Az ősz melankóliája. Amikor óhatatlanul csak szemlélői vagyunk az elmúlásnak. Amikor nem tehetünk mást a bizton bekövetkező hullás ellen, csupán megkönnyíteni reméljük a távozást. Egy levél halni készül. Falu Tamás soraival indulok nyár végi, kora őszt idéző sétámra. Ha kedved tartja, barangoljunk együtt, kedves Olvasóm!
Szeptember 16. az ózon világnapja. Az ózon három oxigénatomból álló O3 molekula. A Föld légkörében ultraibolya sugárzás hatására keletkezik. Az ózonréteg a sztratoszférában a Föld felszínétől számítva nagyjából 15-40 km-es magasságban van. Elnyeli a Napból érkező ultraibolya sugarakat. „Ózonlyuk” akkor jelenik meg, amikor az ózonmennyiség egy bizonyos szint alá süllyed. 1987-ben 46 ország írta alá a sztratoszféra ózonrétegének védelmét szolgáló montreali jegyzőkönyvet, amelyhez a Föld valamennyi, jogilag elismert országa csatlakozott. Az egyezmény értelmében a csatlakozó országok vállalták, hogy megszüntetik a magas légköri ózont lebontó klórozott vegyületek gyártását, kereskedelmét és használatát. A világméretű intézkedéseknek köszönhetően becslések szerint mintegy 20 millió bőrrákos megbetegedést és 130 millió szürkehályogesetet sikerült megelőzni. A jegyzőkönyv előírásainak következetes végrehajtása esetén előreláthatólag 2060-ra visszaáll a magaslégköri ózonréteg megfelelő szintje.
Hanem betartja-e minden ország a vállalást? Merthogy évről évre nagyobb faktorszámú naptejjel kell óvni bőrünket a káros UV sugárzással szemben…
Vajon mit szólna mindehhez Szent-Györgyi Albert, aki éppen 129 évvel ezelőtt, 1893. szeptember 16-án született? Talán ezt:
A természet tiszta rendszer, abban csak tiszta válaszok vannak.
És kiegészítené:
A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára.
A ma nap nap utáni történéseinek – világszerte újra (és fokozottan) rettegni a földgázhiány miatti hidegtől, a nem learatott búza miatti éhínségtől, a csitulni nem akaró koronavírus-pandémiától – mezsgyéje mentén visszhangosul a tudós szava fél évszázad távolából:
Az ember történelme során először képes valóban élvezni az életet, először nem kell rettegnie a hidegtől, éhségtől és betegségektől. Most először tudja kielégíteni összes alapvető igényét. De történelme folyamán ugyancsak most először képes arra is, hogy egyetlen csapással elpusztítsa önmagát, vagy arra, hogy a szennyeződéssel és a túlnépesedéssel lakhatatlanná tegye ezt a szűkülő, kedves földtekét.
Arra is van intő szava, ami ma a szomszédunkban, de nem csak ott, történik:
A békéhez nem bombák kellenek, hanem jóakarat és emberi együttérzés.
Szent-Györgyi 1937-ben az orvosi-élettani Nobel-díjat a biológiai égés folyamatával kapcsolatos felfedezései (…) elismeréseképpen kapta. Budapesten utca viselte nevét, amelyet 1953-ban neveztek át Gerely utcára (ma is ezt a nevet viseli). A budapesti pártbizottság agitációs és propagandaosztálya 1953. március 26-án kelt javaslatában az átnevezés indoklásaként ez szerepelt: Nyugatra távozott kozmopolita tudós. Ma számos magyar városban van, de Budapesten azóta sincs róla utca elnevezve… (Kevesen tudják, hogy édesapja, Szent-Györgyi Miklós Marosvásárhelyen született 1864-ben.)
Szeptember az iskolakezdés ideje. A „kozmopolita” tudós intelme időszerűbb, mint valaha:
Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog.
Mert (…) olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.
Ezt is fél évszázada írta. Mennyire igaza volt! Abban is, amit az oktatásügyről mondott.
Az egész oktatásügyet az egész világon mindenütt, amerre csak jártam, egy nagy tévedés hatja át, egy óriási tévedés. Azt hiszik, hogy a könyv arra való, hogy az ember a tartalmát belepréselje a fejébe. Nézetem szerint a fej gondolkodásra való. A könyv pedig arra, hogy ne kelljen mindent fejben tartani.
