A természet kalendáriuma (CDLV.)

Különös fény lobbant az ablakokra,

viharral vemhes, mély felleg-bíbor.

Az asztalon, késő kínálkozással,

bontatlan állt a rajnamenti bor.

Lassult és elakadt az ódon inga.

Az ablakon pattant a jég-serét,

s villám-karmester fenn elindította

a zivatar bőszült orchesterét.

Az óriás felérezett a hangra.

Így rebbent meg, ha dúlt séták után

zengett az égi zongorák haragja:

Ez a nagyobb! Ez a nagyobb titán!

Időt ostromló büszke lázadását

rég rejti majd a némító Titok,

s ez a vetélytárs felleg-zongorákon

titáni kézzel még zenélni fog.

Robbant a menny és lobogott az utca –

Sötéten várta túl a néma part.

Karja kinyúlt és elcsukló ököllel

megfenyegette künn a zivatart.

A nagy zeneköltő 1827. március 26-án halt meg. A centenárium évében, 1927-ben írta Beethoven halála című versét Áprily Lajos.

S 26-án lenne 95 éves a válaszúti remete, Kallós Zoltán, aki egymaga 15 ezer dallammal gazdagította a magyar népzene kincsestárát.

Azt hiszem, nem kell különösebben indokolni, hogy miért emlékezik A természet kalendáriuma e két zsenire. Mindketten erőt az élő természetből merítettek nagyszerű művük megalkotásához.

A március utolsó szombatjáról vasárnapra, idén 27-ről 28-ára virradó éjszaka térünk át a nyári időszámításra. Az időszámítás-váltást a mára már értelmét vesztett energiatakarékosság igényével indokolják. Először 1916-ban okoskodták ezt ki Amerikában. Azóta változó hévvel bolondítja magát az egész emberiség. Számtalanszor reformálták, a legutóbbira 1996-ban került sor az EU-irányvonalnak megfelelően. Mára mindez felszámolóban van, végre valahára. Az élőlényeknek nem lehet azt parancsolgatni, hogy mától egy órával később vagy hamarabb ébredjenek, kukorékoljanak, nyissanak virágot, vagy éppen énekeljenek. A biológiai órákat – szerencsére – nem a magát értelmesnek nevező szőrtelen majom állítgatja.

Március 29-én, 1885-ben született Szabadkán Kosztolányi Dezső. A magyar impresszionizmus nagy alakjának verseiben tobzódnak a természeti képek. Úgyszintén műfordításaiban, melyekben – a szépségre törekedve – szabadon csapongott a világirodalomban. Így talált rá, és fordította le a norvég drámaíró, Henrik Ibsen filozofikus versét, A költő énekel címűt, melynek minden sorából árad az élő természet szeretete.

Nap ragyog a zöld mezőkön

és dalos kacajt fakaszt.

A májusra hűvös ősz jön,

rajta, élvezd a tavaszt!

Almafák fehér virága

alkot friss drapériát,

hagyd el a jövőt, te gyáva –

úgy is lehull a virág.

Mért akarsz gyümölcsöt, ó jaj,

gyenge bimbók idején?

Mért a sírás, mért a sóhaj,

amikor minden remény?

A madárkát elijeszted

a rügyező fák alól,

egykor ez lesz majd a veszted –

a madár szépen dalol.

A seregélyt egyre híjja

a kéklő magas fölebb.

Hadd rabolja – ez a díja –

illatos gyümölcsödet!

Osztd meg véle, hajts a szóra,

méz, illat, gyümölcs a dal!

Gondold meg, ha száll az óra –

s nem vagy mindig fiatal!

Míg virágzanak a halmok,

lantomat vígan verem;

akkor aztán, árva dalnok

elbúcsúzhatsz csendesen.

Hadd legeljenek a kertben

a tehenek és juhok.

Én virágot szüreteltem,

nékem a jobb rész jutott!

