tornyú dómot, a Louvre-t, Párizst, füsttől takarva,
(és hallom még, amint a postakürt traráz).
Szeretek jómagam is tiszta decemberi ég alatt érkezni a Városba, ahogy azt Alfred du Musset is megírta az Úgy szeretem e versében; Sárközi György fordítása hűen adja vissza a megérkezés tétova hangulatát. A különbség? Annyi csupán, hogy míg neki Párizs a világ közepe, nekem Vásárhely.
Kezdjük hát első decemberi sétánkat az Ebháton! Annál az épületnél, amelyben egykoron az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság székhelye volt. Ma, december 3-án 228 éve alakult meg az első tartósan működő magyar tudóstársaság.
Tudományszervezési törekvések hazánkban először a XVIII. században voltak Bél Mátyásnak (1718) és Bod Péternek (1756) köszönhetően. De érdemleges, tartósan működő magyar nyelvű intézmény csak egy született: Marosvásárhelyen. Kezdeményezője, Aranka György 1791-ben adta ki Kolozsvárott a Rajzolatját, az abban javasoltakat a kolozsvári országgyűlés még abban az évben elfogadta, de a királyi leirat nem hagyta jóvá a társaság alapítását. Végül gróf Bánffy György, Erdély kormányzójának védnöksége alatt alakult meg 1793-ban. A társaság tizenhárom esztendős működés után, 1806-ban szűnt meg: a Habsburg-hatalom nem tűrte el működését.
December köde? Az ármánykodás köde ülte meg a Várost.
S jut eszembe a dal: …Hull a hó a kéklő hegyeken…
Óh, köd a lelkem, ködben áll
a rózsaszál, a rózsaszál.
Papagáj-hajnal szállt fölötte,
szárnyával hátba is ütötte
és ő mosolygott, a balog
s amikor csendes este volt,
levelén megpihent a hold
és tüskéin a csillagok.
Árva rózsaszál, megkímélte még a fagy, de dérütötte levelén elábrándozó hold sejti már, holnapra szirma sem marad. Derengő rózsa. József Attila versével induljunk tovább a tél elébe:
Derengő rózsa, szomorú,
derekán szalmakoszorú.
Derű, de bú a foglalatja.
Tavaszom, hajnalom lakatja.
Szerelmem atyja! el ne dülj!
Bár reszketésre született,
böködik nagycsontú szelek,
hópelyhek zümmögik körül.
– írta e sorokat 1928-ban, hogy aztán kilenc év múlva, 1938. december 3-án megszűnjön körötte a hópelyhek zümmögése is.
Nyári emlék – szőlőskertek királynője
December eleje. Az újbor már kiforrt, nyoma sincs már augusztus szőlőérlelő melegének. A tőkék is csupaszon rezzennek össze a fel-feltámadó szélben – valahol a Küküllő mentén, a vámosgálfalvi öreg szőlősben, netán a csombordi Nagy-hegy meredekjén, vagy éppen a Trébely déli suvadásában. A gazdák télire eltett szőlőgerezdjei is már fogyóban. Néha a piacon lehet találni pincegádorba felakasztott, kissé aszúsodott szőlőgerezdet. A minap például néhány gerezd szőlőskertek királynőjére leltem, szinte csoda, hogy eddig bírta rothadás nélkül.
A legendás szőlőnemesítő, Mathiász János leghíresebb nemesítését még 1916-ban állította elő az Erzsébet királyné emléke és a Csabagyöngye fajták keresztezésével. Ismert és kedvelt csemegeszőlő-fajta ma is a Kárpát-medencén kívül Olaszország, Horvátország, Izrael, Ausztria, Moldávia, Csehország, Ukrajna, Görögország, Bulgária, Franciaország, az USA és Ausztrália szőlő- és bortermelő vidékein is. Mathiász szőlészi munkásságát már az 1873. évi bécsi világkiállításon siker koronázta. Az orosz cár krími szőlőbirtokának vezetői feladatait bízta volna rá, de ő inkább Andrássy Gyula gróf szőlészetének vezetője lett 1881-ben. A rá következő éveket már a filoxéra elleni védekezés, a homoki szőlők telepítései kísérték végig. A filoxéravész után ő telepítette újra a szőlőskerteket ellenálló fajtákkal: Tokaj környékén kezdte. Végül az USA, Izrael, a Krím félsziget, Korea, Japán, Kína, Új-Zéland, Olaszország, Franciaország, Argentína, Dél-Afrika szőlészetei is ebből a fajtagazdagságból (is) épül(het)tek újra. 12 szőlőfajtáját termesztik ma is világszerte. Boraival, csemegeszőlőivel több mint kétszáz világversenyt nyert meg, olyanokat, ahol a jelenlegi gyakorlattól eltérően csak egy aranyérmet osztottak ki. Elsősorban csemegeszőlő-fajtákat nemesített. Korai érés, látványos, szép fürt, kellemes íz és zamat, muskotályos illat – ezek elérésére törekedett. Fajtanevei sokszor történelmi ihletésűek: Ezeréves Magyarország, Erzsébet királyné emléke, Vörösmarty Mihály, Zrínyi Ilona, Tompa Mihály, Bem tábornok.
Mathiász János olyan a szőlészetben, borászatban, mint Petőfi a költészetben – nem akárki, Arany János vélekedett így róla.
Éppen száz éve, 1921. december 3-án Kecskeméten költözött ki örök szőlőskertjébe.
