2024. july 1., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Múltkor egy erdőben bolyongtam, ahol óraszámra nem találkoztam járókelővel. Valami tisztáson megpillantottam egy virágot, melynek az a szeszélye, hogy csak Európa e keleti szögén terem, a mi hazánkban, s egyebütt gyökeret se ver. Aranylennek nevezzük mi, Linum dolomiticumnak tudósaink. Kosztolányi Dezső a Nyugat 1930. évi 14. számában megjelent A magyar nyelv helye a földgolyón című írásából veszem az idézetet, melyet a College de France világhírű nyelvészprofesszorához, Antoine Meillet-hez címzett, aki Les Langues dans 1’Europe nouvelle című művében „lekicsinyli azt a szellemi és lelki közösséget, melyhez tartozom, azt a nyelvet, melyet 11 millió ember beszél”, azaz a magyar nyelvet. – Megálltam előtte. Azon töprengtem, hogy miért oly tökéletes a levele, hogy miért oly kecsesen-lenge, hogy miért oly aranysárga a szirma s egyáltalán miért virít, mikor valószínűleg egész nyáron nem látja emberi szem ezen az ember-nem-járta mezőn (…) Nem kérdezi, hogy mi ennek az értelme s nem törődik azzal sem, hogy másutt az azaleákat és a nympheákat becézgetik. Amíg él, addig tökéletes és szép akar lenni s arcát a nap felé fordítja. Aztán mindig nőnek helyette újak. Virágzik és elhervad, mint minden, ami van, mint a »nagy« népek és a »kis«  népek, mint a »civilizáció«. Virágzunk és elhervadunk. Talán csak ennyi az élet értelme.


Lám, még az írófejedelem is végső tanúként a természetből vett példát igaza felmutatására. Ezzel a vállunkat nyomó s lelkünket emelő poggyásszal vágok neki első augusztusi sétámnak.

Augusztusi reggel maradjunk Kosztolányi szavánál, még 1907-ben írta volt:


Kékül az ég, az éjjel haldokol,

pihennek a házak még csendben alva,

de már lángtól vörös az égnek alja

és égni kezd az óriás pokol.


Az ember ébred – a láng sustorog –

fájdalmasan liheg, kikél az ágyból,

beteg a fénytől, nincs nyugalma, lángol,

fejét paskolják a lángostorok.


És nő a fényár, zúg a virradat,

a tűzpokol harsog, dübörg, dagad,

az árva ember fetreng benne főve.


Véres sarokkal, bőszen ront előre

és este elnyúlik az ugaron,

mint egy agyonhajszolt, véres barom.

Pihennek a házak még csendben alva, de már lángtól vörös az égnek alja


Elnyúlok a földön, s feltekintve az égre, káprázatos égi színjátéknak leszek szemtanúja. Hirtelen-váratlan suhanással vékony ragyogó csík villan fel az égen, s enyészik el pillanat alatt. Hullócsillag. Így mondjuk, s tudjuk, tudománytalan ez a megnevezés. Hogyan is eshetne a Földre egy csillag? Napunk jelentéktelen csillagocska a csillagok világában. A hidrogén elhasználása után, 5 milliárd év múlva vörös óriássá duzzad, majd a külső rétegeiből planetáris köd képződik, ő pedig magába roskadva fehér törpévé alakul. (Ez egyúttal a földi élet pusztulását fogja magával hozni.) Napunk is összehasonlíthatatlanul nagyobb Földünknél. Kulin György elképesztő hasonlattal élt egykoron a naprendszer tagjainak viszonylagos tömegével kapcsolatban. Ha az egész naprendszert tíz kiló anyagból akarjuk megmintázni, először is el kell vennünk 14 grammot, s a 9,986 kg anyag adja a Napot. A maradó 14 grammból 13 kell a Jupiter és a Szaturnusz megformálásához – ezek naprendszerünk két legnagyobb bolygói. A maradék 1 gramm elég lesz a Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Uránusz, Neptunusz, a mindezek körül keringő holdak, valamint a kisbolygók, üstökösök, meteorrajok s a mindenütt jelen lévő bolygóközi por és gáz megmintázásához.

Egy csillag nem eshet Földünkre. A villanásnyi tüneményeket a csillagoknál mérhetetlenül kisebb kődarabkák okozzák. Túlnyomó részük diónyi sem. Ezek a bolygóközi tér kósza vándorai, régvolt bolygó- s üstökösmaradványok, többnyire rajban repülnek, s a bolygóközi tér tömegvonzásának engedve, egyre kisebb darabkákra törve, néha valósággal „csillagesőt” varázsolnak a Föld egére, mikor keringésük során, évente egyszer keresztezik Földünk röppályáját. S mivel augusztus folyamán a Föld több ilyen meteorrajjal is találkozik, az égi tűzijáték legszebb s legintenzívebb éppen Kisasszony havában.

Porszemek vagyunk a világegyetem egy porszemén. De ez a mi világunk, a földi élet bölcsője. Ezt tönkretenni már képes az emberiség, éppen.

