Sajtósként lassan már csütörtökönkénti programom, hogy a marosvásárhelyi tanács ülését követem. E hét csütörtöke sem marad ki, amikor is sokadszorra fut neki a polgármesteri hivatal a költségvetés-kiigazításnak. Mindeddig nem sikerült vennie az „akadályt”. Ennek kapcsán (az egyszerű polgár észjárásával, de mondhatjuk úgy is, hogy józan paraszti ésszel gondolkodva) több kérdés is felmerül. Például az első és legtermészetesebb: ha áprilisban a tanács jóváhagyta a város éves költségvetését, hogy lehet az, hogy már júniusban ki kellett volna egészíteni? Ez akár érthető is lenne, ha nagy hirtelen halaszthatatlan fontos beruházáshoz, pályázati önrészhez szükséges a pénz. És ami halaszthatatlan volt, úgymint az uniós pályázatok, arra a testület legutóbb meg is szavazta a szükséges összegeket (utólag uniós alapokból remélhetőleg – ha nem lesz kifogás a munkálat ellen – az önrész kivételével visszatérülnek az összegek). Továbbá, hogy lehet az, hogy miközben a különféle igazgatóságok kérik a pénzt, a költségvetés végrehajtása (a ténylegesen elköltött összeg) nem százszázalékos, sőt, van úgy, hogy csupán 60, 70 százalékos? Ezek után a polgárok mire gondolhatnának? Talán arra, hogy másra költötték a pénzt, mint amire elő volt irányozva? Felmerülhet, hogy talán – vigyázva arra, hogy ne vádolhassák meg az ellenőrző hatóságok a közpénzek nem rendeltetésszerű felhasználásával – a hivatal illetékesei különféle költségvetési tételek közt lavírozva, ha nem is jogszerűtlenül, de más tételeket részesítettek előnyben, mint amire az összegeket jóváhagyta a tanács. Ez bizonyára kiderül a szokásos számvevőszéki ellenőrzésekkor. És végül az is különös, ahogyan a polgármesteri hivatal makacsul hónapok óta át akarja gyúrni a tanácson a költségvetés-kiigazítást, pénzügyi kötelezettségvállalás címén milliós összegeket (a szerződésbeli kötelezettségeknek bizony eleget kell tenni, saját forrásból, vagy – ha ez nem lehetséges – hitelekből). Az e hét csütörtöki immár az ötödik tanácsülés lesz zsinórban, és kíváncsian várom azt is, hogy ezúttal kik lesznek a „hallgatóság”, azaz a felháborodásukat feltűnően összehangoltan előadó polgárok (akiknek gyakran igazuk is van, csak igazukat talán nem jó helyen keresik…), mint történt múlt héten, amikor mintha csak vezényszóra jelentek volna meg a tulajdonosi társulások vezetői, nyugdíjasszervezetek képviselői.
Attól függően, hogy ezúttal hogy „néz ki” a határozattervezet, ismét bojkottra vagy vitára számíthatunk. Ha újra pénzügyi kötelezettségvállalásról szól, és ha a megyei RMDSZ következetes, akkor az eddigi tapasztalatok alapján újra távol marad a frakció. Bár nem igazán értem, miért ne lehetnének jelen a képviselők, és miért ne utasíthatnák el a tervezetet, ha nem értenek egyet vele.
