2024. july 20., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kedei Zoltán alkotásait több ízben is láthatta ebben a teremben a marosvásárhelyi közösség. Olykor a festmények, grafikák, rajzok méltó kísérői voltak kötetbemutatóknak, sőt a művész saját köteteinek bemutatóin is láthattuk őket. A tőle megszokott izzással, töretlen energiával és szeretettel készült minden kiállítására, egyformán fontosnak tartotta mind az egyéni, mind a csoportos kiállításokat. „A művészet nem sétatér, nem is a mindennapok sürgő-forgó vásártere, a művészet: templom” – vallotta Kedei Zoltán.

Most, amikor fizikai jelenlétének hiánya mindannyiunknak fájó, ezt a hiányérzetet hivatott enyhíteni a kiállított alkotások látványa. Már a templom előcsarnokába belépve egyik nagy méretű alkotása fogad bennünket, 2006 óta, az az alkotás, melyet Kedei Zoltán adományozott szeretett egyházának, a marosvásárhely-kövesdombi unitárius egyházközségnek. A festmény egy triptichon, címe: Egy az Isten. A művész tisztelettel alkotta meg az egyházszentelési ünnepre. Tekinthetjük ezt a festményt a mindenkori Bözödi György terembeli Kedei-kiállítások nyitányának. 

Az itt kiállított festmények a Kárpát-haza Galériában is bemutatásra kerültek a művész egyéni kiállításán, Budapesten, 2020 novemberében. Több alkotás is a két utolsó sorozatból való, emellett láthatunk kollázsokat és egy önarcképet, valamint egy portrét is.

A sorozat darabjainak előzményeiről Kedei Zoltánt idézem: „Én egy ’nagyképű’ figura vagyok, azaz nagy méretű képeket szeretek festeni. Ez a garázs, ahol most ebben a pillanatban elhangzanak ezek a szavak, nem megfelelő nagyobb képek festésére. (Megj.: ekkor a művész a kövesdombi lakásának garázsában kialakított műteremben alkotott, ameddig a várbeli felújítások folytak.) Pedig még lenne egy-két gondolatom, amelyet nagy vásznon kifejtenék” (Vásárhelyi Hírlap, 2014. december 5., Vass Gyopár: Születésnapi beszélgetés Kedei Zoltán festőművésszel – Rövid volt az elmúlt 85 év). 2015-ben Kedei újra elfoglalhatja várbeli műtermét, és 2017-től kezdődően egészen újszerű szemléletmódban, ugyanakkor a jellegzetes Kedei-stílusjegyeket beépítve, megfesti a Tűz és Víz – a Triptichon és a tizennégy további festménysorozatot. Az első sorozat – az egységes mű alapgondolata a pusztulás, újjászületés, megújulás, újrakezdés ciklikussága, ugyanakkor a megmaradás egyéni, de hatványozottan közösségi viszonylatban, a drámai történések tűz- és vízkeresztjében. 

Égi tünemény… Kedei Zoltán festménye 

 Fotó: Kiss Gellért Győző               


A régmúlt drámai képeiből indul a sorozat alapgondolata: ravai árvíz és falusi gazdasági épület lángba borulása, az ötvenes évek elején, a munkaszolgálata alatt egy mosoda kigyulladása, valamint az 1970-es marosvásárhelyi árvíz, melyhez tűz is társult, ahogy a buszokból kifolyó üzemanyag meggyúlt. 

 2018 és 2019 között az Ég és Föld – Transzcendencia 13 nagy méretű vászonból álló sorozat készül el. A két sorozat létrejötténél jelen voltam a kezdetektől, tanúja lehettem az alkotói vívódásnak, az alkotás örömének, a művész befejezett mű felett érzett diadalának, és mindezek, amellett, hogy életre szóló, meghatározó élményt jelentettek számomra, nagymértékben hozzájárultak művészi szemléletmódom fejlesztéséhez.

 Míg a Tűz és Víz sorozat a transzcendens világot mutatja be, az Ég és Föld sorozat a transzcendens világot próbálja a földre visszahozni, olyan megközelítésben, hogy a földöntúli erő segítségével mi, emberek, itt a földön találjuk meg a boldogságot, a nyugalmat. Kedei Zoltán, amikor a sorozatról beszélt, gyakran így nevezte: A földi szerelem, vagy A Föld szerelme. Az átvitt értelemben vett szerelmet, szeretetet vetíti a vásznakra: a szülőföld iránti szeretet, a hit megtartó erejének szeretete, a falu, az élet forrása iránti szerelem – a szerelem megannyi formája. 

