Az utóbbi időszak felívelő fogyasztási trendjei az autópiacokon és az utakon is megmutatkoznak, százezerszámra hozzák be az országba a használt járműveket.
Az utóbbi időszak felívelő fogyasztási trendjei az autópiacokon és az utakon is megmutatkoznak, százezerszámra hozzák be az országba a használt járműveket. Az még hagyján, ha emiatt az új járművek forgalmazásában érintett gyártók és kereskedők szörnyülködnek, és mindenféle úton-módon, főleg fizetett felmérésekkel igyekeznek bizonyítani, hogy ez mennyire rossz – elsősorban az ő zsebüknek persze –, de más, vétlen szakértők is tudnak félrelátni.
A napokban egy kutatócsoport tett közzé egy tanulmányt, amely szerint van összefüggés a balesetek gyakorisága és a használt autók számának növekedése között. Ezzel sok újat nem mondanak, elvégre amiből több van, abból nagyobb eséllyel lehet gond is. A baj ott van, ha bárki is azt a következtetést vonja le egy ilyen tanulmányból, hogy azért hal meg évente egy kisvárosnyi ember szép hazánk útjain, mert használt autót vett. Hát nem, ez ennél sokkal összetettebb jelenség.
Kezdve attól, hogy a járművezetők többsége nem élvezetből, hanem létszükségletből autózik, mert az egy-két kivételtől eltekintve csapnivaló városi és távolsági tömegszállítás és a vasút bányabéka ülepe alá való „fejlesztése” jóvoltából nincs kulturált, az év minden szakában használható alternatív közlekedési lehetőség. És ha ehhez hozzátesszük, hogy laza három évtizednyi piacgazdaságra való átmenet után is ebben a remek adottságokkal rendelkező országban európai mércével nézve éhbérért dolgozik az emberek többsége, akkor azért az is elég világos kéne legyen bárkinek, minden különösebb kutatás nélkül is, hogy miért is van ennyi használt jármű az utakon. Mert a többségnek erre futja. Meg van egy kisebbség, aki ha tehetné sem venne új autót, és erre szekérderéknyi érvet fel tudna sorolni, de ez a réteg a járművezetők táborának csak egy vékony szelete.
Ilyen iramban gyarapodó autópark mellett akkor is sok lenne a baleset, ha a gyártók ingyen tolnák a legújabb járgányokat a vezetők alá. Mert az úthálózat kőkorszaki, a vezetőképzés meg annál talán egy fokkal fejlettebb, de azért annyival nem, hogy a mai – akár használt – autók teljesítményszintjéhez felnőtt, megbízható gyakorlatú vezetőket neveljen. Vélhetően a kenyerével játszana az az állami pénzen fizetett kutató, aki készítene például egy pontos felmérést az utóbbi huszonnyolc évben beígért sztrádák és útkorszerűsítések megvalósulási arányáról, hogy melyik párt mennyit ígért, és abból mit tartott be ilyen téren. De azt talán még elnéznék neki, ha megpróbálná az elkeserítő baleseti statisztikák mögött a teljes összképet nézni. Az akadémiai szféra talán elindíthatna egy társadalmi vitát, hogy annak nyomán a kérdéskörben érintett összes illetékes közös erővel elérje távlatilag, hogy évente legalább ne ezres, hanem százas nagyságrendű áldozatot szedjenek a balesetek, ami még mindig sok, de a mostani helyzethez képest óriási fejlődés lenne.