December 4. Borbála napja. A legenda szerint a szentet apja ölte meg, akit viszont az istennyila sújtott agyon. Kultusza ezért kötődik a robbanáshoz s a tűzzel kapcsolatos mesterségekhez. Borbála a bányászok, kohászok, tüzérek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők védőszentje. A középkori városok lőportornyát gyakran nevezték el róla.
Borbála napján eleink cseresznye- vagy orgonaágat vágtak, vízbe tették, s karácsony napjáig minden roráté után megöntözték. Ha a faág kivirágzott karácsonyig, az eladósorban lévő lány közeli férjhezmenetelre számíthatott.
A Borbála-ág kihajtott rügyeinek számából a jövő évi termés gazdagságára vagy szegénységére is következtettek. A zöld ág az élet jelképe, ősi szimbólum; a szüzesség, a kegyelmi állapot jelképe.
E nap asszonyi dologtiltó nap volt. Tüzet Borbálakor csakis férfiak rakhattak. Söpörni sem volt szabad, mert elsöpörnék a szerencsét. Nem volt szabad varrni, akárcsak Lucakor, mert bevarrnák a tyúkok fenekét. E nap a sok dologtilalom miatt az asszonyok csak szétszedő, bontó jellegű munkát végeztek (tollfosztás, babfejtés), egyes falvakban bort fejtettek. Borbálakor vagy Lucakor csíráztattak búzát is, mely karácsonyra kizöldülve a következő év termését volt hivatott előre jelezni.
December 4-én (1919-ben) halt meg id. Entz Géza zoológus. Bár az elsők között ismertette Magyarországon Charles Darwin A fajok eredete című munkáját, később antidarwinista nézeteket képviselt. 1867-ben szerzett orvosi diplomát. Édesanyjának jó barátja volt Frivaldszky Imre, akinek gyűjteményét tanulmányozhatta, és ő is nagy lelkesedéssel gyűjtött be rovarokat és növényeket. 1868–69-ben a kolozs-monostori gazdasági tanintézet természetrajztanára volt. 1873–1914 között a kolozsvári, majd a budapesti egyetemen tanított, 1875–1876-ban a kolozsvári egyetem rektora volt. Legjelentősebb munkája az 1907-ben, Mágócsy-Dietz Sándorral együtt szerkesztett Az élők világa: növény- és állatország nagymonográfiája volt.
1889. december 5-én született Woyciechowsky Jelitai József tudománytörténész. Számos értekezése mellett érdemeket szerzett a két Bolyai hagyatékának feldolgozásában is. Kézirati hagyatékát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem könyvtára őrzi.
Hatodika Szent Miklós napja. Kultuszának Konstantinápoly a forrása, a keleti egyháznak máig ő a legtiszteltebb szentje. Nyugat-Európában a IX. századtól vált népszerűvé. Kultusza hazánkban a középkorban, de még a XVI. században is igen elterjedt volt. Számos helynév, templom, oltár, képzőművészeti alkotás jelzi ezt. Miklós a házasság és anyaság oltalmazója, a gyermekek barátja, a vándorló diákok patrónusa. A gyerekek Miklós-napi megajándékozásának szokásáról elsőre Bod Pétertől értesülünk. Az 1757-ben megjelent Szent Heortokrates című munkájában így írt:
Némely tartományokban a Szülők a gyermekeknek Sz. Miklós éjtszakáján ajándékotskákat tésznek el, s azt mondják, hogy Sz. Miklós hozta.
Ez a nap azonban ősi gonoszjáró nap is volt. Ebből századunkra csak a krampusz és a gonoszűző virgács maradt meg. Pedig a jó Miklós püspök – nem is tudom, miért kell nekünk, magyaroknak a tótos „Mikulás” néven emlegetnünk – annyit mindenesetre megérdemelne, hogy ne tévesszék össze a kíséretében járó, de eredetileg vele semmi kapcsolatban sem álló krampusszal. Emezt csak a középkori szellemű pedagógia adta a gyermekek barátja és oltalmazója mellé, hogy a jóságos szent oldalán, aki a jó gyermekeket megjutalmazza, legyen mindjárt egy rideg porkoláb is a gonoszok megbüntetésére.
1888. december 6-án, 133 évvel ezelőtt halt meg Hunfalvy János, a földrajz első egyetemi tanára hazánkban, a Magyar Földrajzi Társaság egyik alapítója. Sokoldalú munkásságából most egyetlen művet emelek ki: 1860-ban jelentette meg Darmstadtban a Magyarország és Erdély eredeti képekben című háromkötetes művét. Ő adta ki Magyar Lászlónak Afrikából, illetve Xántus János Észak-Amerikából hazaküldött úti jegyzeteit is.
E szürke napokat szerettem és a Szajnát,
ezer lámpás alatt fekvő királyi szajhát!
A télhez jöttem én. És hozzád, életem!
Hogy megfürösztve bús lelkem tekintetedben
köszöntsem falaid. Mert szinte hihetetlen,
hogy szíve, asszonyom, kihűlt ily hirtelen.
– térek vissza én is Musset soraival a Maros mentére. S e sorok elején már idézett dal még néhány sorával:
…a várra ezüst dér szitál majd.
Léptünk nyomát rég belepte már a hó,
vissza hozzád hogyan találjak?
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2021-ben, 228 évvel az első magyar tudóstársaság megalakulása után
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