Könyv a kalendárium is. Olyannyira sajátja volt a hagyományos kisnemesi (és kispolgári) életnek, hogy megvásárlásának szertartása, használata, az olvasottak gyakori felemlegetése mintegy életformává vált. Ez a XVIII. században jelentős művelődési fejlődés volt. De a XIX. században már sokan megrekedtek ezen a szinten. 1809-ben a Hazai és külföldi tudósítások cikkírója ingerülten állapította volt meg:
Nevezetes tünemény a magyar literatúrában, hogy szörnyű nagy számú kalendáriumok jelennek meg és szerencsésen el is kelnek… De éppen ezen tapasztalás méltán azon kérdésre adhat alkalmatosságot: hogyan lehet, hogy az a nemzet mely Magyarországon és Erdélyben öt millióra számlálhatja magát, mégis mindenestől… fontos könyvekből… alig veszen 500-at.
Újfalvy Sándor erdélyi reformkori politikus, emlékirataiban valós képet festve a XIX. századi hagyományos kisnemesi életformáról, leírja, hogy atyja birtokos nemes és megyei tiszt volt, de házukban a kalendáriumon kívül más könyv nem volt. Gvadányi József A falusi nótáriusnak elmélkedései, betegsége, halála és testámentoma elbeszélő költeményében a főhős, a falusi nótárius így végrendelkezik:
Hagyom a falusi nótáriusoknak…
Régtől fogva gyűjtött Bibliothécámat…
Kalendáriumok ezen szép könyvtárom
Szépen összekötve vagyon ötvenhárom.
Ennyi esztendőkig viseltem tisztségem.
A Tudományos Gyűjteményben 1821-ből olvashatjuk a kisnemeshez címzett szemrehányó sorokat:
Nem érdemli meg a magyar föld birtokát az, aki soha magyar könyvet venni nem szokott, kinél egyedül kalendáriumok állongálnak a dohányos asztalon, ellenben tele a fogas czifra ostorokkal, réz, ezüst fokosokkal.
Petőfi Sándor ezt írta az 1840-es években:
Mint szamár a gazt, zabálja a kalendáriumot.
És ma? Meggyőződésem, hogy ma is szükség van kalendáriumokra. Aki ma kalendáriumkiadásra adja fejét, igényt elégít ki, miközben olvasóit hasznos tudással táplálja. Ugyanakkor jó lenne, ha nem foglalkozna horoszkóppal, csillagjóslással s más hasonló okkult „tudománnyal”.
Az olvasója pedig, aki szívesen, s bizony hagyományból forgatja a jelenkor kalendáriumait, okulhat majd mindegyikből. Ám a megismerés vágyából fakadó gondolkodás mellett jó, ha megjelenik az átélés vágya. Így lesz teljes a világ. Amint azt Szent-Györgyi – lám megint ő – megfogalmazta:
Az én nézetem szerint az agy gondolkodásra való, és nemcsak gondolkodni kell, hanem élvezni, látni a szellemi élet nagyszerűségét, az örömeit is. A tudományokat át kell élni. Én a kísérleteimmel élek. Shakespeare-t sem megtanulni, hanem átélni kell! Arany Jánost is át kell élni. A zenét sem megtanulni, hanem megélni kell. Mindent meg kell élni, teljesen fel kell olvadni benne.
Jevgenyij Vinokurov erről az igényről (is) beszél a Rab Zsuzsa által gyönyörűre magyarított A végtelenség szomja című versében:
…fenséges vagy, magányos, szabad,
és mélyükre szívnak a messzeségek.
Magadban érzed lüktetésüket
s beleoldódol lassan az egészbe…
De ezt a feloldódást csak szülőföldjén, ezen az életet szülő bolygón tudja megélni az ember.
Ahogy a 125 évvel ezelőtt, 1897. szeptember 19-én Farkaslakán világra jött Tamási Áron megtalált hitét, miszerint „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Sütő András továbbálmodta az Engedjétek hozzám jönni a szavakat című művében:
Azért vagyunk a világon, hogy a szavainknak valahol helyet teremtsünk benne.
Ez az óhaj ma talán aktuálisabb, mint keletkezésének idején. Mint ahogy nem vesztett aktualitásából a tudós II. világháború után versben megfogalmazott krédója:
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
