A természet kalendáriuma (CDLXXIX.)

Szeptember első dekádjának végén járunk. Reggelenként a lúdbőrös ősz üzenget a tájba, de délben még tombol a nyár. Reggel már elkel a kis mellény a kabát alatt, délben rövid ujjúra vetkőztet a szalmakalapot emelgető meleg szellő.

Érnek a szilvák. A kökénynél alig nagyobb mélykék macskatökű mézédes; de csak pálinkaszilva, egyébre nem való, sem aszalásra, sem lekvárnak. A tojásdad, kétszer akkora nemtudom szilva – írja Ambrus Lajos – pálinkának s lekvárnak is kitűnő. Rég érik már a Boldogasszony-szilva s a fosóka is.

Számomra a besztercei szilva a szilvák királya. Öreg példánya most is ott árválkodik egykori ebháti kertünk udvarán. Lehet már vagy hatvanéves. Gyerekként rajta tanultam fára mászni, csak utána merészkedtem az egész udvart beborító vén eperfa lombkoronáját felfedezni. Az iskolakert maradványa ő. 

A besztercei a nyirkosabb talajt kedveli, a sokszor párás levegőjű temetőkertek alatt édesedik termése. Sötét ibolyaszínű, hamvas héja aranysárga húst takar. (A besztercei méltó társa a bazsalikomos illatú besztercei muskotályszilva.) Csérer Lajos mezőgazdasági szakíró 1915-ben írta volt, hogy a Maros-Küküllő vidéke a „hazája a besztercei szilvának”. Az 1869-ben született Csérer a kolozsvári egyetem természettudományi karán szerzett doktori oklevelet. A magyarországi komlótermelés nagymestere volt. A komlóról írt művei jórészt Kolozsváron jelentek meg – 1914-ig… 90 évvel ezelőtt, 1931. szeptember 10-én költözött örök komlótermesztőnek Isten kertjébe.

Erdély gyümölcseit pedig nem győzte dicsérni. Írja, hogy ez a táj a hazája a „nagydisznódi cseresznyének, a szászsebesi diónak, a marosszéki pirospárizs alma benne van a nótában is. A gyógyi alma valaha a Maroson hajószámra úszott alá a Bánátnak.” Erdély leghíresebb termőtájainak leírásában ott a „tartós pónyikalma, és az Erdélyszerte oly változatos Batul-alma is, melynek ez a hazája. De sok van aranypármenből, sóvári, londoni pepin, ananász renet almából; izambert-, bergamott- s királykörtéből.” S emígy folytatja a leírást: „bájos lesz utazásunk virágzó tavasszal Beszterce, Magyardécse, Marosszék, Görgény stb. gyümölcsfaligetein át, de októberi szüret idején a szép és bő termésben a közgazdasági hasznot kell meglátnunk egész Erdély kertészetét illetően, mert minden vidéken megfelelő fajtával sikeresen termelhető a gyümölcs. Igazolják ezt Beszterce, Teke, Szászrégen, Marosvásárhely, Medgyes, Segesvár glédába ültetett modern kertligetei.”

De elhallgattak, egy szép fára lelve

váratlan, az út közepén, amelynek

illatos, jó gyümölccsel ága tellve;

de törzsét soha meg nem mássza gyermek,

mert mint fenyőnek fölfelé, úgy ennek

ágai mind lefelé keskenyellnek.

S fenn, elzárt oldalán a szirtperemnek,

friss, tiszta vízű permeteg sugároz,

csak a fa csúcsát hintve szüntelen meg.

S a két poéta odament a fához;

s a lombra néztem; s hang zendült közőle

s szólt: „E gyümölcsre hasztalan sóvárogsz!”

A Költő, akinek Isteni színjátékát Babits Mihály ültette magyar nyelvre, nagyon szerethette az almát. Az eredeti olasz szövegben egyértelmű e gyümölcsre utalás: „con pomi a odorar soavi e buoni”. A Purgatórium XXII. énekének e néhány strófájából kifejezetten az alma dicsérete illatozik.

A Költőt, aki tagja volt a Firenzei Orvosi és Fűszerművészet céhének (Arte dei Medici e Speziali), amely akkoriban a világ egyik legfontosabb ilyen jellegű szervezete volt, 700 éve, 1321. szeptember14-én vitte el a malária az örök sóvárgás Beatricejéhez.

A Költőt, aki halhatatlanná lett, a Földön Dante Alighieri néven tisztelik.

