Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
…Tündöklő mámor a június:
átlátszóan villognak a nők
s testük csillagközi erők
szent delejével koszorús:
jönnek-mennek az édes utcán,
s akinek van rá szeme,
szédülve látja, hogy mind után
kinyúl, bátran vagy tétován,
a mindenség keze.
Szerelmes Június. Szabó Lőrinc versrészletével indulok június végi sétámra.
Rendhagyó módon e mai sétánkat a föld alatt kezdjük. Június 25. barlangnap. Az 55 tagországból álló nemzetközi szervezet, a Nemzetközi Barlangtani Unió a 2021. évet a barlangok és karsztok nemzetközi évének nyilvánította. A karsztokkal kapcsolatban a barlangok és a különleges felszíni formák, tájképek a legismertebbek. Noha a szárazföldek 20%-a karsztterület, nagyon kevesen tudják, hogy ezek az emberiség számára milyen jelentős értéket képviselnek. E területeknek köszönhető többek között kulturális örökségünk számos felbecsülhetetlen értékű helyszíne, a Föld népessége 10%-ának ivóvízellátása, a rovar-, különösen a szúnyogirtásban jelentős szerepet betöltő denevérek kiemelten fontos élőhelye. A barlangok és a karsztok azonban fokozottan érzékenyek a szennyezésre. Mivel a barlangok a felszín alatt húzódnak, és a karsztjelenségek jelentős része is itt, rejtve zajlik, nehéz megismerni és megérteni azokat, emiatt ki vannak téve a túlzott használatnak, pusztításnak, szennyezésnek. A barlangok a természetvédelmi törvények szerint magántulajdonba nem adható, védett természeti értékek.
Élete végén a természetvédelem neves előharcosa, Herman Ottó is foglalkozott a barlangok világával. Már neves tudósként, egy Miskolc környéki pattintott kőszerszám megtalálása kapcsán ősrégészeti kutatásokat kezdeményezett. Az 1835. június 26-án született polihisztornak, a miskolci evangélikus gimnázium diákjának a szabadságharc bukása után még a tanulástól is elment a kedve, lakatosinasnak állt, végül Bécsben szerzett mesterlevelet. Ott azonban egyre erősödött benne a már gyermekkorából vitt érdeklődés az élő természet iránt. Bejárt a császárváros gazdag természettudományi múzeumába, itt vált az ízeltlábúak rajongójává. Amikor öt évre katonának sorozták be, még ezt a kényszerű helyzetet is felhasználta ismeretei gyarapítására: Dalmáciában a tenger élővilágát tanulmányozta. Leszerelése után részt vett az észak-olaszországi, majd a lengyel szabadságmozgalmakban. 1863-ban kényszerűségből rövid ideig Kőszegen fényképezésből élt, de hamarosan megpályázta a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egylet preparátori állását – az állattömést még gyermekkorában, édesapjától tanulta. Annak igazgatója, Brassai Sámuel saját fizetésének harmadáról mondott le, hogy az új, tehetséges munkatárs jövedelmét biztosíthassák. Hermannak egyetemi végzettsége nem volt, önképzéssel pótolta a hiányokat. Főként a madarak és a pókok élete érdekelte. Ma is a kolozsvári tudományegyetem féltett kincsei közé tartozik pókgyűjteménye. 1876–79 között írta meg Magyarország pókfaunája című háromkötetes munkáját. Már a budapesti természettudományi múzeum őreként indította meg a Természetrajzi Füzetek című szaklapot. A halak népi elnevezésének tanulmá-nyozása közben bontakozott ki néprajzi érdeklődése. Gyűjtötte a halászat és a pásztorkodás szokásait és tárgyi emlékeit. Terjedelmes, egyenként több mint 800 oldalas könyvet írt A magyar halászat könyve, illetve A magyar pásztorok nyelvkincse címmel. Megszervezte az ornitológusok II. nemzetközi kongresszusát Budapesten, megalapította a Magyar Ornithológiai Központot, a ma is működő Madártani Intézet elődjét. Ellenzéki magatartására jellemző, hogy az intézményben csak a „tiszteletbeli igazgató” címet fogadta el, mivel az igazgatói kinevezést Ferenc József írta volna alá. Előadásokat tartott a szőlővédelemről a filoxéra rohamos terjedése idején. Tekintélyes tudományos publikációinak mennyisége: 14 könyvet és ezernél több szakcikket írt. E sokoldalú munkásságából egyet hadd emeljek ki, Az északi madárhegyek tájáról írottat. 1893 februárjában írta e mondatokat a könyv bemutatóján:
„A kir. magyar Természettudományi Társulat ezelőtt több évvel egy, a madarakról szóló mű megírásával bízott meg.
Azoknak a tüzetes tanúlmányoknak során, a melyeket a mű érdekében tettem, hamar megéreztem annak szükségét, hogy bizonyos életjelenségeket élő szemmel lássak.
Különösen az északi madárhegyek mivolta s a rólok közkézen forgó ábrázolatok, valamint a tömeges madáréletnek bizonyos délszaki jelenségei, szövetkezve a madarak költözködésének lényével, voltak azok, a melyekre nézve élénken éreztem, hogy közvetetlen tapasztalásra van szükségem.
