Kosztolányi Dezső a Fák beszéde ciklusának Almafa négysorosával indulok május végén, kissé gyermekké válva, hogy aztán még június előtt érkezzek meg mai virtuális sétám végpontjára. Természettudósok komoly játékai, kutatók álmai, s felfedezők – néha nem honorált – eredményei mentén vezet ösvényünk. Ha kedved tartja, jer velem, kedves Olvasóm!
Május utolsó vasárnapja, az idén 29-e, Magyarországon gyermeknap. Hangolódjunk rá az említett ciklus Hárs versével:
Szülőhazádban a vén udvaron
hová gurultak labdáid, szegény?
Hová repült a sárkányod vajon,
s kedved, hited az életed felén,
És merre szálltak, merre tűntek el
viháncoló, víg gyermektársaid?
Ezt kérdezed, de senki sem felel,
csupán mi zúgunk, régi hársak itt.
Nyílnak már a hársak a Trébely alatt. No de az Ebháton, a második ház vén udvarán ott árválkodik az agg eperfa is. Kosztolányinál így beszél az Eperfa:
Itt lakmároztál egykor, az eperfán,
jaj, hogy szerettél. Majd ha por leszel,
egy nyári szellő még felém seper tán.
Emlékek. Gyermekkoriak. Kosztolányi Nyárfája állhatna akár a Maros partján is:
Mily szép nevem van. Hallod? Nyárfa, nyárfa.
Karcsún, fehéren állok a határba.
Úgy reszketek és sírok, mint egy árva.
S minden széllel zenélek, mint a hárfa...
Nyílnak már a hársak a Trébely alatt
A Nagygát felett a Hétfák misztikuma idéz régi nyarat. S a Maros vize lassan sodorja az emlékeket. S nini, ott vagyunk már Enyed alatt, ott született Áprily Lajos mindhárom gyermeke, köztük a legismertebb, Jékely Zoltán is. Nyár-igézése az ő fiúgyermekéhez szól, de már Duna menti emlékeket ébreszt:
Azt kérded, fiam, hogy kobakodban
mint fér meg oly sok emlék-bogár
s hogy-hogy épp e zord téli napokban
zajdul benne száz-ízűn a nyár –?
Add kezembe azt a drága buksit,
hol bodorkás szöghajad alatt
nyolc nyarad színes emléke nyugszik
s kis rovást tett minden pillanat.
Eme dúcban, ládd, a fejtetődön
lakozik tán a hancúrozás,
kurjongatás szőlős dombtetőkön,
hempergés és bak-ugrándozás.
Itt hátrább e kettős horpadásban,
mely éppenhogy kitapintható,
a fürdés- s az úszástudomány van,
a Duna vonzása, meg a tó
kristály-mélye, melyben mint a búvár
egy hatalmas szippantás után
a hináros mélybe le-lebuktál
s kapdostál a keszegek után,
majd felszínre bukva és tikogva
evickéltél ki, mint a kutya,
s tettél szent fogadalmat titokban:
nőjjön benne bárminő csuda,
le nem szállsz mélyébe sohatöbbé,
mert oda csak béka s hal való –
azóta is benned él örökké
s háborgatja álmod az a tó…
S lám, tovább mi lakozik: emitt ni,
e kis búbban a huncutkodás!
Fészkéből kiszedni, meghajítni
a madárkát, tudtad, nyavalyás!
Majom-mód ugráltál ágról-ágra,
fejjel lefelé lógtál, te gaz!
haza se jöttél, csak vacsorára,
ha a gyomrod kordult – nem igaz?
Hát a szőlőlopkodás, a bingyó-
alma rázás tán nem itt buvik?
S hogy a nyírfa esti szélbe ringó
csúcsán ültél, akár a kuvik?
Rikoltoztál, anyád-rémítendő,
s ott nem hagytad volna azt a fát,
csak akkor lett ebből elegendő,
hogy rátettem a fűrész fogát…
Jó, ezt hagyjuk… Persze, csupa jóság
síma s magas diák-homlokod,
s mint a kerti út mentén a rózsák,
benne sok-sok szép s dicső dolog:
Rőzsegyűjtés, szorgos kert-kapálás,
öntözés, vetemény-ültetés –
az a kis betyárság, ordibálás
jópontjaidhoz képest kevés.
S az is itt van valahol rovásban,
hogy megálltál egy kis hant felett,
elmerültél mély gondolkodásban
s kezed egy kis bokrétát letett.
Kis bokréta a magyar hősök emléknapjára. Eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza. Ebben mondták ki először nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét. A Magyar Köztársaság Országgyűlése a 2001. évi LXIII. törvényben jelölte ki minden esztendő májusának utolsó vasárnapját eme alkalomra.
Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él,
Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél.
Az Egy katonaének kezdő sorai elé Balassi Bálint ezt írta: „in laudem confiniorum”, azaz a „a határ dicséretében”. Esztergom ostrománál, 1594. május 30-án lépte át a halhatatlanság határát.
De vajon a határ szón mit értett ő? Nyilván az ország határát. Vagy a behatárolt élettereket? Mint Őry Annamária 2017-ben megfestett Fenyő című képén? (A gyergyószárhegyi alkotótábor tájképeiből nyílt kiállítás a gödöllői kastélyban.) De úgy gondolom, azt a teret is, ahol az ember – a határban – örökkön örökké találkozik a természettel. Ott, ahol a végvári hősök élete folyt:
A nagy széles mező, s a szép liget erdő sétáló palotájuk…
S akiket megáld ő maga is:
Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel áldjon Isten mezőkbe’.
