Az álomból ébredve, január végi hónapváltó sétámra Csokonai Vitéz Mihály versével indulok. Apró szuszogásai a természetnek hitetik el vélünk, hogy ébred lassan a nagy havak alatt a természet.
Bár most még
fázik a föld
szikla-csontmeztelen
didereg mint a mélyen alvó
aki lerúgta takaróit
teste kihűlt ereiben a tűz
hamvába halt és fennen lobogó
lángok helyett lúdbőröző mezőkön
a hó jeges szikrázása maradt csak
sebzett madárként a nap zuhanóban
fehér dombháton hagy véres nyomot
míg esteledő csönd kötözi meg
a szél gyors lábát percnyi nyugalomra
múlt nyarak rézkohó-egétől
olvadt érceitől melegszik
a lélek hogy a zúzmarában
keményre fagynia ne kelljen
dícsértessék február hidege
kavicsból szikrát csiholó ütés
megkínoz és kikényszeríti
lappangó tüzeinket
Rákos Sándor lappangó tüzű Februárja ez. Még tél van, s még megkínozhat idén is a kikelet előtt.
A hónap latin neve a szabin februm, „tisztulás” szóból ered. Már az antik Rómában is a testi-lelki purgálás idejének számított. Keresztény időkben a február a böjt első hava lett, erre utal a hónap régi magyar neve: böjtelő hava. A február valamikor az év utolsó hónapja volt, s ezért ragasztották hozzá a szökőnapot. Az év utolsó hónapjában illett az embereknek maguknak is megtisztulniok. Az egyházi kalendárium szerint a februárban kezdődő vasárnapok már a húsvétra néznek: nem visszafele a karácsonyra, hanem előre a húsvétra.
Sebzett madárként a nap zuhanóban
Február – farsangi mulatságok hónapja. Az ókori népek tavaszünnepe, főleg a római szaturnáliák hagyományaiban gyökerező, de a germán Hold s a szláv Perchta ünnepével is megtetézett szokás- és hagyománykör az európai népeknél tovább élt. A téli napforduló után tartott téltemető-tavaszkezdő ünnepségek az egyházi évben a karácsonyi és a húsvéti ünnepkör közé szorultak. Mivel azonban a húsvét a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtöltétől függ, az azt megelőző, előkészítő negyvennapos böjt kezdőnapja, a hamvazószerda is ennek megfelelően – jó egy hónapnyi eltéréssel – változik. Az előtte levő időszak, a farsang húshagyókeddel végződik. E nap német neve Fastnacht (böjtelőéj) volt. E szó bajor-osztrák szájon annak idején
Vaschanc, ebből pedig nálunk fassang, majd farsang lett. És ez lett a neve a vízkereszttől, vagyis január 6-tól hamvazószerdáig terjedő, rövidebb-hosszabb időszaknak is. A vízkeresztet követő vasárnapokat az Érdy-kódex így nevezi meg: első menyegzős vasárnap, másod menyegzős vasárnap, harmad menyegzős vasárnap, meg a többi, vagyis amikor az egyház nem tiltja a menyegzőket. A szószékről ily vasárnapokon hirdette ki a pap a házasulandókat.
A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata hazánkban éppúgy, mint más európai népeknél, a jelmezes-álarcos alakoskodás. A XV. század óta szólnak az adatok a férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. Már Mátyás király idejében a királynő itáliai rokonsága művészi álarcokat küldött ajándékba a magyar rokonoknak.
Vannak a magyar farsangnak igen archaikus jellegű alakoskodásai, játékai, melyek különösen a magyar nyelvterület keleti részein maradtak fenn. Ilyen például a hétfalusi és moldvai csángók borica tánca.
Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Ekkor mutatták be a kisded Jézust Simeonnak és Annának. A nyugati liturgiában Szűz Mária tisztulásának és a fénynek az ünnepe lett. A görög liturgia a találkozás ünnepének nevezi. A római katolikusok azért szentelik meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni fény kiáradjon. A szentelt gyertya egyike a legrégibb szentelményeknek. A Pray-kódex tanúsága szerint a magyar középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, ennél a szentelt tűznél gyújtották meg azután a gyertyákat.
