászójának: a foltos szalamandrát (Salamandra salamandra). Már az ókor nagy természettudósai (Arisztotelész, Plinius) is ismerni vélték, téves megállapításaik nyomán azonban az állatot hosszú ideig babonás félelem övezte. Rejtett életmódja és figyelmeztető rajzolata miatt sokáig hitték, hogy bőrének váladéka halálosan mérgező, és azt is, hogy minden tüzet elolt. Dehogy oltja, és ha szerencsétlenül belepottyan a kútba, akkor sem fogja mérgével a vízből ivók vesztét okozni. A mendemondák miatt sok szalamandrának kellett értelmetlenül elpusztulnia alkimisták és méregkeverők mesterkedései nyomán. A faj napjainkban használatos angol (Fire salamander) és német (Feuersalamander) elnevezése is „tűzszalamandra” jelentéssel bír. Bár a bőrt és a nyálkahártyát kellemetlenül ingerli a bőrében termelődő méreganyag, az állat ártalmatlan. Testhossza 20 cm körüli. Kiemelkedő, nagy szeme, sötét pupillája, hengeres teste, élénk mintázata – fényes fekete bőrét sötétsárga-narancsvörös foltok tarkítják – teszi összetéveszthetetlenné. Éjszaka aktív, ám nyirkos, esős időben napközben is találkozhatunk vele. A középhegységek hűvös klímájú erdeinek vizei mentén él. Élőhelyeinek egyre szennyezettebbé, szárazabbá válása, átalakítása jelentősen csökkenti a szalamandrák fennmaradásának esélyeit. Kedveli az erdők talaját borító vastag moha- és avarréteget is, melyek szintén búvóhelyéül szolgálnak. Télen mélyebb üregekbe húzódik. Táplálékát általában lassan mozgó gerinctelenek (giliszták, meztelen csigák, ízeltlábúak) alkotják. A kifejlett példányok a vizet csak a szaporodási időszakban keresik fel. Szaporodása hazai kétéltűink viszonylatában egészen különleges. Általában április-május környékén, a szárazföldön vagy a sekély vízben párzik. Elevenszülő, lárvái a következő évben május-július környékén meglehetősen fejletten, végtagokkal és kopoltyúkkal jönnek világra. A lárvák többnyire augusztus-szeptemberre alakulnak át, s hagyják el a vizet, hogy ettől kezdve a felnőtt szalamandrák életét éljék. Kedvezőtlen körülmények között előfordul, hogy a lárvák születésük évében nem tudnak átalakulni, hanem a vízben telelnek át.
2019 év madara a gólyatöcs (Himantopus himantopus). Szép régi neve székigólya. Hosszú lábával és csőrével, fekete-fehér színével valóban miniatűr fehér gólyához hasonlít. Az internetes szavazáson a három választható madárfajra (gólyatöcs, gulipán és nagy póling) érkezett 8993 voks közül a gólyatöcs kapta a legtöbbet. A hím homloka, torka, nyaka és alsóteste fehér, a fejtető, a tarkó, a nyak hátsó része, a hát, a váll és a szárnyak feketék. A tojó fején és nyakán több a fehér, hátuk pedig barnásfekete. Vékony, fekete csőre hosszú. Piros lábai rendkívül hosszúak (tudományos neve szíjlábút jelent). Igazi világpolgár, az Antarktisz kivételével az összes kontinensen él. Főleg vízi rovarokat és más gerincteleneket, elsősorban alacsonyabb rendű rákokat szedeget össze a víz színéről és a parti iszapfelületről. A sekély, csak 20-25 cm mély tavakon és öntésterületeken, halastavakon és belvizes szántókon hosszú lábaival a vízben gázolva táplálkozik. A kiemelkedő szárazulatokon pedig költeni tud. Fészkét úgy alakítja ki, hogy lehetőség szerint víz vegye körül, a növényzeti borítottság 50% körül alakuljon, annak magassága körülbelül 30 cm legyen. A fiókák fészekhagyók, felszáradás után szüleik elvezetik őket a fészektől, egy hónapos korukban már képesek repülni, de szüleikkel még ezután is összetartanak. Az Eurázsiában és Észak-Amerikában fészkelők hosszú távú vonulók. Tavasszal, március-áprilisban érkeznek meg a trópusi Afrikából, a költési időszak végén korán útra kelnek, többségük augusztusban el is hagyja a Kárpát-medencét. A faj védelmének alapját a még meglévő természetes szikes tavak megőrzése és az egykori fészkelőhelyek rehabilitációja jelenti.
Oly csendben nő... mint a fű – téltemető
Az eurázsiai hiúz (Lynx lynx) az év emlőse. A barnamedve és a farkas után a harmadik legnagyobb ragadozó Európában. A hímek nagyobbak és robusztusabbak, mint a nőstények. Átlagosan 20-35 kg-osak, marmagasságuk 60-65 cm, testhosszuk 80-130 cm között változhat. A pettyes ragadozó jellegzetessége fekete fülbojtja és rövid, alig 20 cm-es farka. Kerüli az embert. Nyulakra, rágcsálókra, rókákra, őzekre is vadászik. A faj éjszakai életmódot folytat, a nappalokat kidőlt fákon, sziklarepedésekben pihenve tölti. Európán kívül Oroszországban és Közép-Ázsiában is őshonos. Magyarországról az első világháború után teljesen eltűnt, de az 1980-as években újra felbukkant, viszont létszáma csekély, jelenleg alig 10-20 példány élhet Magyarországon. Ennél sokkal jelentősebb populációi vannak Felvidéken, Kárpátalján, s főleg Erdélyben.
A Magyar Vadászlap a számos Év Faja kampányon fellelkesülve megválasztotta az idei év vadászható vadfaját, a fogolyt (Perdix perdix). A választás azért esett e fajra, mert a többi hasonló, mezei élőhelyet preferáló vadunkkal (fácán, mezei nyúl) együtt a fogolyállomány is jelentősen megcsappant az intenzív mezőgazdaság és a ragadozók egyedszámának növekedése miatt.
Március idusán végezetül még egyszer egy áprilys forradalom. A vénülő, romlott szemű költő kérése: Könyörgés a tavaszhoz.
Rügypattantó, szilaj forradalom:
heves tavasz, – lassíts az iramon.
Virágaim, lassabban nyíljatok:
vén szem legel búcsúzva rajtatok.
Hasonló, békés, de méltóságteljes kikeletet kívánva, maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2019-ben, 171 évvel a Talpra, magyar… elhangzása után
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