1945. augusztus 6-án reggel 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel vakító kékesfehér fény lobbant Hirosima fölött, felrobbant az első atombomba. A robbanás körzetében 1,2 kilométer sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé. Az áldozatok számáról csak becslések vannak: a hirosimai emlékművön 61.443 név szerepel, élelmiszerjegyét 78.150 ember nem váltotta be soha többé, az amerikai felderítés 139 ezerre tette számukat. A többség halálát nem a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, épületomlás és tömegpánik. Sokan csak napokkal később, a hőhatás, a lökéshullámok vagy a radioaktív sugárzás következtében, elképzelhetetlen kínok közepette vesztették életüket. Hirosimában még ma is gyakran születnek gyermekek genetikai torzulásokkal.

A Békevilágtanács elnöksége 1978. július 13-i moszkvai ülésszakának javaslatára augusztus 6-át, a hirosimai atombomba-támadás évfordulóját a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánította.

„1980. június 3-án elromlott egy komputer. Hamis jelzéseket adott. A dologban nem volna semmi különös: Isten tudja, hány tízezer komputer van a világon, olykor-olykor biztosan elromlik egyik-másik. A dologban … említésre méltó csupán az, hogy az a komputer… egyike volt azoknak, amelyeknek az a feladata, hogy jelezzék: a Szovjetunió támadást indított az Egyesült Államok ellen – írta volt Méray Tibor emigráns író Párizsban még azon év augusztusában A nagy földindulás című esszéjében. – A jelzése nyomán az Egyesült Államok védelmi rendszere három percen át félkészültségi állapotban volt a szovjet rakéták ellen, riasztották a Fehér Ház parancsnoki termét, és a stratégiai légi haderő bizonyos gépeinek automatikusan működésbe léptek a motorjai.

Lehet, hogy negyedórák, lehet, hogy csak percek választottak el minket a harmadik világháború kitörésétől… – Aztán így folytatja :– Mi, magyarok – sem egyénileg, sem mint ország – a világ sorsába, szuperhatalmak esetleges összecsapásába beleszólni nem tudunk. Hangunk gyenge, súlyunk pehelynyi, szerepünk nincsen. A tűzhányó szélén folyó haláltáncban… a magyar népnek egy vágya van, s ha létezik valóban felelős magyar politikus, annak csak egyetlen vezérlő gondolata lehet: kimaradni. Talán túl sötét a felvázolt kép és a »nagy földindulás«, a harmadik világháború elkerülhető. De ha nem kerülhető el, Magyarországnak abból ki kell maradnia.”

Bármilyen háborúból a magyarságnak ki kell maradnia.

Hónapok óta dúl háború a szomszédban. Az a félelmetes, hogy nincs dialógus sem a szembeálló felek között.

„A dialógus 

A Dialógust nagy d-vel kell írni.

A Dialógus fogalom. A Dialógus nagy és szent dolog.

A Dialógus röviden annyit jelent, hogy a Kelet és a Nyugat beszélgessen egymással. Ne hadakozzanak, hanem tárgyaljanak; ne átkozódjanak, hanem vitatkozzanak; ne fenyegetőzzenek, hanem érveljenek; és a végén: ne nukleáris fegyvereket vagdossanak egymás fejéhez, hanem igenis egyezzenek meg egymással – ezeket a sorokat szintén Méray írta, még 1959. szeptember elsején. – A Dialógus tehát nem csupán nagy és szent dolog, hanem ami ennél jóval több: fontos is. Sem több, sem kevesebb nem függ tőle, mint az emberiség jövője.”

Ez a háború a szomszédban „csak” hagyományos fegyverekkel folyik, de éppúgy veszélyezteti ez (is) az emberiség jövőjét.

Eugen Jebeleanu a Hirosima mosolya poémájának A nap vége (1945. augusztus 5.) részletében a bomba előtti Hirosimát próbálta elképzelni/elképzeltetni. Ebből idézek részletet Csata Ernő fordításában:


Esteledik. Forró nap, elmehetsz!

Mezítláb, leszáll a hegyről az árnyék

és még kaszálja tüzes fürtjeid.

Fuss, forró nap, fuss!… Szállj alá, éj… 


(…) Most, hogy jobban lássa,

Hirosima felemelkedik a Hold sugarain

és megáll a régi vár felett

árnyaival, forgatva némán tollait.


(…) Kék este… A templomok ragyognak

aranyozott borítással és vörös lakkal.


(…) A csillagokba néz az öreg

munkás, elnyúlva a gránitágyra,

lesoványodott öklökkel, elhagyatva,

elefántcsont istene az alkotó világnak… 


Visszatér Csillag-Istenhez. Köhög kicsit,

ahogy a pipából kifúj három kék füstkarikát…

Folton folt ruhája a csillagos ég alatt,

olyan illatos, mint egy csokor virág… 


Az életet ezen a porszemen úgy kell megőriznünk, mint eme csokor virágillatát.

Maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2022. augusztus 5-én, 77 évvel Hirosima utolsó békés boldog estje után. 

Leszáll a hegyről az árnyék, és még kaszálja tüzes fürtjeid


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató