E népi mondókával indulok idén júliussal ismerkedni. Kedves Olvasóm, ha kedved tartja, jer velem!
A rómaiak a fantáziátlan Quintilis, „Ötödik” nevet adták neki. Kr. u. 44-ben a talpnyaló Marcus Antonius hízelegte ki a szenátusban, hogy Julius Caesar nevét vegye fel e hónap, mivel e hónap 12. napján született.
Júliusban volt a mezőgazdasági munkák dandárja, de azért ünnep is akadt egy-kettő az ókorban is. 7-én volt a Nonae Caprotinae, a rabszolganők ünnepe. A fügefa tejszerű nedvét mutatták be áldozatul Junónak mint kecske-, illetve fügefaistennőnek. Mind a kecskét (capra), mind a fügét (ficus) termékenységjelképnek tekintették a régiek, s az orgiasztikus szerelem szimbólumai voltak. A Caprotina ünnep történeti magyarázata arra enged következtetni, hogy a kecskeistennő papnői eredetileg Bacchus férfifaló szolgálóinak, a bacchánsnőknek a módjára viselkedtek.
Az ókori magas kultúrák anyaistennőinek egyik növényi alakja a tejet adó fügefélék valamelyike volt. Indiában az asvattha- és a banjanfát (Ficus religiosa, F. indica) ma is szentnek tartják. Egyiptomban Nut, Hathor vagy Ízisz szederfüge (F. sycomorus) képében szoptatta fáraó gyermekét. A kis-ázsiai Adonisz anyja Szmürna, a szmürnafügefa volt. Rómában a fügét „Rumina fája” néven tisztelték, s Junó fügefája alatt szoptatta a mítosz szerint Romulust és Remust farkas dajkájuk.
Az ókorban július elején, miután a Nap elhagyta a napfordulót, ismét látható lett a Tejúton ragyogó, Amalthea kecske után elnevezett Capella csillag. A füge virágzása éppen júliusig tart, s ilyenkor termi első gyümölcsét.
Július 12-én Apolló tiszteletére rendeztek ünnepi játékokat. Mint Varro írja, e játékokon az asszonyok bíborszegélyű tógát ölthettek, amely egyébként a magas rangú férfiak ünnepi ruhadarabja volt.
Július 23-án a vizek urának, Neptunusznak áldoztak (Neptunalia), hogy megóvja a termést a szikkasztó nyári forróságtól; éppen akkor, amikor a Nap, elhagyván a „nedves” Rák jegyét, a „száraz” Oroszlánba lépett. Júliust ezért régen oroszlán havának is nevezték. 23/24-én lép a Nap az Oroszlán jegyébe. (A valóságban a Rák csillagképben jár ekkor.)
Magyar neve az oroszlán hónapnak, az első dekád apostolszentje után Szent Jakab hava. A hónapot félmeztelen, nagy kalapú paraszt testesítette meg, amint épp sarlóját köszörüli, arat vele vagy kévét hord, netán a csűrben a búzáját csépeli. Elvontabb allegóriája sárga ruhás, repülő ifjú, fején kalászkoszorúval. Jobbjában az Oroszlán jele, baljában kosár fügével, dinnyével és más gyümölcsökkel. Az oroszlánbőrös, buzogányos napisten, Héraklész szintén a július megtestesítője volt.
A perzselő és buja nyár
kemencéjében a kopár
fennsík kigyúl, lentebb a málna-
bokrok nyújtják gyümölcsüket,
s a szunnyadó erdők felett
úszik a tölgyek barna álma.
Lombok között bujkál a fény,
zöld láng lobog a fák hegyén (...)
Régi Júliusra emlékezik Kálnoky László is, hallgatom tovább:
Kilencszáznegyvenegy nyarán
együtt jártunk itt, kicsi lány.
Elnézem a patak szökellő
vizét, sok hófehér kavics.
Úgy illant el mosolyod is,
mint a patakvíz, mint a szellő.
Látom fejünk fölött az ég
s az elúszó felhők színét (...)
Mint a tudós, mint a vegyész,
kinek a tört rész is egész,
mikroszkóppal járnám a tájat.
Micsoda drága gyűjtemény
volna, ha összegyűjteném
azt, ami ittmaradt utánad!
(...) Hanyatt dőlök. Zizeg a fű.
A szenvedés mily egyszerű!
Véletlenül szemelt ki engem
kísérletéhez anyagul,
s mellékesen és hanyagul
forgatja meg tőrét szívemben.
Láthatlak-e még? Alakod
a romboló kedvű napok
sora lassan foszlatja köddé.
Mintha helyettem néma fák,
sötét tanúk kiáltanák
a jajszót: „Nem jössz vissza többé!”
Látom fejünk fölött az ég s az elúszó felhők színét – Anna Ancher dán festőnő – Aratók, 1905
Forró nyárban született, 1853. július 5-én a gyógyszerész is. Csontváry Kosztka Tivadar csak 41 éves korától, 1894-től kezdett rendszeresen festeni. Hollósy Simon tanítványa volt, de lényegében autodidakta módon sajátította el a festészet csínját-bínját. Valamely neves vászna idebiggyesztése helyett hadd emlékezzünk itt rá az 1893-ban festett A gémmel. Későbbi látomásos expresszionista hevületét már itt ragyogó színszimbólumok jelzik előre.
