Művészetis diákok előadása a képtárban
Egyedien érdekes februári esemény volt a Maros Megyei Múzeum és a Művészeti Líceum együttműködése nyomán létrejött performance az ismert marosvásárhelyi festő, Pittner Olivér (1911–1971) életművét bemutató kiállítás képei között. Hogy miként függ össze a színészmesterség szakos XII. B osztályos diákok vizsgaelőadása és a Kultúrpalota második emeletének jobb szárnyában megtekinthető kiállítás? Nos, erre két magyarázat is elhangzott.
A festőtől nem állt messze a színház, hiszen Pittner Olivér 1946-ban a Székely Színház egyik megalapítója volt, mondta el a jelenlévőknek Oniga Erika művészettörténész, a Megyei Múzeum munkatársa. Másrészt, ahogy a meghívóban olvashattuk, az előadás „élő kép”, „a modern világ röntgenfelvétele” egy mai városról, amelyhez a keretet, a különleges díszletet Pittner Olivér Erdély városairól festett képei jelentették.
Barabási Tivadar, a Művészeti Líceum tanárának tíz tanítványa választotta vizsgadarabként Gianina Cărbunariu A tigris című kortárs színházi szövegét, amelynek bemutatása a végzős diákok első nyilvános előadása volt a járványhelyzet kezdete óta.
Pittner Olivér kubizmusra emlékeztető városábrázolásai között Nagyszeben is megjelenik, ahol a diákok által előadott történet alapját képező esemény megtörtént. Az előadás kezdetén a játékot vezető „dokumentarista” jelenti be, hogy a nagyszebeni állatkertből 2011-ben megszökött Mihaela, a nősténytigris, és órákon át sétált a városban (míg a nyomkövetők rátaláltak, elaltatták és végeztek vele). Képzelt városbeli barangolását változatos etnikumú és foglalkozású személyek vallomásán keresztül követi a dokumentarista, és a kibontakozó párbeszédek jó alkalmat teremtenek arra, hogy egy mai kelet-közép-európai „város” alapvető jellegzetességeit különböző szemszögekből is bemutassa. Az előadás során a tigrissel való találkozásukat elmesélők vallomásában az állat időnként egy városlakónak tűnik. Később derül ki, hogy identitása „megkérdőjelezhetetlen”, hiszen a helybeli állatkertben született. A fogság és a szabadság kérdése, a város működésében jelentkező hibák kerülnek felszínre a komikum mögött felsejlő (valójában elszomorító) képekben. Mindez a jelenetek közötti összekötő szerepét játszó dokumentarista által készített interjúkban, illetve a külföldi turisták által észlelt korántsem hízelgő jelenségekben elevenedik meg.
A diákok választása nem véletlen, hiszen „a város” jellegzetes ember- és állatfiguráit kellett hitelesen megformálniuk, ami alkalmat adott arra, hogy ebben a változatos, színes sokféleségben tehetségüket bizonyítsák. A nézőt pedig, ha akar, ha nem, állásfoglalásra kényszerítsék, hiszen saját városára is jellemző „rendszerhibákon keresztül” szembesül a mindennapi kellemetlenségekkel.
A taxissal való párbeszédből kiderül, hogy a város vonzó lenne, de a problémát a délről beözönlő hangoskodók okozzák. A két ittas hajléktalan párbeszédéből megtudjuk, hogy a „bundást” munkára fogták, ami nem tetszett neki, és amíg piát vásároltak, megszökött. A japán turista fényképezőgépe, amellyel sok képet készített a készséges tigrisről, „eltűnik”, a francia turistának a koldusok okoznak kellemetlenséget. Nagyszerűen előadott jelenet a varjú-, galamb- és verébpopulációt képviselő „egyedek” vallomása, akik kiállnak az állatok igazsága mellett, és felháborítónak tartják, hogy a varjakat ki akarják lőni, ugyanakkor egyetértenek abban, hogy az állatok is sétálhatnának a városban. Ez ellen a mindennel megalkuvó veréb is egyetért, bár több verébtársával együtt a tigris a húgát is megette. A gondjaival magára maradt nyugdíjas városlakó, akit egy színész alakít, és a dokumentarista adja az utasításokat, hogy milyen pozícióban hatásosabb a nyilatkozata, arról számol be, hogy panaszát csak a tigris hallgatta meg, aki lecsap a tömbházak mögött hangoskodó káromkodó, italozó fiatalokra, de mivel a rendőrség nem védi meg a rendet, három nap múlva minden kezdődik elölről. Jellegzetes problémát vet fel a bankjelenet is, ahol a tigris az idős, értetlenül álló kliens szerepét játssza, aki a bundájával garantál a felvett hitelért, de miután lelövik, a bank nem tudja rátenni a kezét a bundára – derül ki a főnök asszony és az alkalmazott ingerült párbeszédéből.
Végül az állatkertbe is eljutunk, ahol az anonim állatok mondanak véleményt a történtekről: „az emberek szeretik látogatni az állatkertet, de nem szeretik, ha az állatok látogatják meg őket”. Majd azt is, hogy a történtek miatt folt esett a város becsületén, ezért az állatgondozót, az igazgatót kitették állásából, és veszélyes villamos kerítéssel vették körül az állatokat. A „biztonsági intézkedés” ellen hiába tiltakoznak, mert kisebbségben vannak, és a tigris okozta botrány lecsengése után továbbra minden szép és jó kell legyen.
A szerepét valamennyi diák átéléssel alakította, és csalogattak teremről teremre, hogy bejárjuk a kiállítást, egészen a gyökerekig, azaz addig a teremig, ahol Pittner utolsó korszakának jellegzetes képei láthatók. Az állatkert lázadozó lakóinak vallomásából pedig az derül ki, hogy a gyökerekig kellene leásni, hogy biztos alapokra épüljön fel az eszményi város, amely ma még csak a képzeletben létezik.
Népes közönség nézte végig az előadást, amelyről látszik, hogy valóban megérett a diákokban a mondanivaló, ezt előadásukkal bizonyították is, megnevettetve vagy felháborodásra késztetve a nézőket. Gratulálunk valamennyiüknek és vezetőjüknek, Barabási Tivadarnak, aki úgy irányította őket, hogy játékukkal érzékeltetni tudják a szöveg nyilvánvaló és rejtett üzenetét. A szereplők: Balog Imre-Mátyás, Bálint Izabella, Cerchez Romina-Roxana, Hunyadi Virág, Jakab Bernadett, Kodori András, Kovács Andrea Vivien, Szabó Gy. Eszter, Szabó Z. L. Eszter és Szabó Erika.
