2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


Homály. A bimbós sombokor

ködpermetegben ázik.

Hozok egy ágat, vízbe tedd,

vázádban kivirágzik.

      

      Idén, nem is először, jómagam is somágat virágoztattam, hadd vidítsa az ablakon bekandikáló téli eget. Áprily Lajos 1959. márciusában írt Akarsz-e fényt? versével kezdem mai sétánkat, kedves Olvasóm. A Somostetőt tenyereként ismerő erdőjárónak, talán jobban, mint másnak, szívet melengető a somvirág kora tavaszi sugárzó szőkesége. A természetet talán leginkább ismerő magyar költőt fogjuk ma kézen, s ösvényeinket a természettudomány-történet felé is kacskaringóztatva, terelgessük a tavaszba márciusunkat.

      

Pár nap s kibontja szirmait,

mintha kénlánggal égne.

S a verandán szétsugaraz

a tavasz szőkesége.


Mint kökörcsin, mely napfényt keres



      

      189 éve, 1832. március 19-én született a közép-keleti kultúra és nyelvek világszerte elismert kutatója, Vámbéry Ármin. Önerejéből végezte tanulmányait. Eötvös József támogatásával indult keletre 1857-ben. 1861-ben dervisnek öltözve csatlakozott egy mekkai zarándokcsoporthoz. Vándorútja során eljutott Buharába, Szamarkandba is. Ott szerzett ismereteit az angol királyi udvar is kamatoztatta, politikai kérdésekben is kikérte tanácsát. Két legjelentősebb munkáját az MTA adta ki: A török faj ethnológiai és ethnographiai tekintetben címűt 1885-ben, A Nyugat kultúrája keletent 1906-ban. Akkori népismereti és nyelvészeti megállapításait népünk rokonsági kapcsolatairól ma a legmodernebb genetikai vizsgálatok támasztják alá. Bizonyított tény, hogy genetikai rokonainkat éppen a Vámbéry által feltárt területen kereshetjük. Nő, növekszik ez az új tudás, mint pattanó tavaszi rügy az ágon.

      És újra nő a nap. Áprily 1966 februárjában írt négysorosa a bomlani vágyó rügyekről beszél.

      

Nő, mint fakadni vágyó rügy a fán,

nő, mint a zsálya jó eső után,

nő, mint kökörcsin, mely napfényt keres –

aztán úgy nő, mint egy kis Herkules.

      

      Növekszik a nappal is, addig-addig, hogy utoléri az éjszaka hosszát. A XXI. században 2011 volt az utolsó olyan év, amikor március 21-én következett be ez az időpont, innentől a század végéig mindig korábban lesz. 2011-ben még március 21-ére esett a csillagászati tavasz kezdete, de mivel 2012 szökőév volt, ezért ebben az évben 20-án reggel következett be. Ezt követően, mivel 365 napos évek jönnek, a nap-éj egyenlőség időpontja ismét egyre későbbre kezdett tolódni, de 2015-ben is még március 20-ára esett. Ezután, mielőtt még újra elérte volna a 21-ét, ismét szökőév jött, ezért 2016-ban a nap-éj egyenlőség március 20-án reggelre került vissza. A négyévenkénti 45 perces csúszás azt eredményezi, hogy 2012-től 2047-ig minden évben március 20-ára, 2048-tól viszont már 19-ére esik a jeles nap. Mivel 2100-ban kimarad február 29., így egy napot előrefelé mozdul el a folyamat, és 2102-ben már – a XXII. században először – ismét 21-én következik be a természet újjászületésének e fontos szimbóluma. Ha belegondolok, unokáink, sőt dédunokáink, szépunokáink kora lesz az már. De a természet minden tavasszal újjászületik.

      Újjászületés. Áprily A somfa-csonkban épp nem erről mesél. A természet ember általi, esztelen és kegyetlen pusztítása esélyt ad-e utódainknak, akár csupán a somfavirágzás csodájában részesülni?

      

A somfát fenn a bükkcserjés alatt

télen kivágták, csak a csonk maradt.


Aki fejszét fogott rá, bárki volt,

tavaszi aranyamtól megrabolt.


A nap szeme keletről odalát,

keresi a sárgavirágú fát.


Nagy messzeségből egy madár suhan

s nézi: tavalyi fája merre van?


Néhány kört ír a puszta csonk körül

s a hangja sír, mikor továbbrepül...


Az a kegyetlen téli fejsze ölt:

Egy aranyfolttal szegényebb a föld.


Sárga virágját bontja a som



      

      Március 22. a víz világnapja. 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott környezet és fejlődés témájú konferencia után kezdeményezte az ENSZ ezt a világnapot. Célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.

      

Az ér fűzfáin hogy virít a zöld szín!

Esett, de már egy kis folton derül.

Eső-gyöngyös, finom, fehér kökörcsin

s tüdőfű leng a forrásom körül.

      

– indítja Csorgó című, 1957-ben írt versét Áprily –

      

Egy nyáron csákányozva felkutattam,

hogy merre nő s tágul az ér-torok,

és csőbe fogva kő közé rakattam

s a víz azóta kő-szájon csorog.


Én felszívódom földben és időben,

a versemből egy rím-szó sem marad,

de él az ösvény s csorgóm ontja bőven

a völgy felé a kristály-sugarat.


S mint most, derűs napokban arra csalja

a meg-meglankadt szőlőművelőt,

vagy gyúlt arccal leánya száll az aljba

és ő iszik csorgómból új erőt.


A drága hűst sokáig érzi szája,

testében is forrásom frisse van,

s fenn megpendül szőlőnyitó kapája:

új sorba vág dalolva és vígan.

      

      337 éve, 1684. március 24-én született a XVIII. század magyar tudományos életének polihisztora, hazánk földrajztudományának megteremtője, Bél Mátyás. Pozsonyban, Pápán, majd Halleban tanult orvostudományt és természetismeretet. Mint tanár, a természettudományok tanításának fontosságát hangsúlyozta, a szemléltető, kísérletező oktatás bevezetése is az ő nevéhez fűződik. Elsők között tanulmányozta a magyar rovásírást. Nyelvtankönyve, a Magyar grammatika vagy-is a’ hazai nyelvnek gyökeres megtanulására való intézet, több évszázadon át például szolgált. Legmaradandóbbat a történelem- és földrajztudomány területén alkotott. Fő műve, a Notitia Hungariae Novae Historico Geographica köteteiben vármegyénként adott részletes ismertetést az országról a történelmi és földrajzi szemlélet sajátos ötvözésével. A könyvsorozat megírását hatalmas, közel két évtizedes adatgyűjtő munka előzte meg. A műhöz Mikoviny Sámuel készített térképeket, egyben – a 3. kötethez csatolva – értékes tanulmányt is írt a csillagászati helymeghatározásra támaszkodó térképkészítés korszerű módjairól. Bél Mátyás haláláig a Notitia anyagának mindössze harmada jelent meg nyomtatásban – de ez is közel 2700 oldalt tett ki. 1718-ban ő vetette fel elsőként egy hazai tudós társaság alakításának gondolatát. Az ő kezdeményezésére született az 1721 tavaszától megjelenő első hazai hetilap, a Nova Posoniensia is. Élete utolsó évtizedében laboratóriumot rendezett be, vegytani kísérleteket végzett.

Áprily csaknem egy évszázaddal ezelőtt, 1923-ban a Márciusban ezt írta volt:

      

(…) Selymit a barka

már kitakarta,

sárga virágját bontja a som.

      – majd így fejezi be versbravúrját: 

      

s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved?

      

      – s még ugyanekkor a Tessitori Nórának ajánlott Tavaszodikban ezt írta:

      

„Szíved, a bomlott,

ócska kolompot

hozd ide, hozd ide, hozd ide már!”

      

       Hogy a szíve egészsége nyugtalanította volna? Nem is sejthette még akkor, hogy közel fél évszázaddal később legnagyobb gondja látásának szinte teljes elvesztése. 1965 februárjában ezt panaszolja a Megraboltan című versében:

      

Hogy megraboltatok, gonosz dzsinek!

Nem lesznek többé szép, erős színek.


Nem látom többé késő délután

napest aranyhídját a Kis-Dunán.


A kora nyári égbolt türkiszét,

az unokáim drága szemszinét.


Naszály felett a hajnal pirosát,

a hegyoldal zöldülő bokrosát.


Patakom csillanó ezüst erét,

a zöld harkály kárminpiros fejét.


A márciusi kökörcsin-mezőt,

a hegysort, mit az est lilába szőtt.


És szürkék lesznek fényes fellegek,

s színtelenek a szőke reggelek.


S ősszel fakók a bíborszínű fák...

Olyan leszel, föld, mint az alvilág.

      

      A színek költő mestere vakon? Nem véletlen, hogy versben adózik a süket Beethoven szellemének.

      Kedves Olvasóm, hadd zárjam mai sétánk reményteljes, élénk színekkel tobzódó, madárdaltól hangos tavaszt kívánva.

      Maradok kiváló tisztelettel.

     Kelt 2021-ben, a csillagászati tél utolsó napján

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató