November derekán túl kuruc nótával indulok a télnek. Barangoljuk be együtt e lombhullás utáni őszt, kedves Olvasóm.
November 18-án tisztelegjünk percnyire a Royal Society első magyar tagjának emléke előtt. 1663-ban, 359 évvel ezelőtt született az orvos polihisztor Köleséri Sámuel. Könyvtára, korának legnagyobb magán könyvgyűjteménye – orvosi, természettudományos, filozófiai, államismereti és történeti művek – 4000 kötetet számlált. Őmaga 40 könyvet írt latin, német és magyar nyelven, filozófia, teológia, fizika, orvostudomány, történelem, jog, nyelvészet és bányászat témakörökben. Karteziánusként, a német felvilágosodás eszmeáramlatában a gyakorlati tudományok híve volt. 2012 óta az Erdélyi Múzeum-Egyesület adja közre tudományos levelezését.
Ugyancsak november 18-án, két év híján két évszázada, 1824-ben született Jendrassik Jenő élettanász. A magyar orvosi fizika megteremtője 1857-től három évig a kolozsvári orvos-sebészi tanintézetben volt az elméleti orvostan tanára. 1860-tól haláláig a pesti egyetemen tanított, 1884–85 között az egyetem rektora volt. Jelentősek az izmok működésére, a szemmozgások mérésére vonatkozó tanulmányai. Az izomműködést elsőként elektromos és mágneses folyamatokkal magyarázta.
…kilép az ódon legendából, pedig
indulófélben évek óta itt van
a tisztás szélén, háttal a bokornak,
…akkor változott a koldusnak szánt
lepényből bronzzá a mennyei rózsa,
s úgy találtam rá, ingben és mezítláb
November 19. Erzsébet napja. Rég elvirágoztak a rózsák, de ma, Árpád-házi Szent Erzsébet napján, mégis a rózsacsodát idézem Ágh István Szigligeti Szent Erzsébet versével.
II. András királyunk lányát 1221-ben, tizennégy évesen feleségül adták Lajos türingiai őrgrófhoz, alig volt húszéves, amikor az őrgróf a Szentföldre menet megbetegedett és meghalt. Erzsébet egész életében csak a jótékonykodásnak élt. A világegyház egyetlen ismertebb magyar szentjeként mindmáig töretlen tisztelet övezi. A legnagyobb festők – Simoné Martini, Óra Angeli, Haas Holstein, Bartlomé Estebán Millok – örökítették meg. E képek ma múzeumok büszkeségei, valamikor jámbor plébániák rendelték ispotályaik számára. Szigligeten 1978 óta áll szobra, Borsos Miklós alkotása.
Borsos Miklós: Szent Erzsébet – Azt a titkot, amit leszakasztott, az adakozó kötényébe ejtse
…nagyok a fák és hatalmas a zúgás,
ő meg csak vár a szigligeti kertben,
s azért mintázta kisebbnek a szobrász,
hogy annál inkább szeretni lehessen,
s legyen valami cél a céltalannak
sétája közben, hadd forduljon erre,
hogy azt a titkot, amit leszakasztott,
az adakozó kötényébe ejtse.
November 19-én, 1900-ban született Boros Ádám, a legnagyobb magyar mohász. Sok területen ért el jelentős eredményeket: gyógynövénykutatás és -termesztés újjászervezése, flórakutatás, rét-, legelő- és gyomvizsgálat. 1968-ban jelent meg élete főműve, a Magyarország mohaföldrajza és mohaflórája. Egész Európára vonatkozó mohaspóraatlasz elkészítését tervezte; ennek a Kárpát-medencére vonatkozó része számára gyűjtött anyagot még halála előtt egy évvel is, amikor másodéves biológushallgatókként, 1972-ben találkoztunk vele Csűrös István professzorunk vendégeként a Tordai-hasadékban. Éppen a híres Hesdát-pataki májmohatelepeket látogatta meg, ki tudja hányadszorra; életében utoljára. Államilag védett herbáriuma (130 ezer mohamintával és 63 ezer virágos növény lappal) halála után a Természettudományi Múzeum Növénytárába került.
November 21-én Kisfaludy Károlyra emlékezünk, Alkonyi dalával. A reformkori irodalmi élet fő szervezője 1830-ban e napon lépett át a halhatatlanság kapuján.
Im kedvesem édes! kék hegyen túl
A nap remegő sugára leszáll,
És tiszta gyepágyon lágy pihenésre
Oly biztosan int a berki homály.
Ott gyenge fuvalmak játszva susognak,
S hű párja körül a fülmile zeng,
És illatözönben zöld koszorúkkal
A boldog aranykor képe dereng.
