Alternatív karácsony(fa)?
2023-12-11 14:00:00
- Kuszálik Péter
A főtéri virágóra helyére ültetett – vastag drótból összerakott, sállal körbetekert – csonkakúp ’elüldözése’ (lásd: Soós Zoltán megadta magát a népharagnak. Maszol.ro, dec. 7.) nyomán kaptam föl a fejemet, addig nem is tudtam, hogy újabb fesztivál zajlik a városban. (A botrány megfejeli a reklámot.)
Két évvel ezelőtt összeállt egy kis csapat, és valami újat tervezett, mint annak idején Karl Marx vagy Tristan Tzara. Az előbbi egy új társadalmi rendszer alapjait rakta le, az utóbbi a művészetek terén kívánt forradalmi változásokat bevezetni. Az idők folyamán több efféle próbálkozás tette próbára az emberek idegeit – változó sikerrel. A történelem pedig tovább csoszog a maga útján, mit neki Marx, Tzara bódult fantazmagóriái, avagy a Kistehén meg a Nagymarha zenekarok bőgése.
Marosvásárhelyen immár a negyedik alkalommal rendezik meg a KULT Alternatív Kulturális Fesztivált, nagyjából félévenként: 2022. máj. 20–22. között volt az első, most decemberben a negyedik. (Bővebben lásd: kultfeszt.ro.)
Az ilyen szervezkedések általában egy-egy kiáltvánnyal indítanak: „sors, nyiss nekem tért”, avagy „álljatok félre, mert most MI érkezünk!”. Az új csapat is ügyesen megfogalmazta a szándékait: „Az itthoni kultúrakedvelő közösség egyre élesebben körberajzolódó igényei ihlettek bennünket. Úgy érezzük, az irodalom, a zene, a művészet szimpátiája áthelyezhető egy vonzó, felszabadult együttes keretbe. Merjük hinni, hogy ezek az alkalmak képesek eltörölni a kulturális közegek íratlan konvencióit városunkban, így korfüggetlenné, élvezhetőbbé, fogyaszthatóbbá teszik mindezt.” Valami mást – idegen eredetű szóval –, alternatív kultúrát kínálnak. Talán azért, mert a többi vásári bóvli már túl szokványos és pókhálós? Szó esik az íratlan konvenciók felrúgásáról is; merthogy minden – új irányzatot kezdeményező – mozgalom azzal kezdi, hogy elzavarja a véneket, meg az általuk vallott eszméket (= fősodor / mainstream), s új elméletek kavicsaival szórják be a kitaposott ösvényeket.
Mindenféle alternatív kultúrökörség – és forradalmi újítás – pártolójának a figyelmébe ajánlom La Bruyère aranymondását: „Egyes dolgok elviselhetetlenek, ha csak középszerűek: költészet, zene, festészet és nyilvános beszédek.” Ha ezt nem tartják be, sikerük sem leend.
Az újat akarás a nevükben van: alternatív és kulturális. „Az alternatív szó a hagyományostól, alapértelmezettől, uralmon lévőtől eltérő, más választási lehetőséget kínáló dolgot jelent. A kifejezés a latin alternare (= váltakozik, felváltva csinál) szóból ered.” (lexiq.hu) A meghatározás példát is ad: „Az alternatív zene eredetileg a mainstream kultúrával szemben alakult ki, kis klubokban játszott, független lemezcégek által kiadott, kevésbé ismert zenék alkották.” Tehát egy olyan kisebbséggel van dolgunk, amelyik új elveket és működési rendet diktál/kínál (pl. a trombitát nem fújják, hanem szívják). Ámde az új nem jelent jót is. Aszongya: „az alternatív iskola például valamilyen szempontból nem a hagyományos pedagógiai elveket követi”. Tudom, mert valami 25 évvel ezelőtt csíkszeredai tanárokkal vitatkoztam arról, hogy szükséges-e megtanulni a szorzótáblát, avagy az annyira felsebzi a nebulók érzékeny lelkét, hogy inkább lemondanak róla.
Nézzünk néhány alternatív megoldást. A margarint a vaj alternatívájaként kezdték gyártani, III. Napóleon császár parancsára. Mostanában már egy másik kenegetős izét is találunk az üzletek polcain, ’kenhető krém’-ként árulják. A vajat tehéntejből köpülik, a margarin összetétele gyári titok. Kenhető krémként ismerik még a csapágyzsírt, a degenyeget és a székely medveszart, de ezek nem alkalmasak emberi fogyasztásra.
Vannak jól bevált receptek, amelyeken nem érdemes változtatni. Kádár János sem tűrte az alternatív megoldásokat, tőle származik a figyelmeztetés: „Elvtársak, a krumplileves legyen krumplileves!” Pistike kitalálta az alternatív helyesírást, Mikszáth Kálmán nevét hallás után írta le Mixátnak. ’Alternatív’ kávéként ismertük meg az Enrilót és a cikóriát, Ceau elvtárs idején pedig a pörkölt csicseriborsóval kevert darálmányt, aminek a román gúnyneve a lovak nyerítésére utalt (’nechezol’).
Az első alternatív ’kultfesztet’ Életbátorság mottóval hirdették meg a „Székelyföld szellemi kincsekben gazdag városában” (vesd össze: Flekkenfalva), a várban, ahol a könyvudvaron „izgalmas programokkal felrázva, igazi pezsgést nyújtunk a látogatóknak”. Szerintem az elmélyült olvasásnak nem lehet alternatívája a pezsgés, s ebben a hitemben az új divatok sem befolyásolhatnak.
Ceau elvtárs idejében ’alternatív karácsony’ is létezett: munkával. A nyolcvanas években sikerült visszaforgatnom hagyományosba (csöndes családi ünnepbe) a pártos változatot. Karácsony szombatján én voltam az Encselben a váltásfelelős – az egész gyárban. Délután ötkor már lekapcsolták a gyárat az országos villanyhálózatról. Felhívtam az IREM diszpécserét: estig visszakapcsolnak-e? Nem – volt a válasz. Oké, mondtam. Mivel én voltam a ’teljhatalmú vezér’, hát gyorsan körbejártam a részlegeket, s hazaküldtem a proletárokat. Öt perc alatt üres volt a gyár, a naplóba pedig beírtam: a tűzveszély miatt jobbnak láttam hazaküldeni a népet. Merthogy a téli áramszünetek idején olajos rongyokat meggyújtva világított a munkásosztály. Másnap elővett a műszaki igazgató: mi volt ez? Áramszünet. De az ünnep… – mondta ő. Milyen ünnep, sima munkanap, második váltás. Legyintett, futni hagyott. Ha húsz százalék fizetésmegvonással büntetett volna, akkor is megérte pár száz ember hagyományos ünnepét. Már csak ezért is: az alternatív karácsony és kultúra helyett én a hagyományosra szavazok.
