Gyerekkori júniusi emlék. A beígért álomutazás a székely körvasúton – s persze a berecki kávédarálón Szentgyörgytől tovább – Marosról Kézdire. Medárd után, ahogy haladtunk Szent Ivánnak, egyre nagyobb vágy ébredt bennem eljutni távol élő nagyapám édenkertjébe. Mert ugyan az ebháti kert s az iskolapálya is kínálta a kalandokat, na de a kézdi kántortanítói lak izgatóan új eseményekkel várt reám. Hasonlókkal, mint amit az Anyám könnyű álmot ígér-ben a gyerek Sütő András átélt nagyapjánál:
AZ ÉDENBELI bódorgás gyümölcseivel gazdagon indulhattam tehát a kiskút-völgyi Semmibe, ahol nagyapám fogadott engem az alkalomhoz illő ünnepi beszéddel. Tömören szólt, legfontosabb mondandóit összegezve, mert azt mondta: No! – és megsimogatta a fejemet. A fogadóbeszéd után a tárgyszerű fejtegetés hangján közölte, hogy először le kell ülnöm a tejbelaska mellé, majd azután fölkelünk és elkezdünk dolgozni. Közben számba vett alaposan a tekintetével. Eszmecserénk befejezéseként megállapította:
– Látom, növögetsz. Jól teszed.
Én azt mondtam:
– Mást amúgy sem tehetek.
Szavakból, amelyek úgy ültek benne, akár a kövek – kápolnaromok –, ennyi volt az aznapi kiutalása. Frontszigorában enyhülve egy cibak-mosolyt is mellékelt hozzá, ami ritka ajándék volt, egész nyárára szóló, mit jó helyre tettem el magamban – azóta is őrzöm –, ugyanis repetára, miként az édes tejbelaskából, túrós puliszkából, nem számíthattam. Ahogy fölém hajolt, és egyiptomi csapásokból kimentett arcán a ráncok szertefutottak s bajusza megrebbent, lakatlannak vélt szemében mintha gyertyát gyújtottak volna. Létének megtalált értelme: a magány küldte vele apró jelzéseit; menedéke az özvegyi sorban, az ő kiskút-völgyi Rodostója. De ha mosolya csak gyufalobbanásnyi volt is, annál bővebben juttatott nekem fekhelyet a tornácon, a gyümölcsöskertben, a tágas udvaron, de még a háztetőn is. Választhatok, mondta. Ott jó lesz-e? – mutatott a magasba. Egy Chagall könnyedségével költöztetett föl engem a kémény tetejére. Igen messzire kerültem volna tőle, azért azt mondtam: jó lenne, ha ő is mellém telepedne a kupáscserepekre laskát kanalazni, esetleg Bibliát olvasni. Meghökkenten vetette föl a fejét, s egy ostoros pillantással tiszteletre intett, a Biblia miatt főképpen, aminek olvasásához nemcsak inget váltott, széket is cserélt.
A földön maradtunk hát.
A szentendrei nagylevelű hárs is még ontja mézes illatát
A Földön maradva: 1994. június 17-én fogadták el az ENSZ elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló egyezményét, így ez a nap azóta az elsivatagosodás és az aszály elleni küzdelem világnapja. Célja, hogy felhívja a figyelmet a talaj minőségének védelmére, az elsivatagosodás és a migráció közötti kapcsolatra, a termőföldek kimerülésére, a szűkülő élelmiszerforrásokra. A sivatagok vészjósló mértékben terjeszkednek, ebből kifolyólag több mint 135 millió embert fenyeget az otthontalanság veszélye. A termőterületek egyre fogynak, nagyrészt az emberi kapzsiság miatt. A globális élelemhiányt az idén a szomszédunkban dúló értelmetlen háború tovább fokozza.
Az éghajlatváltozás pedig egyre nagyobb aszályt hoz magával egyrészt, másrészt mindegyre pusztító viharokat, felhőszakadásokat.
Kánikula. Szikrázik az égbolt, lángol a nyár. Akár az éppen 109 évvel ezelőtt, 1913. június 22-én született Weöres Sándor versében:
Szikrázó az égbolt,
aranyfüst a lég,
eltörpül láng-űrben a
tarka vidék.
Olvadtan a tarló
hullámzik, remeg,
domb fölött utaznak
izzó gyöngyszemek.
Ragyogó kékségen
sötét pihe-szál:
óriás magányban
egy pacsirta száll.
Június második dekádjának végén járunk. A nagy levelű hársak némelyike még ontja mézes illatát, mások már érlelik lepedékes makkocskáikat. 2022-ben az Év Fájává megválasztott Tilia pitypalattyos régóta kedvenc díszfáink egyike. Hatalmas termete, terebélyes koronája erőt sugározva ígér menedéket tűző nap s zápor elől egyaránt.