S lapozzunk bele a magyar természettudomány-történet nagykönyvébe is, félig-meddig elfeledett neveket keresve!
1949. május 30-án született Fabinyi Rudolf vegyész. 1878-tól a kolozsvári állami vegykísérleti állomás igazgatója, 1899–1900-ban az egyetem rektora volt. A Magyar Kémikusok Egyesületének első elnökévé választották. 1884-ben Magyarországon az elsők között ismerte fel az elektromosság szerepét a kémiai kutatásokban. Kísérlete részleteit Beck Mihály akadémikus majd száz év múlva, a Magyar Tudomány 1977. évfolyamában azzal a megjegyzéssel adta közre, hogy „Fabinyi egyike az elsőknek, ha nem a legelső, aki …prebiotikus körülmények között vizsgálta a szerves vegyületek képződésének lehetőségét…” Az 1880-as években a kolozsvári Múzeumkertben található kereklevelű kapotnyakból (Asarum europaeum) előállított azaronnal és származékaival folytatott kísérletei indították el a ceracidin felfedezését 1898-ban, s belőle a benzopirillium előállítását. E sóból származtathatók a növényi színanyagok. Ez utóbbiak vizsgálatáért Richard Martin Willstätter 1915-ben és Robert Robinson 1947-ben kapott Nobel-díjat… Fontosabb értekezései az általa szerkesztett Vegytani Lapokban (1882–1889) és az Erdélyi Múzeum Egylet kiadványaiban jelentek meg.
Május 30-án, 1875-ben született Kolozsváron a Balaton első limnológusa, ifj. Entz Géza is. 1920–29 között Hollandiában, Utrechtben dolgozott. 1929-ben azért tért haza a csonka hazába, hogy a tihanyi Biológiai Intézetet vezesse. Ő volt a korszerű Balaton-kutatás megteremtője.
Május 31-én emlékezzünk meg Gothard Jenő fizikusról, e nap született 1857-ben. 1883-ban Sándor öccsével dolgozatot írt a Jupiter fizikájáról, e munkájuk elismeréseként 1883-ban a londoni Royal Astronomical Society tagjaivá választották őket. Őt 1884-ben az Astronomische Gesellschaft, a kor vezető európai csillagászainak egyesülete is tagjai közé választotta. 1886-ban sikerült a Lyra gyűrűs-köd (M 57) közepén egy 15-ös nagyságrendű csillagot elsőként lefényképeznie. S ő volt az első a világon a hullócsillagok, üstökösök fényképen való megörökítésében is. Elsőnek ő rögzített színes napszínképet. Ő írt Magyarországon először összefoglaló munkát a fényképezés tudományos és technikai alkalmazásáról. 1890-ben ő tervezte meg és az ő irányításával épült meg az első magyar vízerőmű, az ikervári, a Rába-folyón. A vízerőmű által fejlesztett elektromos áram felhasználásával indította útjára a szombathelyi villamos vasutat. 1896-ban, a röntgensugár felfedezésének bejelentése után néhány héttel már saját maga is készített röntgenfelvételeket. Magyarországon először ő és Konkoly-Thege Miklós használt mikrofont és szerkesztett fonográfot. 1901-ben az akkor fellángolt Nova Persei megfigyelésébe még bekapcsolódott, de súlyos szívbetegsége miatt élete hátralevő éveiben már visszavonultan élt Herényen levő kastélyában.
Május 31-én született Chernel István ornitológus, aki a sísport első hazai népszerűsítője is. A madártan már középiskolás korában olyannyira érdekelte, hogy kisdiákként kitanulta az állatpreparálást. 1887-es erdélyi tanulmányútján ismerkedett meg Herman Ottóval, és ez a találkozás sorsdöntőnek bizonyult: végleg az ornitológiának szentelte életét, tudományos kutató lett. 1891-ben Norvégiába utazott, ahol a madártani és földrajzi megfigyelések mellett síelni is megtanult, és hazatérte után ennek az ekkor nálunk még nem túl népszerű sportnak a lelkes propagátora lett. 1916-ban, Herman Ottó halála után őt nevezték ki utódjául a Madártani Intézet igazgatói székébe. Az ornitológia területén főműve a Magyarország madarai című háromkötetes könyv. S kiadta az első magyar nyelvű síoktató könyvet, A lábszánkózás kézikönyvét.
Hóharmaton mezítláb jártam,
ólmos esőben bőrig áztam;
éjjel az erdőn, félelmemben,
hol sírtam, hol meg énekeltem.
S mindez úgy tűnik – most, hogy emlék –,
mintha egy tisztás szélén mennék
fütyörészve, hol alkonyatkor
őzek ittak ezüst patakból.
Kányádi Sándor 1959-ben papírra vetett Gyermekkorával búcsúzom a gyermeknapi héttől, május utolsó hetétől.
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2022 május 27-én, 72 évvel a Csomolungma meghódítása után. (Az első magyar, Erőss Zsolt 2002-ben jutott fel a csúcsra, s 2013 májusa óta valahol a Himalájában alussza örök álmát.)
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