A kir. magyar Természettudományi Társulat erre vonatkozó kérésemet nemcsak figyelmére méltatta, hanem a magyar tudományos Akadémiánál megfelelő összeget eszközölt ki, a mellyel az északi útat megtehettem.
Minthogy azonban ez az összeg útazásra és felszerelésre nem futotta, fölajánlotta a hiányzót, némi viszontszolgálat fejében a Budapesti Hirlap szerkesztősége, a mit köszönettel fogadtam el.
Magyarország egykori vallás- és közoktatásügyi minisztere, Trefort Ágoston, erre az útra mellém rendelte dr. Lendl Adolf, akkori műegyetemi magántanárt, az élő állatalakok tanúlmányozása végett.
Az útat 1888-ik év nyarán tettem meg. Ez Berlin–Hamburgon át a dán terűlet legészakibb csúcsáig, Frederikshavenig vezetett; onnan hajóra szállva, kizárólag a tengeren Tromsőig mentünk; innen én egyedűl Svarholt madárhegyére, majd ugyanígy Hell és Sajnovics nyomain Vardőig. Északi szélesség szerint én a 71° 12”-et értem el.
A rajzok készítésében támogatott Háry Gyula, kitől a tájképek javarésze való, dr. Madarász Gyula, ki madárképekkel járúlt hozzá, és, a kit legelől kell vala említenem, Vastagh Géza ifjú mesterünk, ki páratlan érzékével életet adott különösen a madárhegy tövét ábrázoló képnek, mely az eddig megjelentek között legelső helyen áll.
A rovarok meghatározását Frivaldszky János és Mocsáry Sándor uraknak köszönöm.
Mindazoknak, a kik az útazást lehetővé tették, e kis művön kívűl csak hálás köszönetemet ajánlhatom föl.”
Most itt kezdődik a kánikula, hőségriadó. A nagyváros poklában csak éjszaka tud hűs enyhet találni az ember. S habár szinte le is érett a cseresznye, mégis Simon István Virágzó cseresznyefáját idézi a holdfényes kánikulai éjszaka:
…Két holdfénybe burkolt alak
épp a cseresznyefa alatt
állt meg és összebújt.
S a csillagos fehér szirom
ott pettyegett a vállukon,
ahogy libegve hullt.
Holdfényben ballagtam tovább,
s a szívemből a számon át
hullt ki pár tiszta szó;
hogy szorosan így álljanak
negyven év múlva is, ha majd
fejökre hull a hó.
Június 26-án, 1887-ben született Szászvárosban Zalányi Béla paleontológus. 1905-től a kolozsvári tudományegyetemen kezdte meg tanulmányait, majd Budapesten szerzett természetrajz-földrajz szakon tanári oklevelet. Őslénytani kutatásait a Földtani Intézet munkatársaként 1912-ben kezdte. 1911–1951 között budapesti középiskolai tanár volt, 1951-től a Földtani Intézet kutatója. Tudományos pályája kezdetén Lóczy Lajos támogatta. Az alföldi kőolajkutató fúrások anyagának, a pannóniai és krétakori kagylórákok szakértője volt.
Sok olyan magyar tudós volt, ki, bár erdélyi származású volt, csak a csonka országban tudott boldogulni. Zalányi is egy a sok közül. S hogy emlékét ne fújja el az idő, mint Pitypang bóbitáját a kánikulában felneszező fuvamlat, tettem ide nevét, a kalendáriumba, Szép Ernő segedelmével:
Nótába nem írnak
gomblyukba nem tűznek
nem tesz kirakatba
a virágos üzlet
mert te nem vagy ritka
mert te nem vagy drága
csak az árokpartról
nézel a világba
mintha kis nap sütne
orcád oly szép sárga
te pitypang,
pitypangnak virága.
Kánikula – lassú barangolások ideje, amikor az ember ráérősen, mintha gondja gondolatnyi se volna, telleti az időt, akár Weöres Sándor Barangolókja:
Gyöngy az idő, vándoroljunk,
nincs szekerünk, bandukoljunk,
lassú folyó ága mellett
járjuk a halk fűzfa-berket.
Este a láb gyönge, fáradt,
lombok alatt nézünk ágyat.
Szöcske-bokán jő az álom,
száll a világ lepke-szárnyon.
Vagy éppen szentjánosbogár-szárnyon. Most van a rajzás ideje, s a kutya meleg nappal után meleg fuvallatú ártéri ligetes erdők éjszakai ege néhány napra megtelik az egymást kereső bogárkák násztáncával.
Június végi Töredékek. József Attiláé így hangzik:
Nyári könnyű szellők
lányok közt szökellők
szoknyákat libbentők –
játsztok a bokorban,
szalmaszállal porban
boldog gyermekkorban.
Nohát, erre biztatlak Téged is, kedves Olvasóm: így megszusszanva kissé, járvány után, nyár derekán, próbálj meg a természet csillagporában szerelmes gyermeket játszani… vagy csupán annak látszani.
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2021-ben, a barlangok napján.