Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
„Hol terem a magyar vitéz?” – kérdezte Gárdonyi Géza az Egri csillagok első fejezetében. A válasz egyértelmű: ahogy a tűzben válik külön az arany a salaktól, ugyanúgy tűzben, megpróbáltatások közepette emelkednek ki a tömegből a vitézek. Ők, akik tűzben nemesednek, bajban edződnek, nem félnek a későbbi próbatételektől, hanem szinte keresik a lehetőséget arra, hogy megmutassák a világnak: a majdnem lehetetlent is le lehet győzni. Az ilyen emberek válnak igazi fáklyavivő példaképekké.
1848 őszén az osztrák katonai hírszerzés egy ugyancsak érdekes levelet fogott el. „Ma esti 5 órától [négy óra hosszat] húzódott Jellačič tábora hozzánk Fejérvártól minden ellentállás nélkül, a lovasságot bészállásolták, nálam is 3 van
[…] szándékjuk Pozsonnak általmenni a Dunán, Komáromot és azután Pestet ostromolni, amint a nálam lévő altiszt mondta. […] Hogyha Pestet ágyúzni találják, tessék feljönni, vagy leginkább a gyermekeket felküldeni, mert magok a vasasnémetek mondják, hogy tisztjeik azzal bíztatják a rablókat, hogy ott majd segíthetnek magokon.” Tán nem csodálkozunk, hogy a levél sose ért célba, pedig nem akárkinek címezték, hanem egyenesen Széchenyi István egyik közeli munkatársának, Szekrényessy Józsefnek. Ez a Szekrényessy pedig szintén érdekes ember: nemzetieskedő, osztrákot nem kedvelő, méghozzá ügyvéd, sőt az első magyar közjegyző és magyar író. Érdemes szemmel tartani!
A Szekrényessy család Pesten mit sem sejtett a közelgő ostromról. Amikor bekövetkezett, már nem menekülhettek, eléggé felelőtlen döntés lett volna mínusz húsz fokos hidegben kisgyerekekkel útra kelni. És ilyen körülmények között termett egy híres magyar vitéz. Szekrényessy Kálmán mindössze kétéves volt 1848-ban. Kisgyerekként minden ágyúdörrenés pokoli félelmet jelentett volna neki, ha nincs mellette az édesapja, aki hatalmas és erős férfinek látszott – főleg gyerekszemmel.
A kis Kálmán irigylésre méltó családba született, és ugyanilyen nevelésben részesült. Édesanyja, Slachta Etelka nem akármilyen énekes volt: leánykorában többször is énekelt az Esterházy herceg hangversenytermében – mellesleg rokonságban állott az Esterházyakkal. És amint nemesi lányhoz illett, Etelka zongorázott is. Az is megtörtént, hogy találkozott Liszt Ferenccel, és hozzájutott a bűvész-művész kesztyűjének egy darabjához is – tehát részese volt a „lisztomániának”. És ez még mind semmi, mert hangverseny után a művész kémkedő tekintettel kutatta, kik birtokolják kesztyűinek darabjait. Többek között felfedezte az elképesztően csinos Etelkát. A nagy Liszt „mindkét térdére leereszkedik, kezeit kérőleg teszi össze, s nékem a jobb kezéről való kesztyűjét, mely egész és ép vala, nyújtá át. Én annyira meg valék lepetve, oly zavart voltam, hogy egyebet nem válaszolhattam, mint: „Merci, monsieur!” Voltak is irigyei a szép Etelkának…
Az anya énektudása mély nyomot hagyott az 1846-ban született Kálmán életében. Élete első napjától kezdve tökéletes tisztaságú édesanyai énekek ölelték át. Az énekes édesanya nemcsak amolyan művészekért epekedő fiatal hölgy volt, hanem maga is elismert művész. Mi több, műfordító! Jó tudni, hogy igazi műfordító csak az lehet, aki maga is művész.
Kálmán édesapja, Szekrényessy József igazi férfiideál. Kitűnő sportember, de figyelemre méltó művész is. Az 1830-as évektől Széchenyi oldalán találjuk, és együtt népszerűsítik Magyarországon is az Európában egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő úszósportot. Mivel Pesten a Duna volt az egyetlen és igazi kihívás az úszók előtt, rendszeressé váltak a sok csodálót vonzó Duna-átúszások. Szekrényessy József is nagy úszó hírében állott, és az ő hatására vetette magát a hullámok közé Wesselényi István is. Szekrényessy Széchenyi oldalán tevékenyen vett részt a magyar gőzhajózás megteremtésében is. Ugyanakkor ő volt a megteremtője a magyar szervezett reklámügynökségnek is – ügyvédként joga volt cenzúrázott falragaszok engedélyeztetésére.
Szekrényessy Kálmán számára tehát a család példaképekből állott. Elemi iskoláját a pesti reformátusoknál végezte. Éles elméjű gyerek volt, mert szinte minden tanévben a tanulók legjobbjának számított, és ezt az elsőséget gimnáziumi évei alatt is sikerült megőriznie. Az akkori oktatási rendszer fura volt, hiszen alig hordozott magán némi nemzeti jelleget. Kálmán sose tanult magyar nyelvtant! Ennek ellenére gimnazista korában már országos lapokban jelentek meg cikkei.
Tizennégy évesen kezdte el a Nemzeti Zenede ének szakát. Ez az intézmény volt az őse a későbbi Zeneakadémiának. Jó tudni, hogy édesapja javaslatára indult el a Zenedében a hegedűoktatás. Kálmán az ének szakot követően hegedülni és zongorázni is tanult.
A mindenre odafigyelő szülők, a fokozatosság elvét követve, a művészetek mellett a nemesi körökben kötelezőnek számító erőnléti foglalkozásokra is beíratták gyereküket. Egy előkelő származású ifjúnak illett szépen járni, mozogni, helyesen ülni, elegánsan táncolni, az etikettnek megfelelően bókolni, lovagolni, úszni, vívni, szóval minden téren kulturált mozgást mutatni. Ha a fiatal mindezen elvárásokat gyengén teljesítette, esélyei is meredeken zuhantak az előkelőségek világában. Test és lélek, erő és tudás harmonikus, megfontolt egysége jellemezte e nemesi nevelési kultúrát.