A vívóbajnok versenyművei (3.)

1771-ben az elsőhegedűs Joseph már koncertmesteri kinevezést kapott, egy év múlva pedig szólistává fejlődött. Valószínű, hogy mindenkinek meg akart felelni, tehetsége pedig segítséget nyújtott ebben a törekvésében. Előadóként megismerhette a zenekart, a zenei szerkezetek világát. Tanulmányai során alapos matematikai képzésben részesült, így jó érzékkel látta át az arányok és szimmetriák világát is.

1772-ben Joseph Bologne, Chevalier de Saint-Georges két saját szerzésű hegedűversennyel lepte meg közönségét. A műveket rendkívül pozitívan fogadta a párizsi közönség. Újszerű alkotásai egyben a klasszicista stílus megalapozásában is fontos szerepet játszanak. A zenetörténet általában csupán Haydn, Mozart és Beethoven nevéhez köti a klasszicista stílus kialakítását és tökélyre fejlesztését, de nem szabadna figyelmen kívül hagynunk e francia művészt sem, mert alkotásai arra figyelmeztetnek, hogy ő is a stílus megalapozói, kifejlesztői közé tartozik.

1773-ban Gossec mester átvette a híres Concert Spirituel irányítását. Ekkor karmesterré nevezte ki tanítványát. Joseph irányítása alatt a zenekar sokak szerint a világ legjobbjává fejlődött.

Mit számított, hogy egy zenekar a legmagasabb színvonalat képviseli, ha pénzügyi válság ütötte fel a fejét Franciaországban? Pénz híján megszűnt a Concert Spirituel zenekar támogatottsága. Csak Joseph ismerőseinek és tisztelőinek volt köszönhető, hogy adományokból sikerült megmenteni a híres együttest a széteséstől. Hogy a közönséget adakozásra késztessék, évekkel később, 1784-ben, Joseph Haydntől hat új szimfóniát rendeltek. Ezeket a szimfóniákat ismerjük Haydn párizsi szimfóniái címen, a műveket Joseph Bologne vezényletével mutatták be.

1776-ban a Párizsi Opera is pénzügyi nehézségekkel küszködött. Hogy a franciák elkerüljék a kudarcot, alkalmasnak látták a fekete muzsikust kinevezni az opera élére – ha mégis bukás lesz, nem mindegy, ki bukik… Természetesen azt is látták, hogy a katonaember kellő eréllyel tudja kordában tartani a társulatot. Igen ám, de a primadonnák nem tűrték a szigort és a rendet. Amint fegyelmezetlenségüket szóvá tette Joseph Bologne, azonnal lázadást szítottak, és a királynőhöz küldték mélységesen felháborodott panaszlevelüket: nem tűrhették, hogy egy néger dirigáljon nekik. Így királynői utasításra leváltották Joseph Bologne-t az opera éléről. Azt is hozzá kell tennünk, hogy nem véletlen az opera nőszereplőinek a lázadása. Mivel Joseph műveltsége és ügyessége miatt többük szívét megdobogtatta, de mindenki nem lehetett a szeretője, féltékenységből szervezkedtek ellene, hogy bosszút álljanak náluk szerencsésebb társukon. A bőrszín inkább csak jó kifogásnak számított.

A rossz nyelvek azt a hírt is terjeszteni kezdték, hogy Joseph Bologne titkos szerelmi kapcsolatot ápol egy idős tábornok fiatal feleségével. Meg is nevezték az 1714-ben született felszarvazott katonát, Marc-René de Montalembert-t, és kiemelték, hogy Marie-Joséphine de Comarieu, a felesége csak 1760-ban született. A tizenéves regényíró nőcske pedig valószínűleg jobban vonzódott a sportos és sokoldalúan művelt vívóbajnokhoz és zenészhez, mint öregedő férjéhez. A pletykát alátámasztja egy akciófilmbe illő jelenet is, mert 1779. május 

1-jén késő este hat, botokkal – és fültanúk szerint pisztollyal – felfegyverkezett ember rátámadt a hazafelé tartó hegedűsre és annak barátjára. Talán rég nem látták már vívni a mestert, és elhitték magukat. Megalázóan ért véget a támadás, mert a két megtámadott kisebb zúzódások árán alaposan helybenhagyta a hattagú bandát. A rendőrség letartóztatta a garázdálkodókat, viszont kiderült, hogy azok is a rendőrség emberei, akiket szép csendben elengedtek. A nyomozók nyakatekert magyarázkodása után azt hozták nyilvánosságra, hogy a támadás tévedésből történt, és Joseph egyik operaénekese szervezte másvalaki ellen, csak a sötétben embert tévesztettek. Mindenesetre, ha nem is tudhatjuk, sejthetjük a történetek közötti összefüggést.

A történelem sosem távolodik el a művészettől. Valakik valamilyen okból mindig keresik a lázadás szításának lehetőségét. Már annyira feszült volt a közhangulat, hogy Marie-Antoinette királyné saját lakosztályában magánelőadásokat tartott, mert nem mert nyilvános előadásokon részt venni. Mivel maga a királyné is jó zongorista volt, mindössze néhány hozzá közeli személy és néhány zenész alkotta a közönséget. Ilyen alkalmakon Joseph Bologne többször is együtt muzsikált a királynéval.

1785-től kezdődően a zeneszerző vívóbajnok a tiszta hangszeres művek komponálásáról átpártolt az operaszerzésre. Első operája – a kritikusok szerint is kiváló zene ellenére – a gyenge librettó miatt megbukott. Második operája, A vadászat, két előadást ért meg, egyiket királyi kérésre a marlyi kastélyban adták elő. Ez a két opera elveszett. Joseph Bologne legsikeresebb operája 1780-ban csendült fel – a L’amant anonyme fenn is maradt.

A kevés sikert hozó operák után elfogytak a zenei lehetőségek Joseph Bologne előtt. A Palais-Royal újjáépítési tervei miatt az Orchester Olympique zenekar otthontalanná vált. Louis Philippe herceg ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy walesi kollégája óhajára a vívómestert Londonba küldje, hogy ott találkozzon egy híres vívóval. Wales hercege azonban titkos tervet forralt: nem a vívók összecsapása volt a lényeg, hanem be akarta szervezni a tehetséges franciát az abolicionista (rabszolga-felszabadító) mozgalomba. Jól tudták a ravasz angolok, hogy ezzel felforgathatják az örök rivális franciák rendjét, és a káoszba merülő országgal szemben így gazdasági előnyökre tehetnek szert. Természetesen Londonban amolyan barátságos mérkőzést rendeztek a walesi herceg előtt, és több fellépő is kipróbálhatta képességeit. Az egyik vívó La Chevalière d’Éon volt, aki férfi létére mindig női ruhákba öltözött, hogy megtévessze környezetét. Természetesen ez az álruha kém mivoltáról terelte el a figyelmet. Szóval az álruhás alaknak a nézők szerint csak azért sikerült egyszer eltalálnia Joseph Bologne-t, mert ő lovagias módon megengedett ennyit egy nőnek.