Ott messze irígylő vizsga szemektől
A földi szokás rabféke szakad:
Csak a szerelmemnek égi hatalma
Vesz kényeket és uj kénybe ragad.
S mint parti virággal víg ölelésben
A feldagadó habba vegyül,
Ugy kéjledez éltünk egybe ömölve,
Mig a gyönyörűség mélyibe dül.
S mint a füzes ingó lombjain által
A holdnak ezüst világa ragyog:
A teljesülés szép álma felettünk
Még bájos alakban lengeni fog.
Jer, kedvesem édes! a tavasz illan,
S a fülmile nyájas zengzete múl,
Majd éji leheltén a komor ősznek
A csermelye fagy, a rózsa lehull.
Míg bátor erőben kérkedik a lét,
És a liget ernyős rejteket ad,
Most éljük az éltet, hervad is az bár,
A multnak azért emléke marad.
Nézd a magas égnek csillagirását,
Mely érzeni és szeretni tanít!
O hadd szemeidben visszaragyogni,
Mit lelkem epedve s égve gyanít.
November 23-án lépünk át a skorpióból a nyilas (Sagittarius) havába. Az állatövi csillagkép nyilazó kentaurt mintáz Mezopotámiában, Hellászban, Egyiptomban, és hellenisztikus hatásra az arab, hindu csillagtérképeken is. A görög mitológia kentaurjai egy napisteni eredetű, Kentaurosz nevű félistennek és thesszáliai kancáknak az ivadékai. Alsótestük ló, felsőtestük ember, és részeges, kéjsóvár, ám ugyanakkor bölcsességgel megáldott lényeknek írják le őket. Dionüszosz eksztázisban „lóvá tett” kísérői voltak. Egyesek a vad thesszáliai lovas pásztorokban keresik az előképüket. Thesszália híres volt lótenyészetéről az ókorban, s a kentaurosz név lényegében „csikóst” jelent, kentaó annyi mint „hajtok, ösztökélek, sarkallok”. Mások a lókultusz sámánpapjait látják bennük. A két legnevezetesebb kentaur Nesszosz és Kheirón volt. Az előbbi okozta Héraklész vesztét azzal, hogy amikor a hős nyilától eltalálva haldokolt – Héraklész azért nyilazta le a kentaurt, mert az megszöktette a feleségét –, rábeszélte az asszonyt, hogy mártsa férje ingét az ő vérébe, így az, ha magára ölti, sebezhetetlen lesz. Amikor aztán a hős belebújt a „Nesszosz-ingbe”, az tüzes méregként égett a testébe. Kheirón viszont – az ő halálát is, bár véletlenül, Héraklész nyila okozta – nemes és bölcs kentaur volt, számos istenfi és hős – Aszklépiosz, Aktaión, Akhilleusz – nevelője. Kheirónt a monda szerint Zeusz az égre emelte halála után, s ez a Nyilas csillagkép.
A gallyakról lehullt levelek már sárrá lettek. Csak néhol sárgállik, vörösödik még egy egy levél.
Szép, lankadt novemberi gally,
jó bánat tiszta, lassú míve,
kiről levált a röpke raj
s alatta hajló, száraz íve
maradt hűs, haldokló kezeknek,
magánnyal dús és koldus ág,
melyen csak emlékek rezegnek:
elvégezett szomoruság! –
Dsida Jenő sóhaja ez a novemberi Száraz ághoz –
miért vettelek észre ma
talán először életemben,
mint sokszor elhadart ima
szavát, amely az értelemben
tartalmat nyer és felvilágol?
Miért nincs más rajtad kívül
szememben ebből a világból,
mely elsötétül és kihül?
A csupasz ágak új dimenziójába lassan szinte várjuk már az ég első kifagyott könnyeit, úgy, ahogy azok a posztimpresszionista szecesszió nagymesterének Kelenhegy című képén a fákra finoman rátelepednek. Rippl-Rónai József 95 évvel ezelőtt, 1927. november 25-én vált önmaga is hulló hópiheemlékké.
Mi marad nekünk e kifosztott csupasz ágkoronás világban? Maradnak A hűségesek – Áprily Lajos áttelelő énekesmadarai:
Szajkó, rigó, vörösbegy nem hagy el,
nem mond búcsút a nyár felhőivel.
Ha hóviharral ránkszakad telünk,
a völgyben itt borzonganak velünk.
Maradok én is, hűséggel megverten, borzongtató novemberben, kiváló tisztelettel.
Kelt 2022-ben, 715 évvel azután, hogy – a monda szerint – Tell Vilmos lelőtte fia fejéről ama almát.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