A madár alakja névadója is egy – elsősorban – síkvidéki kútnak. Lássuk csak, hogyan is ír erről Petőfi Sándor Az Alföldben:
Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.
Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom
Börtönéből szabadult sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.
Felröpűlök ekkor gondolatba
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.
Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszú gémű kútnál
Széles vályú kettős ága várja.
Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak (…)
Talán éppen ez az ostorpattogás is hozzájárult, hogy az ország iparosításának egyik vezéralakja, az Országos Iparegyesület elnöke, 40 évesen új érdeklődési kört fedezett fel magának, s lett vala a magyarok őstörténetének kutatója. 187 évvel ezelőtt született gróf Zichy Jenő. Már ifjúkorában részt vett egy kaukázusi utazáson a Széchenyi fiúkkal. Az 1890-es években egyre többet foglalkozott a Kaukázus és Belső-Ázsia tudományos megismerésével. Azokat a régészeti, embertani és néprajzi nyomokat akarta felkutatni, amelyek a magyarság oroszföldi vándorlásával kapcsolatban adtak volna felvilágosítást. Három nagyobb expedíciót szervezett, és azokra több tehetséges, fiatal kutatót is magával vitt – saját költségén. 1895-ben, Odesszából kiindulva, a cserkeszek földjére, 1896-ban a Kaukázuson át Buharába és Szamarkandba mentek. A harmadik út során, 1897-98-ban Tbilisziből indultak, Szibériát és a Bajkálon túli vidéket átszelve Mongólián és Észak-Kínán át értek Pekingbe. Mindhárom alkalommal értékes gyűjtőmunkát végeztek: páratlan gazdagságú néprajzi, régészeti, természetrajzi anyaggal tértek haza. A harmadik útról Zichy hatkötetes, hatalmas művet írt német nyelven Keleti kutatások a magyarság eredetének felderítése érdekében címmel. Aktualitását e kutatásoknak éppen az adja, hogy mára szinte bizonyossá vált a legújabb archeológiai és archeogenetikai kutatások eredményeként a magyarok és a hunok vérrokonsága – ha úgy tetszik, a genetikai kontinuitás…
Július 7-én, születésének 162. évfordulóján emlékezzünk meg a fizikai Nobel-díjas Lénárd Fülöpről. Pozsonyban született, Messelhausenben halt meg… Egyetemi tanulmányait Budapesten, Berlinben és Heidelbergben végezte. Rövid ideig Eötvös Loránd tanársegédje volt, ezt követően haláláig Németországban élt. Katódsugaras kísérleteit 1890-ben, Bonnban kezdte meg Heinrich Rudolf Hertz laboratóriumában. A szabad térbe kivezetett katódsugarak vizsgálatához az 1890-es évek végén segédelektródos katódsugárcsövet szerkesztett. Vizsgálataiért 1896-ban a bécsi egyetem Baumgarten-díjjal jutalmazta, s elnyerte a Royal Society Rumford-díját is. Kutatásainak másik fontos területe a foszforeszcencia jelenségének vizsgálata. A fotoelektromos hatásra adott magyarázatát általában ma is elfogadják. A Magyar Tudományos Akadémia 1897-ben választotta levelező tagjává. Nobel-díjat kiérdemlő műve A katódsugarak viselkedéséről még Budapesten jelent meg 1899-ben. A katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodelljéért 1901 és 1905 között minden évben javasolták a fizikai Nobel-díjra, melyet 1905-ben ítéltek oda. Amikor 1907-ben az Akadémia tiszteleti tagjává választotta, köszönőlevelét „hazafias üdvözlettel” fejezte be… A 43 éves korában elnyert Nobel-díj ellenére úgy érezte – némileg jogosan –, hogy nem értékelték kellőképpen tudományos eredményeit.
A frissen ültetett szamóca földre lankad,
barackágak hegyén rügyfúró-száj harap,
a kis körték idén mind egy szálig lefagytak,
a futórózsa csöpp ökle arcomba csap.
No, kert, hát itt vagyok, megint tanulni jöttem,
és hírekért, tudom, ma sem leszel fukar,
a régi vagy, holott sok új is van köröttem,
s hol a nagy kajszifa? a vén egres-bokor?
A halálról ne szólj: bent a lakásban és
kint a városban is hallok róla elégszer,
(torkig vagyok vele, nem érdekel azért sem!)
Mintha csak a korában nehezen megértett fizikus lelkivilágát próbálta volna lírába oltani Csorba Győző 1978. július című versében. Ezzel búcsúzom egy hétre, kedve Olvasóm. No de, hogy ne ilyen szomorkásan váljunk el, ideírom a szonett utolsó három sorát is.
Pár nem-ismert bogár, gyom, ág –, s én megelégszem,
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