„…orientalista volt. Nem a szobatudósok fajtájából…, hanem beutazta a Keletet, éveken át élt dervismódra, pasák palotájában, mecsetekben, a tudósok és papok házában, és praktikus szemekkel az embert, és az életet magát fürkészte, és kevés hitelt adott az elvont elméleteknek” – írta Vámbéry Árminról Germanus Gyula. Hihetetlen szegénységből küzdötte fel magát a korabeli Európa egyik legkomolyabb szaktekintélyévé. Huszonöt éves korában, 1857-ben Eötvös József segítségével utazott először Konstantinápolyba, itt a ’48-as, emigrációban élő, Bem József köréhez tartozó Kmety György tábornok ajánlásával a legmagasabb török méltóságok között forgolódott. 1860-ban, visszatérve Pestre, megnyerte az MTA támogatását – 1000 Ft-ot –, hogy felkutassa a magyarok őshazáját és rokonait. A török-magyar nyelvrokonság elmélete akkor (is) óriási vitákat kavart Budenz József és Hunfalvy Pál propagálta finnugor nyelvrokonság-elmélettel szemben. 1863-ban a három évig tartó útra egy bocharai karavánnal indult el, mohamedán dervisként, Resid efendi néven. (Életét is kockáztató kalandjairól Küzdelmeim című útleírásában számolt be jóval később, 1905-ben.) Jelentős föld- és néprajzi ismeretekkel gazdagította a nyugati világot, méltán vált ismertté egész Európában. 1865-ben, bár az oxfordi egyetem tanári tanszéket kínált fel számára, ő a budapesti egyetemet választotta; keleti nyelveket oktatott. 1872-ben Berecz Antallal, Xántus Jánossal és Hunfalvy Jánossal megalapították a Magyar Földrajzi Társaságot. 98 éve, 1913. szeptember 15-én, az első világégés előtt egy évvel halt meg Vámbéry Ármin. A magyarok türk népekkel közös rokonságelmélete ma felébredőben van tetszhalálából.

„…És ha felnő, nemes tettekre készen,

szervezett mészárlásra taníttatom,

legszebb éveit erkölcsi iszapba fojtva.

Uram, mentsd meg a gyermekeinket.

Mentsd meg értelmüket, hogy

romlottságunk ne rontsa meg őket…”

– írta Psalmus Hungaricusában a 128 évvel ezelőtt, 1893. szeptember 16-án született Szent-Györgyi Albert. A kutatás fő hajtómotorját így írta körül: „Felvetni egy jó problémát, kérdezni egy jó kérdést, már a munka felét jelenti.” Mennyire összecseng ez Kiss Lajos egykori geológus mondásával: „A Természet a rosszul feltett vagy nem őszinte kérdésekre nem válaszol.”

Jut mindez eszembe annak kapcsán, hogy szeptember 16. 1987 óta az ózonréteg védelmének világnapja. 33 éve a sztratoszférikus ózonréteg védelme érdekében összeült montreali ENSZ-kongresszus végdokumentuma az egyetlen olyan ENSZ-egyezmény napjainkban, amelyet a világ összes országa ratifikált.

Az ózon három oxigénatomból álló molekula, amely a Föld légkörében ibolyántúli sugárzás hatására keletkezik, létrehozva az ózonréteget, amely a sztratoszférában, a Föld felszínétől számítva nagyjából 15-40 km-es magasságban helyezkedik el. Elnyeli a Napból érkező ibolyántúli sugarak jelentős részét, ami így nem roncsolhatja az élő sejteket, különösképpen nem az örökítőanyagot. Az erős UV-sugárzás hatására „ózonlyuk” akkor jelenik meg, ha az ózonszint egy bizonyos érték – 220 Dobson-egység – alá csökken. (Egy Dobson-egység azt jelenti, hogy a légkör egy 1 cm2 alapterületű levegőoszlopára 2,69×1016 ózonmolekula jut.) Amióta életbe lépett a montreali jegyzőkönyv, és betiltották a klorofluorokarbonok használatát, azóta az ózonpajzs elvékonyodása megállt. Amennyiben a környezetvédelmi intézkedések folytatódnak, akkor az antarktiszi régióban 2065-re, az északi sarkvidéken 2050-re várható, hogy helyreáll az ózonréteg vastagsága.

Maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2021-ben, Földanya havának tizedik napján