A nappalok még hosszabbodnak. Az érés ideje ez. Színesedik már a gyümölcsök héjzöldje. Minden élettel terhes, de még kellene egy kis nyugodt nyári meleg, nem aszály; csendes eső, de nem jégverés. Hogy megszülessen a fiatal nyárban a kibomló termés.
Székely körvasút menti nyári kép – Nyilka Róbert olajfestménye
A régi korok embere hiedelmeit felküldte a csillagos égre: a férfi megtermékenyítő erejét a Kos csillagképhez, a megtermékenyülést a Bikához, a férfi és nő egyesülését az Ikrekhez, a fogamzást, a belőlük fogant, rejtetten érlelődő új életet a Rák csillagképhez rendelte. Utóbbitól egy áldott állapotnyi időre, kilenc hónapnyira a Nap újra a Kosba, az újjászületés jegyébe lép. A Rák jele, a két egymásba ölelő, kunkorodó, védelmező félkör az anyai lényeg, a zárt, meleg, tápláló, ösztönös Magna Mater jelképe.
Az ógörög mondák Héraklésze végigküzdötte az állatöv tizenkét szakaszát. A nyári napforduló idején a Hüdrát, a víziszörnyet kellett legyőznie.
Ha a Nap a Rák jegyében áll, a Hidra csillagkép feje a közelében van. Szintén közel, a Nap alatt helyezkedik el a Rák csillagkép. A lernéi Hydra és a Rák csillagképe azután került az égre, hogy Héraklész végzett velük.
Hüdra időről időre irtózatos mocsárrá változtatta Leona szent és termékeny földjét, egy platánfa alatti hatalmas barlangban lakott, s őrizte az alvilág felé vezető titkos átjárót. A félisten nyilait belőve a barlangba, felingerelte a kilencfejű szörnyet, s mikor az megmozdult, holdsarló alakú görbe kardjával kaszabolni kezdte a fejeket. De hiába vágott le egyet, helyébe nyomban kettő nőtt, s közben, mint az áradó mocsárvíz, Héraklész teste köré tekeredett, mi több, egy óriási tarisznyarák is felbukkant hirtelen, belecsípett a lábába, s a barlang felé húzta őt. Héraklész összetörte a rákot. Iolaosz unokaöccse pedig felgyújtotta a közeli ligetet, s a még parázsló fatörzzsel kiégette a Hüdra nyakait, kiszárította a szörnyet. Héraklész az utolsó, halhatatlan, középső levágott fejet egy hatalmas szikla alá jó mélyen beásta. A félisten itt már az oroszlán képviselője. Emberi akarat, tudatosság, a célért való küzdelem hőse. Olyan ember, aki nem fél már az ösztönök hatalmától. A mocsárból előugró, majd hátrafelé mozgó rák a nyári napforduló után megint rövidülő nappalokra figyelmeztet.
197 évvel ezelőtt, 1825. június 22-én született az első Kőrösi Csoma-kutató, Duka Tivadar. A pesti joghallgató a szabadságharc alatt Görgey Artúr hadsegédje volt. A világosi fegyverletétel után Angliába emigrált, ahol 1853-ban orvosi diplomát szerzett. Mint a Brit Kelet-indiai Társaság orvosa, Kalkuttában, majd Moghir körzetében teljesített szolgálatot. Itt kezdett el behatóan foglalkozni Kőrösi Csoma Sándor munkásságával. 1855-ben elzarándokolt Dardzsilingbe, és elkezdte hagyatékának összegyűjtését. Munkája eredményeként adta ki 1885-ben a máig alapműnek számító Life and Works of Alexander Csoma de Körös, illetve magyarul Kőrösi Csoma Sándor dolgozatai című könyveit Londonban, illetve Budapesten.
A Nap június 22-én lép át a Rák csillagkép házába, június régi magyar neve rák hava, illetve Szent Iván hava.
Utóbbi nevét a szokáshoz híven a rák hó (jún. 22/23. – júl. 22/23.) első dekádjának legjelentősebb szentjéről, Keresztelő Szent Jánosról nyerte – írja Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában.
Három fertály évszázadnyi ideje, 1946. június 23-án így írt a Nyári éjről Nemes Nagy Ágnes:
Emelkedik a lassú tenger.
Az álom sűllyed, olvadok.
Tárt ablakunk alatt a mélyben
a júniusi éj csobog.
Üvegzöldszínű habja szélén,
mint fel-felbukkanó halak,
a csillagok kecses csapatban
csobbannak és villámlanak.
S a fák között – kövér korállok
árnyékot-lengető bogán,
haján világító moszattal
átúszik lassan Szent-Iván.
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2022. június 17-én, 95 évvel Sütő András születése után
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
