2024. november 23., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rövidülnek napok, órák,

Csak az ég mély tüze kékebb,

S a kezedben ki-kigyúl tán

A pipacsláng, ha letéped.


Fogy a nyár – szép lobogással

Fut a fény, megtör az árnyon…

Jön az éj, leng a tücsökhang –

Hova tűntél, kicsi lányom?

      

Augusztusi sóhajtás – Kovács András Ferenc egykor – kislányához – írt soraival indulok havi utolsó sétámra, kedves Olvasóm. Ha kedved tartja, jer velem!

A lecsengő kánikula elől az erdő enyhet adó zöld színvarázsába menekülök, mint a két lány Munkácsy Mihály képén. De már az Erdőzugban

      

Megejt a fűszál tisztasága,

amelyre nem lép láb,

s a szél nem hordja tört utak porát,

s nem dobja sárba.


– Öreg fatörzsek körben állnak:

humuszukból nőtt, s őrzik

erős testvérként a fűszálat.


Templomi csend van itt, a fény

– sugárzó szeretet –

a lomb-zöld-kupolán tör át

s látom a tiszta eget.


Meg sem érintem,

csak csodálom a fűszálat, melyet

sarjadástól sárgulásig

      gondoz az Isten.

      

Fazekas Lajos gondolatával lépek az erdő, a fák szentélyébe.

Ki lehetne izmosabb, keményebb, feszesebb, valamint karcsúbb és tökéletesebb egy hatalmas fenyőfánál, selymesebb, lágyabb, harmatosabb a zsenge pázsitnál, kedvesebb és jótékonyabb a friss és zamatos gyümölcsű barackfánál? – Hazai Attila A növények levele című novellájából vett sorokkal hangolódom rá az augusztusvégre, megfogadva Johann Wolfgang von Goethe intelmét is:

Fájdalmas, önkínzó, komor lelkiállapotoktól csupán a természet szemlélete és a külvilág iránti őszinte érdeklődés útján menekedhet és szabadulhat meg az ember. A természettel való legáltalánosabb ismeretség, bármely oldalról eredjen is, a tevékeny beavatkozás, legyen az akár a kertészé, akár a földművelőé, a vadászé vagy a bányászé, elvon bennünket önmagunktól; a szellemi erők valóságos, igaz jelenségekre irányulása fokról fokra a legnagyobb kielégülést, megvilágosodást és okulást nyújtja.

E gondolattal ma ismét régvolt természettudósokra emlékezem.

Augusztus 25. 155 évvel ezelőtt, 1868-ban született Nagyenyeden Új-Guinea etnográfus kutatója, Fenichel Sámuel. A szülővárosa főiskolájában sajátította el mindazon ismereteket, amelyek segítségével majd két év alatt rendbe hozta Bukarestben az ottani múzeum állattárát. Német-Új-Guineába kerülve két év alatt – 1892-93-ban – 10 000 etnográfiai tárgyat és madártani preparátumot gyűjtött és küldött el a Magyar Nemzeti Múzeum számára. Sárgalázban halt meg a távoli szigeten 1893 márciusában, még 25. születésnapja előtt. Sírját utódja, Bíró Lajos, kutatta fel, majd Balogh János gondoskodott rendbehozataláról 1971-ben. Ma a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium önképzőköre, Dvorácsek Ágoston tanár barátom kezdeményezésére, az ő nevét viseli.

„Csak az ég mély tüze kékebb”


132 éve, 1891. augusztus 26-án született Radnóton Jeney Endre patológus, bakteriológus,  farmakológus. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem elvégzése után, 1914–19 között alma matere kutatója volt, majd a fronton s utána járványkórházban dolgozott. Trianon után a Szegedre átköltözött egyetem általános kór- és gyógytani intézetének kutatója és oktatója, 1934-től nyugdíjba vonulásáig (1963) a debreceni tudományegyetem közegészségtani és gyógyszertani intézetének dékánja, s az 1945-ben szervezett Mikrobiológiai Intézet vezetője. Leírta a vérszegénység májterápiáját, kimutatva a májkivonat hatását a vörösvértest képződésére, sajnos csak magyar nyelven. (Szállási Árpád írt erről A Nobel díj 100 éves története... című esszéjében) 1934-ben ezt a módszert a Whipple-Minot-Murphy USA-beli hármas tette közkinccsé. Nobel-díjat is kaptak érte... Később a növényi festékek (flavonvegyületek) farmakológiai kutatásával foglalkozott.

Augusztus 28. Szent Ágoston napja. A philosophia perennis, vagyis a keresztény filozófiai gondolkodás alapító nagymestere, Ágoston, a tengerparton sétálva, arra lett figyelmes, hogy kisgyerek kagylóval a tenger vizét egy gödröcskébe iparkodik átmeríteni. Megkérdezte tőle, mit művel? A kisfiú bátran megfelelt: 

– Látod, a tenger vizét akarom ide átönteni.

– Gondolod, hogy ez sikerül? – kérdezte a püspök.

– Miért ne hinném? – válaszolt komolyan a fiúcska. – Te is hiszed, hogy felelni tudsz arra, amire még senki sem tudott. Sokkal könnyebb nekem a tenger vizét e lyukba merítenem, mint az embernek Isten lényét kifürkészni.