Az egyház azokra is gondolt, akik „tudták a csíziót”. Február 2-a „megkeresztelésével” a luniszoláris naptárat is megszentelte, a karneváli duhajkodásnak is kegyes színezetet adott. E nap ünneplésének ősi oka ugyanis a luniszoláris kalendáriumban rejlik. Ha húsvét a lehető legkorábbi időpontra, március 22-ére esik, farsang húshagyója február 3-ára kerül, és gyertyaszentelő lesz a vigíliája, negyvenhat nappal, azaz alig több mint másfél holdhónappal a húsvéti sódar megszegése előtt. Mert ennyi volt a nagyböjt hossza valójában. Amint egy XVI. századi tréfás versezet írja a Farsang és a Böjt párviadala kapcsán:
Mikor Czibere bán beszáll az
Bánságban,
Koncz vajda haragszik, dúl-fúl
haragjában,
Mert nincs tisztessége az negyven
hat napban.
Egy közismert hiedelem szerint, ha a medve gyertyaszentelőkor meglátja az árnyékát, elnyúlik a tél, de ha nem, korai tavaszra számíthatunk. Claude Gaignebet francia tudós szerint ez a babona félreértésből született. A medvének nem nappal, hanem éjjel kellene megnéznie az árnyékát, kiderítendő, telihold van-e vagy sem. Ha ugyanis gyertyaszentelőkor telihold van, messze esik a böjt végét jelző tavaszünnep: a húsvét. Ha újhold lévén, az orráig sem lát a mackó, hamarost itt van, március 22-én, a csillagászati tavasz beköszöntekor.
Őseink a medvében a legfőbb (állat)istenséget tisztelték, a vegetációs ciklus, illetve a holdváltozások urát (a régiek e kettőt összekapcsolták). Téli álmából való február eleji ébredése, valamint az, hogy ekkor hozza világra bocsait, a természet föltámadásának, a tavasz eljövetelének jelképévé vált. A medvekultusz európai nyomai a jégkorszak elejéig követhetők.
Február 3. Balázs napja. A legelső ismert magyar nyelvű balázsjárás-szöveg 1650 táján datálódott:
Ma van szent Balas napia.
Rigiektől nekunk szokas hadua,
Czegen diakoknak jarni
A hazankent kerőlni,
Aszonyokat czergetni.
Azert édes Aczonyvnk
Ne légyen hozzad hijába jarassunk,
Kerjunk erted Istenunket
segely sokszor diakokat
Adgial egi kis szalonat
hat tegyunk rajta aldast,
agi az Isten erte mast,
Adgiatok szalonát
(...) hat czinallyunk rantotat.
Adgiatok kalbast
(...) hat tegyunk rayta aldast
Adgiatok egi lant
(...) kurua bannya ki bant
(...) Adgiatok, adgiatok,
Vissza ne uegietek.
Totus quantus debitorum
Florum germinare.
Ha odafigyelünk a nehezen érthető szavakra, bizony pajzán egy szöveg ez! S hogy oldják-bolondítsák, hát latin hablattyal elgyítették az egykori deákok, hogy végül megígérjék – csak latinul –, hogy tartozásukat virágok… rügyeztetésével róják majd le.
Február 3-án, 1757-ben született Kitaibel Pál, a magyar Linné, több mint 200 új növényfaj felfedezője-leírója. 1799 és 1812 között Bécsben latinul, három díszes kötetben, 280 színes rézmetszettel illusztrálva jelent meg fő műve, a Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungariae, azaz a Magyarországon fellelhető növényritkaságok képes ismertetője. Polihisztor volt. A tellúr egyik (magyar) felfedezője elsőként állított elő tiszta kénsavat, s felfedezte a klórmeszet. Ő írta meg a tudományos világirodalom első szeizmológiai (Dissertatio de terrae motu címmel 1814-ben) és első komlex ásványvíz-monográfiáját. Posztumusz művét, a Hydrographia Hungariae-t ma is forrásmunkaként használják. Gazdag kéziratos hagyatékának egy része máig feldolgozatlan.
Az egyetlen magyar tudós, aki magyar pénzen valaha szerepelt. No nem is ő, de a 20 forintosról az őáltala felfedezett ritkaság, a magyar nőszirom képe köszönt ránk: szép tavaszt!
Tavaszt váró február elején maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2022. január 28-án, 217 évvel Csokonai Vitéz Mihály halála után
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