Kedei Zoltán festményein minden színnek helye, rendeltetése és küldetése van. Felhívás dialógusra, kitárulkozás a műélvező előtt. Lelkének rejtekébe pillanthatunk be, mindent megmutat, hiszen ő maga írja: „a képek mindent kibeszélnek”. Mi ez, ha nem önzetlen emberszeretet? Mert Kedei Zoltán nem veszítette el hitét, emberszeretetét, életigenlését a sors kegyetlen megpróbáltatásai ellenére sem, hű maradt Istenéhez, nemzetéhez. Alkotásai a látvány és narratíva egybefonódása, mindenre fény derül, magunk is részesévé válunk a képnek, tovább írjuk magunkban a festményt.

A kiállított alkotások között láthatunk egyet a híres és sok Kedei-önarckép közül. Aki ismeri és nyomon követte Kedei Zoltán művészetét, tudja, hogy ötvennél is több önarcképet festett, melyek a világ számos pontjára eljutottak műgyűjtők által. Ezt az önarcképet 40 évesen, 1969-ben festette. A festmény a már kiforrott alkotói munka eredménye. A megfestett karakteres arcból céltudatosság, büszkeség sugárzik, bevallása szerint egyik legkedvesebb önarcképe volt Kedei Zoltánnak. – Istenem, milyen fiatal voltam, amikor ezt festettem – jegyezte meg gyakran, amikor a festményről beszéltünk. Ez a festmény a családi lakás nappalijában volt elhelyezve éveken át, felesége, lánya és fia portjénak társaságában – mintegy családi oltárt alkotva, idézem fel a művész hitvestársa, Kedei Erzsébet szavait. 

Látunk a kiállításon egypárat Kedei Zoltán ún. kollázs alkotásaiból is. Az évtizedek során felgyülemlett vázlatok, rajzok, ujjgyakorlatok kisebb-nagyobb papírlapokon, papírtöredékeken lapultak dobozok mélyén. Milyen sors vár rájuk? – tette fel gyakran a kérdést magának a művész. És akkor megszületett az elhatározás: duplex kartonlapra felkasíroz belőlük többet, azt színekkel és formákkal egységessé teszi, ahogy a kompozíció megkívánja. 2011-től lett foganatja a vázlatok, rajzok, grafikák újszerű felhasználásának, egységes műbe való komponálásának. Ekkor kezdi el a művész tudatosan összeválogatni, rendszerezni és felhasználni őket. 

Kecskés Lajos szaval

Fotó: Kiss Gellért Győző 


Leggyakoribb motívumai közé tartozik a templom, a kopjafa vagy a kereszt, az édesanya, az akt, a gyerekarc, a madár. Nyilván ezekből rengeteg vázlat, ujjgyakorlat volt „leltáron”. Sok arc, portrérajz is kerül egy-egy kollázsra. Ezek az alakok kis méretűek, könnyen lehet őket mozgatni a kartonfelületen. A művész is ezt tette, napokig kísérletezett, míg egy kollázs anyaga puzzle-szerűen összeállt egységes műalkotássá. 

„Tele vagyok tenni akarással, mindig újat meg újabbat szeretnék elkészíteni. Végre sikerült az eltervezett húsz nagy kollázst megvalósítani. […] Hét évtized anyagából válogattam ki a kollázsokba került munkákat. Gyermekkorom óta folyton rajzolok és írok, jegyzetelek. Ha valami fontosnak vélt gondolatom támadt, azt egy kis cédulára ráírom, a papírocskáimat megőrzöm. […] Az emberben óhatatlanul felmerül, hogy nemsokára az ő élete befejeződik, én is egyre közelebb kerülök a véghez, elkezdett foglalkoztatni, hogy mi lesz ezekkel a cetlikkel, cédulákkal, vázlatokkal, valamit meg kellene mentenem belőlük. Akkor jött az ötlet, hogy egy nagy kartonra többet felkasírozok, utána vonalakkal, színekkel, tónusokkal összefogom az egészet” – avat be Kedei a kollázs születésének körülményeibe egy Nagy Miklós Kundnak adott interjú kapcsán, 2014 novemberében.

(Népújság, 2014. november 29., Nagy Miklós Kund: „Tele vagyok tenni akarással”)

Fogadjuk szeretettel az itt bemutatott alkotásokat, és alkotójuk, Kedei Zoltán emlékét őrizzük és tartsuk életben az erdélyi és összmagyar művészetben. 

Imre Lídia

Lőrinczi György lantművész 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató