Alfa generáció az iskolapadban

Influenszerek a tanárok?

A Vibe Fesztiválon tartott előadást Constantinovics Milán, a Mathias Corvinus Collegium szakmai főigazgató-helyettese, aki beszámolt arról, hogy hogyan lehetne közelebb hozni egymáshoz a tanárokat és a diákokat, hiszen a fiatalok igényei folyamatosan változnak, miközben a tananyag ezektől egyre jobban lemarad.

Constantinovics Milánt kérdeztük az előadása után.

– Mennyire nevezhetők influenszereknek a tanárok?

– A mai felfogás szerint az influenszerek befolyásolják a diákok életét és szemléletmódját. Amennyiben ezzel az erejükkel jól élnek, akkor megfelelő irányba mozdítják el a diákok hozzáállását és mentalitását. Sok tanár nemcsak támogatói vagy mentori szerepet lát abban, amit csinál, hanem megragadtak abban a régi felfogásban, amelynek értelmében a tanár a tudás egyedüli letéteményese. Ebben az esetben sajnos a kinyilatkoztató, felülről bíráló attitűd a meghatározó, nem pedig a segítő, barátságosan terelgető.

– Az előadás közben elhangzott egy kifejezés: fekete pedagógia. Ez mit takar?

– Azt jelenti, hogy a pedagógusi eszköztárral negatívan él egy adott oktató, azaz visszaél vele. Például nem azt próbálja kiemelni, amiben erős egy tanuló, hanem azt, amit éppen nem tud. A fekete pedagógia nem erősíti meg a diákot, és nem a készségek elsajátítását segíti, hanem hiányérzetet és frusztrációt okoz benne, hiszen azt tapasztalja,   hogy a tanár tudása és elvárásai jóval magasabbak, mint amit ő teljesíteni tud.

– Hogyan tudja egy diák „megnevelni”, a „jó útra téríteni” a tanárát?

– A hagyományos oktatási rendszerünkben egyirányúsítva vannak ezek a nevelési folyamatok, ennek fényében azt mondhatnánk, hogy sehogy. Azonban én ennél optimistább vagyok, és azt gondolom, hogy az új tanárnemzedék, illetve a régiek közül azok, akik kellően nyitottak, képesek elfogadni a kritikát, ha az konstruktív. Ennek az a kulcsa, hogy a diákok megtanulják a gondolataikat építő jellegűen tolmácsolni a tanár irányába. Ehhez pedig a vitakultúrájukat kellene fejleszteni.

– Milyen esélyei lehetnek egy diáknak egy maradi tanárral szemben? Annak érdekében, hogy ő is elmondhassa a véleményét, hogy ne csak a tanár érvényesüljön az órán, illetve a diákok kapjanak választ a kérdéseikre.

– Ez nagyon fontos igény a diákok részéről. Azt hiszem, ezen a téren azok lehetnek a jó lehetőségek vagy alkalmak, amikor nincs teljesítménynyomás alatt a csoport. Ez lehet akár egy jó osztályfőnöki óra vagy osztálykirándulás. Ilyenkor a tanárok „emberi” arcát is megláthatják a diákok.

– A tanárok is emberek, azaz nem két lábon járó Révai lexikonok. Mi történik akkor, ha egy tanár nem tud válaszolni a diák kérdésére? Mi ilyenkor a jó és a rossz megoldás?

– Többféle megoldás létezik. Ha a tanár úgy érzi, hogy kell az adott üggyel, kérdéssel foglalkozzon, akkor elmondhatja, hogy nem tudja a választ, de utánanéz. Ebbe a folyamatba a diákokat is be lehet kapcsolni feladatok révén. De ha az adott tanár nem szeretné ennyire túlbonyolítani, akkor a következő órára utánanézhet. A legfontosabb az, hogy a tanár legyen következetes, és ha elhangzott egy releváns kérdés, arra találja meg a választ. A legrosszabb stratégia az, ha teljesen lesöpri a kérdést az asztalról, mert ilyenkor a diákokban hiányérzet jelentkezik.

– Hogyan változtatta meg az oktatást az okoseszközök, illetve a közösségi média elterjedése?

– A tudástartalmakhoz sokkal gyorsabban hozzá lehet férni, ez pedig a tanári szerepet is átformálta. A tanárnak ma már nem az az egyetlen feladata, hogy a tudáshoz elvezesse a diákokat, hanem segítse őket a tudáshoz vezető utak között kritikusan választani. Az is fontos tényező, hogy a tantermen kívül is lehetőség nyílik interaktív oktatásra, hiszen sok olyan felület létezik, amely elősegíti a közös munkát személyes jelenlét nélkül.

– Nagyon sok diák azt kérdezi, hogy miért van szükség egy adott képlet megtanulására, hiszen pillanatok alatt rá lehet keresni a világhálón. Fölöslegesnek érzik, hogy szóról szóra megtanuljanak valamit. Egyes tanároknak erre az a válaszuk, hogy ezt azért kell tudni, mert „csak!”…

– Nagyon helytelen, ha egy ilyen dacos, dölyfös választ adunk a diákoknak. Én azt gondolom, hogy a tanulókkal meg kell értetni, hogy az adott tudástartalom később milyen haszonnal jár. Amikor például versrészleteket magolunk be, azt nem azért tesszük, mert nem tudjuk az interneten pillanatok alatt megtalálni, hanem mert az agyi struktúrákat építik ezek a memoriterek, a stiláris készletünket növelik, egyébként az alapműveltséghez is hozzátartoznak. Az alapműveltség pedig a későbbiekben nagymértékben elősegíti a társadalmi érintkezést. 

– Mikor érhetik el a pedagógusok azt a szintet, hogy megfelelő formában fognak tudni kommunikálni a diákokkal, akik bizalommal fognak az adott oktatóhoz fordulni?

– Ez egy nagyon hosszú folyamat, akár évtizedekig is eltarthat. Most lábaltunk ki a koronavírus-járványból, nagyon sok sebből vérzik az oktatás, jelenleg az oktatás újranyitásán dolgozik mindenki. Ami segítheti az előrelépést, az a szemléletformálás, amit már a tanárképzésben meg kell tenni. Azonban ahhoz, hogy a tanárképzésben elindítsunk valamit, a képzők képzése is fontos. Tehát ez egy hosszú, láncreakciószerű folyamat. Ha kilépnek a kapun az első, már új szellemben formált tanárok, az ő hatásuk évekkel később, a következő generációk esetében csapódhat le.