Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Az Oxfordi Egyetemhez tartozó, 1586-ban alapított Oxford University Press – a világ legnagyobb egyetemi kiadója – munkatársai minden évben kihirdetik az oxfordi év szavát. A szakemberek egy hat szóból álló listát állítanak össze azokból a kifejezésekből, amelyek hűen tükrözik az elmúlt évet leginkább formáló hangulatot, trendeket és közbeszédet, majd egy két héten át tartó nyilvános közönségszavazást (amelyen az idén 37.000-en vettek részt) és számos nyelvészeti jellegű vitát követően meghatározzák a 2024-es év szavát. És ez a szó a brain rot lett. Amely magyarul agyrohadást vagy agyrohasztást jelent.
És az – ez esetben valódi – brit tudósok mennyire nem nyúltak mellé! Míg a szó sokkal régebbi, mint az gondolnánk – először Henry David Thoreau írta le az 1854-ben megjelent Walden című kötetében –, ez esetben a gyenge minőségű, triviális és gondolkodásra nem ösztönző online tartalmak túlzott, kvázi korlátlan fogyasztására utal, amely a fogyasztó szellemi és intellektuális kapacitásának leépülését vonja maga után. A leginkább érintett ebben a Z- és az alfa-generáció, de a jelenség terjedőben van. Magyarul, amikor valaki például szabadidejében órákon keresztül pörgeti az Instát vagy a TikTokot, bambulja az egymás után érkező nívótlan tartalmakat, produkció nélküli produkciókat és mémeket, amikor nem tud meglenni a telefonja nélkül, és folyamatosan a különböző értesítéseket figyeli, akkor éppen agyrohasztást követ el saját magán. És noha e jelenséget orvostanilag (még) nem igazolta a tudomány, létezése egyértelmű – elég, ha csak magunk köré nézünk. Vagy magunkra.
És ezzel elérkeztünk a szerény országunkban leledző állapotokhoz (is), itt, a sorrendben harmadik szavazás küszöbén. Az első meglepetés után hála Istennek időben észrevettük, hogy mi készül, hogy valóban mekkora veszély fenyeget bennünket, és politikai nézeteinktől függetlenül rengetegen odaálltunk, tettünk azért, hogy e veszélyt, amennyire lehet, minimalizáljuk. Büszke vagyok magunkra, tényleg, nagyon! De most jön a harmadik forduló, most jöhet el annak az ideje, aki agyrohasztó platformokon keresztül készült és készül államelnöki tisztséget nyerni. És nekünk – ismét! – nincsen jó választásunk… Pont mint annak idején, tudják mikor, amikor szavaztunk ugyan, de közben jött, hogy szembeköpjük magunkat a tükörben. Mégis megtettük, mert tudtuk, hogy az a kisebbik rossz. Na, most ugyanez lesz, csak a helyzet lehet, hogy még aggasztóbb. Mert nincsen jó jelölt. Az egyik oldalon áll az, akinek az értékrendje számos pontjával nagyon sokan nem értenek egyet, a másikon pedig az agyrohasztó platformok báránybőrbe bújt farkasa ólálkodik. Mégis muszáj lesz. Mert ha nem megyünk el, ha szándékosan érvénytelenítjük a szavazatunkat, attól még eljönnek helyettünk sokan mások, akik Messiás-szerepben pózoló farkasunkra nyomják a pecsétet, akiken sikerült élő és eleven agyrohasztást végrehajtani, akik rólunk akarnak dönteni a fejünk fölött – és nem számunkra kedvezően.
Ami engem illet, számomra egy dolog fontos: hogy az utódaink, a gyermekeink ne meneküljenek el innen, hogy tanulhassanak az anyanyelvükön, hogy megmaradjanak a jogaik, hogy ne verjék meg őket az utcán, mert az anyanyelvükön beszélnek, hogy ne legyen ismét virtus az Erdély-szerte a többségi lakosság körében is lassan szégyenné váló magyarellenesség. Mert mi, ugye, éltünk olyan korokban. Ők nem. És ne is éljenek. Számomra minden más, minden ideológiai katyvasz, minden félremagyarázott szuverenitási blabla mellékessé válik most a felsoroltak mellett. Ez van. Nem rajtam és nem rajtunk állt, de még módunkban áll valamit változtatni. Ahogy tettük ezt a legutóbbi vasárnapon is. Hogy utána mi lesz? Azt oldják meg azok, akiket a múlt héten megszavaztunk.
De most, az utolsó száz méteren legalább ránk ne legyen érvényes az év szava! Ráér utána a carpe diem.