Ágoston műve  – a szemlélődés és lelkipásztorkodás, a vita contemplativa és vita activa egyeztetése – innen ered. Az ő tanait követik ma is az ágostonrendiek, premontreiek, dominikánusok, trinitáriusok, pálosok.

Vajon mi ma értjük-e üzenetét?

Augusztus 28-án, 1863-ban született a másik nagy magyar tudós, aki úgyszintén nem részesült Nobel-díjban. Lenhossék Mihály híres orvosdinasztiából származott. Őt tekintik a neutrontan egyik megalapítójának. Ramón y Cajalt megelőzve, 1895-ben felismerte, hogy az idegrendszerben az ingerület megszakításokkal, átkapcsoló állomásokon keresztül halad az idegrostokon (contiguitaselmélet). Ramón y Cajal 1906-ban osztott orvosi-élettani Nobel-díj-ban részesült Camillo Golgi olasz tudóssal együtt az idegrendszer szerkezeti kutatásáért. A Nobel-bizottság egyik igen nagy tévedése, hogy Lenhossék Mihály nem részesült az elismerésben. A századforduló után idegrendszeri kutatásaitól némileg visszahúzódott; ebben szerepet játszott a kolozsvári Apáthy István professzorral való szakmai vitája is, aki a neuronelmélettel szemben a neurofibrillumtan híve volt. A vitát megnyugtatóan az akkori fénymikroszkópos módszerekkel nem lehetett lezárni. A tudomány fejlődése során Lenhossék elmélete igazolódott.

Augusztus 29-én illő megemlékezni a másik Új-Guinea-kutatóról, a már említett Bíró Lajosról is. 167 évvel ezelőtt, 1856-ban született Tasnádon. Hét évet kutatott Német-Új-Guineában. Zoológiai és néprajzi gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum őrzi.

Augusztus utolsó napján emlékezzünk meg a 258 évvel ezelőtt, 1765-ben született, kalandos életű őshaza- és Kelet-kutatónról, Besse János Károlyról. Önéletrajza szerint „a földismeret iránti ellenállhatatlan hajlama” késztette világjárásra. Bejárta Németországot, Hollandiát, Angliát, Franciaországot, 1797-ben a nápolyi király seregében harcolt. Mauritius szigetén a francia kormányzó titkára volt. Párizsban ismerkedett meg a kor legnagyobb földrajztudósával, Humboldttal,  és itt kötött barátságot Batsányi Jánossal is. A magyarok őshazája és a magyar nyelvészet iránt Beregszászi Pál 1796-ban megjelent könyve keltette fel érdeklődését. 1829-ben indult a Kaukázusba, egy olyan expedícióhoz csatlakozva, amelyben a szentpétervári akadémia tudósai is részt vettek és amelyet egy orosz tábornok vezetett. Besse bejárta a Krím félszigetet és a Kaukázus vidékét. Útjának tapasztalatait a Tudományos Gyűjteményben tette közzé. Útirajzait Magyarországon érdeklődés, azaz előfizetők hiányában könyv alakban nem tudta kiadni, végül Párizsban, franciául jelentette meg. A Kaukázus tájairól, településeiről, népeinek – a kalmüköknek, tatároknak, kabardoknak, abházoknak, cserkeszeknek – szokásairól, nyelvéről sok értékes adatot gyűjtött. Összesen 44 esztendőt töltött külföldön. Széles körű műveltsége, nyelvtudása (13 nyelven beszélt), jó megfigyelőképessége, nyughatatlan kíváncsisága folytán rengeteg értékes információt gyűjtött, de tevékenysége érdektelenségbe fulladt. Kiadatlan négykötetes élet- és útirajza halála után elkallódott. Utolsó hazaírt leveleit 1841 júniusában Marseilles-ből keltezte. Anyagi segítséget kért hazatéréséhez, de vágya már nem válhatott valóra. Halála pontos körülményeit nem ismerjük.

A tudománytörténet poros ösvényeiről térjünk vissza a fák augusztus végi másodvirágzásába:

      

A zárt bimbók szirmán átütött az illat.

Lábad előtt vígan gurult a szél.

Nem mertelek megcsókolni,

mert fürtös fény csókolta az ajkad.

Nem mertem megfogni kinyújtott kezed,

mert piros virágot nyitott a vér

ujjaid hegyén,

s oly megható volt kezed fején az ér…

      

Augusztus. Kádár János vallomása csak e hónapban születhetett, amikor 

      

A rétet harmadszor is lekaszálták,

bogáncsos hajjal futkos a szél.

De hajad szagát az este őrzi még,

és várnak rád a bokrok,

ha lángoló fejét a domb

az erdő lombjába fúrja.

      

Nyár utóján búcsúzom egy hétre Dömötör Ilona soraival:

         

Egyre kisebb körívet fut a nap.

Rajongói a karcsú napraforgók

elszomorodva fejet hajtanak.


Így hajlik éltünk észrevétlenül,

mind közelebb a sötétülő földhöz,

mikor az ifjú, forró láng lehűl.


Lelkünket árnyak karja fonja át,

s a mulandóság ölelése közben

tanulgatjuk a lemondás dalát.


Fáradt mosollyal búcsút int a nap.

A szirmot vesztett barna napraforgók

megalázkodva fejet hajtanak.

      

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2023-ban, Lajos napján

Munkácsy Mihály: Pihenés az erdőben


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató