December a latin őskalendáriumban a 10. hónap volt.
December első ünnepét a hónap első napjaiban tartották meg köszönetnyilvánításképpen Bona Dea (a „Jó Istennő”) tiszteletére – írja Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában. – Bona Dea, másik nevén Fauna, a földistennő egyik megnyilvánulása volt.
Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain…
Így kezdi az Előszót a 223 évvel ezelőtt, 1800. december 1-jén született Vörösmarty Mihály.
Jut eszembe, majd egy évvel ezelőtt adta ki az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója, Kubassek János A Kárpát-medence földrajzi egysége című konferenciakötetet (alcíme Trianon a geográfia tükrében, a história mérlegén). Teleki Pál a párizsi béketárgyalásokra tekintélyes bizonyító anyagot vitt magával a Kárpát-medence földrajzi egységének bemutatására. Az érvanyag volt hivatva bizonyítani, hogy vízrajzi, domborzati szempontból, valamint népességi, gazdasági szempontból milyen veszélyeket rejt a Kárpát-medence feldarabolása. A vasúthálózat szétdarabolása, a termőterületek és a piacok elválasztása súlyos gazdasági gondokat vetített előre. Maradva csak a természettudományoknál: a Kárpát-medence természetföldrajzi területi egységének megbontása a mai napig érezteti hatását. Az csak szpeológiai érdekesség, hogy a világ egyetlen föld alatti országhatárát köszönhetjük Trianonnak: a Domica- és a Baradla-barlang között. Víg Károly világhírű entomológus, muzeológus a természettudományok szempontjából elemezi a döntés következményeit. A Körösök, a Szamos, a Maros forrás- és torkolatvidékének elválasztása azzal is járt, hogy a folyók vízgyűjtő területei különböző államok joghatósága alá kerültek, pedig a vízrendszert egységes szemlélettel kellene kezelni.
Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült – olvasom tovább Vörösmartyt, s eltűnődöm gondolatán: vajon eljön-e majd a hajfodrász, a tavasz?
Az idén december 3. az első adventi vasárnap. Az egyházi év az adventi idővel kezdődik – írja Tőkés István a Hétköznapok – ünnepnapok című munkájában. – Az első alkalommal megterítik az Úr asztalát… Az egész adventi idő a Krisztus jövetelére figyelmeztet (advenio = jövök, eljövök; adventus = megérkezés, Krisztus érkezése).
Az adventi időszak a reménykedés ideje, amelyet régebben böjttel is megszenteltek – írja Bálint Sándor a Karácsony, húsvét, pünkösd című művében. – A falvak népe a zajos mulatságtól is tartózkodott, csak a disznótorok családias hangulatában olvadt egy kissé föl. A katolikusoknál az advent igazi szakrális ízét a hajnali mise, a roráté adja meg.
Advent a „nehézkes Mária” időszaka. Mert miként a hajnali derengés előre jelzi a naptámadatot, úgy advent is a napisten – akarom mondani a Jézus Krisztus – születésére való várakozás, felkészülés jegyében telik – idézem Jankovics Marcell Mély a múltnak kútja című esszéjét. – …Az időszak hagyományos liturgikus színe a lila és a rózsaszín (az utóbbi advent 3. vasárnapján). Mindkettő a hajnalpírt idézi.
December 3-án ne feledkezzünk meg Aranka Györgyékről sem: 230 évvel ezelőtt, 1793-ban e napon alakult meg Marosvásárhelyen a magyarság első tudományos társasága, az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság. Már 1791-ben a Kolozsváron nyomdafestéket látott Rajzolatban kifejtették céljukat: intézményes keretek között biztosítani az anyanyelv művelését és a nemzeti nyelvű tudomány felvirágoztatását. De a királyi leirat nem hagyta jóvá a társaság alapítását. Végül gróf Bánffy György, Erdély kormányzója védnöksége kellett ahhoz, hogy megvalósuljon a nagy álom. Álljon itt csupán néhány tag neve: Baróti Szabó Dávid, Batthyány József, Bánffi György, Benkő Ferenc, Benkő József, Bethlen Dániel, Borosnyai Lukács János, Cserei Farkas, Csokonai Mihály, Dosa Gergely, Eszterházi János, Gyárfás Elek, Gyarmati Sámuel, Haller Zsigmond, Hatvani István, Kazinczy Ferenc, Kemény Simon, Kendeffi János, Mátyus István, Teleki Domokos, Teleki László, Teleki Sámuel, Tessedik Sámuel, Toldalagi Mihály, Wesselényi Miklós, Zeyk Dániel, Zilahi Sámuel. Mindahányan a korabeli magyar tudományosság(nak is) neves képviselői voltak. Remélem, többek ismerősként köszöntenek téged is, kedves Olvasóm.
Aranka György – Gyarmathy János szobra
December 6-a már Szent Miklósé, Mikulás-nap.
A piros köpenyes, nagy szakállú Mikulás meg az őt kísérő krampusz, a gyermekeket megajándékozó – esetleg számonkérő – figurája a városi polgárságtól a falusi értelmiség közvetítésével jutottak el a parasztsághoz. Népszerűsítésében oroszlánrészük volt az iskoláknak. A Mikulás elnevezés olyannyira új keletű, hogy még a XIX. századi szótárakban sem szerepel. A krampusz pedig a németektől osztrák közvetítéssel érkezett hozzánk.
Maga Mikulás kezdetben csak éjjel, titokban ajándékozott, 5-éről 6-ára esőn, hogy reggel az ablakba kitett csizmában, lábbeliben ott találják a gyermekek az ajándékokat. Erre kötelez a mürai püspök története is. Legendájának egyik változata szerint a kémény mellé kitett száradó harisnyába pottyantott aranyakat a mindig hó borította Taurus-hegységből érkezett jótevőnek, a tél apjának tulajdonították. De kitudódott a titok, hogy a jótevő nem más, mint a város keresztény püspöke. A legkisebb lánynak bedobott aranyak között ugyanis volt egy olyan érme, amit egy helybéli aranykereskedő előzőleg Miklós püspöknek adományozott. Szent Miklós Müra püspöke, a katolikus és a görögkeleti egyház szentje, a tengerészek, kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, gyermekek, diákok és általában minden nehéz körülmények között élő védőszentje.
Mikulást a németek a rémisztően fagyos főisten, Odin továbbélésének tekintették, akinek kettőssége is megmutatkozik a nap szokásaiban: jóságos arccal ajándékot oszt, büntető segédei ijesztgetnek. A német hagyomány szerint a gyerekek Odin lovának, a nyolclábú Sleipnirnek tettek ki csizmácskáikban a kémény mellé szénát és répát, Odin pedig hálából ajándékot hagyott benne nekik.
A skandináv országokban Odin fia, a gyakran bakkecskének ábrázolt Thor hozta az ajándékokat a gyerekeknek, a lappoknál ma is ő, azaz Joulupukki a Mikulás. Krampusza szarvaspatás alakjával az ördög megtestesítője.
A francia biológus Jean-Baptiste Lamarckról – aki Charles Darwin előfutára volt az élővilág evolúciós magyarázatát illetően – jegyezték fel, hogy tréfás diákjai Szent Miklós éjszakáján rárontottak, egyikőjük lepedőbe burkolózott, amely alól kilátszott patája, fején pedig szarvak meredtek. Az éktelen zenebonára felébredt állatanatómus ránézett az ördögre:
– Önnek szarva van és patája, tehát csak békés növényevő lehet – mondta, s a másik oldalára fordult.
Az egész Kárpát-medencében szokás volt a Szent Miklós-napi ijesztgetés. Legények, sőt nős férfiak is bekormozott arccal, derekukon lánccal, kifordított bundában ijesztgették a kisgyermekeket.
A magyar nép lassan összemosta a két alakot. Az átmenti időszak Mikulásáról így ír 1867-ben egy szegedi újság:
Szép azt a Mikulást látni, hosszú fehér ruhában, széles szürke szakállal, fehér hajjal, lánccal, elöl-hátul lelógó, misemondó aranyos ruhában. A nyelve egy rőfnyire kilóg. Aki ettől meg nem ijed, megijedhet attól a sok nyírfavirgácstól, amit az ölében hord. Hogyne félne tőle a rossz, szófogadatlan fiú, amikor a jó gyerekek is ugyancsak reszketve merik nézni, pedig az ő számukra is van egy garaboly (füles vesszőkosár) a Mikulás karján, tele mindenféle jó dolgokkal.
Nálunk a Mikulás sokáig magában járt, persze a krampusszal. Aztán kikopott a krampusz a „Ne ijesztgessük a gyerekeket” felkiáltással. No hiszen!
Aztán lassan beszivárgott északról a rénszarvas vagy jávorszarvas húzta szánkó. A bíborszínű bíborosi díszes miseruhát és püspöksüveget viselő Miklósból a Coca-Cola cég csinált az 1910-es években piros-fehér sapkás, piros köpenyes joviális bácsit, aki ma már a tv-reklámok szerint nem is kilenc rénszarvas vonta szánon, hanem kamionon hozza nekünk a jólétet: a globális innivalót. Mennyi állat, ki gondolta volna?
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