Ugyancsak március 29-én született a legnevesebb növényillusztrátorunk, Csapody Vera. Matematika-fizika szakon szerzett diplomát, és leánygimnáziumi tanár, majd igazgató lett. Már ifjúkorától rajzolt és festett, elsősorban virágos növényeket, természet után. Munkájára felfigyelt Jávorka Sándor botanikus; több mint fél évszázadon keresztül dolgoztak együtt. 1932-ben a botanika doktora lett, 1950-től a Természettudományi Múzeum növénytárában dolgozott. Hatalmas életművét, a 11.000-nél is több növényakvarellt 60 év során alkotta meg. Növényhatározókhoz, tankönyvek és kézikönyvek sokaságához készített illusztrációkat. Mezőgazdasági, kertészeti, dendrológiai, erdészeti, gyógyászati szakkönyveket díszítenek finom, természethű munkái. Alapműként tartják számon Magyarország első csíranövény-határozóját s a világ összes fenyőit bemutató monográfiáját. A természet minél hűségesebb ábrázolásában a szépség és a hasznosság fogott kezet.

258 évvel ezelőtt, 1763. március 30-án született a magyar mezőgazdasági szakirodalom egyik megteremtője, Pethe Ferenc. 1796-tól Bécsben szerkesztette az első magyar gazdasági szaklapot, a Magyar Újságot. Ebben akarta közreadni külföldi tapasztalatait. 1797-től Pethe az első magyarországi mezőgazdasági tanintézetben, a Festetics György által szervezett keszthelyi Georgikonban tanított, az addigi latin helyett magyar nyelven. 1814 és 1818 között ismét egy szaklapot szerkesztett, a Nemzeti Gazdát. Életének utolsó éveit Erdélyben töltötte, és a lapszerkesztéssel itt is megpróbálkozott: egy politikai lapot, a Hazai Híradót adta ki, csekély sikerrel. Fő műve a terjedelmes Pallérozott mezei gazdaság című könyv; talajtan, növénytermesztés, kertészet, szőlészet, erdészet, állattenyésztés – e résztudományokkal foglalkozott benne. Igazi polihisztor volt. 1812-ben adták ki kétkötetes Mathézisét, majd megjelent Természethistória című műve – magyar nyelven az első kísérlet a biológiai tudományok rendszerének áttekintésére. Korának feudális viszonyai és a napóleoni háborúk utáni gazdasági válság miatt a mezőgazdálkodást érintő, általa javasolt változások feltételei csak a XIX. század közepe táján jöttek létre Magyarországon.

Március vége. A tavasz ezredévek óta hasonló pompával érkezik. Mint ebben a félezer éves költeményben is:

Az idő levetette már

szél- és fagy- és eső-csuháját,

hímzett ragyogás fedi vállát,

tündöklő, tiszta napsugár.

Minden kis állat és madár

külön énekre nyitja száját:

„Az idő levetette már

szél- és fagy- és eső-csuháját.”

Ér s patak megifjodva jár

s boldogan nézi új ruháját,

vert ezüstcseppek csillogását.

Kivirul az egész határ.

Az idő levetette már

szél- és fagy- és eső-csuháját.

Szerzője Charles d’Orléans, azaz I. Károly orléans-i herceg, a XV. század egyik leghíresebb lírikus költője. Rondó a tavaszról című versét Szabó Lőrinc ültette magyarra.

Szabó Lőrinc március 31-én született, 1900-ban. Verseit a természeti és érzelmi-érzéki megbékélés nosztalgiája lengi be, a zaklatott lélek vágya, hogy beleolvadhasson a természetbe, a lét mámorába. Műfordítói életművének csúcsa az Örök barátaink című versgyűjteménye. Álljon itt előbbiek bizonyítékául az angol Walt De La Mare Mindenek múlása című versének fordítása:

Nagyon öreg az erdő;

s ha március szelén

pattantja bimbait

a kökény,

szépségük oly öreg –

Óh, tudd-e, mily

vad századokba nyílik

vissza a gólyahír?

Nagyon öreg a patak;

s a csörge víz, amely

azúr egek hidegen alvó

bérceiről indul el,

annyit jött-ment, tapasztalt,

volt-nincs utakon,

hogy minden cseppje bölcs

mint Salamon.

Nagyon öreg az ember;

álmaink édeni

meséivel Éva üzen

s a csalogányai;

életünk: susogó pillanat

s ha napunk elköszönt,

amaranth-mezőt terít szét

az álom és a csönd.

A tavasz idén is érkezik, időtlenül. Rá sem hederít a természeti tájat tönkretenni szándékozó, tékozló emberre.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2021-ben, egy nappal a nyári időszámításra váltás hóbortja előtt