Arany János és az erdélyiek (III.)

A figyelmes olvasó bizonyára emlékszik, hogy a címben megadott témával fogalkoztunk többet, és csak a március 2-i ünnepségekre szakítottuk meg ezt a sorozatot, azért, hogy bemutassuk Arany János nagyszalontai indulását, és néhány kevésbé ismert életrajzi adatot közöljünk Arany János gyermekkoráról.

Valamennyire ismertettük Arany János és Mentovich barátságát, és felhívtuk az érdeklődő olvasók figyelmét, hogy Arany János Szabó Dezső legendás magyartanárával, Szabó Sámuellel is levelezésben állt!

Kötelezően szólnunk kell Szabó Károlyról is, aki, noha nem volt erdélyi származású, önként lett erdélyivé, és neki köszönhetjük az erdélyi könyvtártudomány megteremtését. Nem hiszem, hogy van olyan erdélyi értelmiségi, akit le ne nyűgözött volna a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár, mai nevén Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár, gazdagsága és szellemisége. Az OSZK (Országos Széchényi Könyvtár) méltó társa. Nos, ennek a könyvtárnak az alapító igazgatója Szabó Károly volt. Valószínűnek tartom, hogy ez a Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár is őriz Arany János-kéziratot, én mindenesetre Arany János néhány eredeti levelét a Román Országos Levéltár kolozsvári székhelyén találtam. (Néhány, Arany János levelezését tartalmazó monográfia tévesen jelöli meg ezen levelek őrzési helyét!)

Olvassuk, mit ír Szabó Károlyról a Wikipédia:

„Szabó Mihály református lelkész és Tószegi Zsuzsánna fia. 1833-42 között Debrecenben tanult; ezután Késmárkra ment jogot hallgatni, és itt Hunfalvy Pál vezetése alatt különösen a görög klasszikus írók felé fordult a figyelme, azonkívül az ifjúság között alakult magyar nyelvgyakorló társaságnak is tagja volt. 1843 júniusában kitűnő sikerrel tette le jogi vizsgáit; ezután még egy évig Késmárkon joggyakornok, egy évig mint királyi táblai hites jegyző Pozsonyban volt. 1845-ben köz- és váltóügyvédi oklevelet szerzett, ügyvédi gyakorlatot azonban nem folytatott. 1846-ban Fiuméba ment azzal a szándékkal, hogy tengerész lesz, és a tengerészeti tanfolyam első évfolyamát el is végezte. Ekkor veszélyes betegségbe esett, és hazatért szüleihez. Itt teljesen felépülve, 1847 tavaszán Toldy Ferenc meghívására Pestre ment, és segített neki a Magyar Tudósok Tára című irodalmi vállalkozásában, mely munka kéziratban maradt, valamint kritikái jelentek meg a szintén részben Toldy által szerkesztett Magyar Szépirodalmi Szemlében. E vállalkozás célja volt az összes magyar írók életrajzát és munkáik jegyzékét kiadni. 1848 vége feléig Toldynál lakott, és mintegy 8 kötetnyi életrajzot írt, a kézirat a H betűig terjedt. 1848 első felében Békés városa tiszti ügyészének választotta; de e hivatalt nem fogadta el, hanem a szabadságharc kitörésekor a Békés megyei önkéntes nemzetőrök (szabadcsapat) közé lépett be, és a bánáti táborozás alatt több csatában vett részt, így 1849. április-májusban az Aradot ostromló seregben a főhadnagyságig vitte, és néhány hónapig Okolicsány őrnagynak a segédtisztje volt. Különösen kitüntette magát Szenttamás ostrománál, ahol 40 nemzetőrrel lőszert szállított egy honvédszázadnak.

A szabadságharc leverése után egy ideig szülőföldjén húzódott meg; 1850 elején a Teleki-levéltárat rendezte, és április 25-én Geringer báró, saját kérelmére, az egyetemi könyvtárhoz fizetés nélküli gyakornoknak nevezte ki. Közben Toldy Teleki József grófhoz, a Hunyadiak kora rendezéséhez ajánlotta, s 1850-től ‘55-ig (a gróf haláláig) itt dolgozott, s az ő közreműködésével jelent meg öt kötet. A gróf halála után szintén ő rendezett a hátralévő anyagból még négy kötetet sajtó alá; mellékesen régi magyar történeti forrástanulmányokkal és kutatásokkal is foglalkozott. 1855 szeptemberében hívták meg a nagykőrösi református gimnáziumba a görög nyelv tanárának. Itt tanítottak akkor Arany János, Salamon, Szilágyi Sándor, s ezeknek társasága történeti irányú irodalmi működésére még inkább buzdítólag hatott.

1858. december 15-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta (1871. május 17-én lett rendes tag). 1859. november 25-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület alakító közgyűlése megválasztotta könyvtárnokává. Ekkor Kolozsvárra költözött, és ettől kezdve kutatásait a régi magyar bibliográfiára is kiterjesztette. Könyvtárnoksága mellett a tanári pályával se szakított, előbb a református kollégiumban a görög nyelvet tanította, 1873-tól kezdve pedig a kolozsvári egyetemre, a magyar történeti tanszékre nevezték ki. Az 1882-83-as tanévben az egyetem rektora is volt. Sírja a Házsongárdi temetőben található.”

 

Érdekes az a három levélfoszlány is, amely legjobb ismereteim szerint forrásközlés, tehát nyomtatásban még nem jelent meg. Ezeket a leveleket Mentovich Ferenc írta Szabó Károlynak Marosvásárhelyről, és a Kolozsvári Állami Levéltár tulajdona:

 

„1. Barátom Károly

Megbízó baráti leveledre, mindeddig nem válaszolhattam, mert ez az én orbán lelkeként koborló grofommal csak tegnap találkozhattam. Amint előmbe jött töstént fülön fogtam, s addig szorongattam a tökit, míg ki eresztette számodra ezt a 100 forintot. Szerettem volna belőle legalább 10 forintot kifogni, mert ezt okvetlen elfogom tőled nyerni a karácsonyi vacatioban, azonban át is küldöm azon meghagyással hogy, tedd félre, őrizd meg jól számomra, mert minden bizonnyal kirántatom zsebedből a három csalival. Kedves nődet tisztelve, téged ölelve vagyok

Szerető barátod: Mentovich

Mvásárhely 1871 4/12.”

 

„2. Kedves Károlyom!

Vettem kedves leveledet, közöltem Szabó Samuval, ki is ezt izeni neked: ne indulj el Kolozsvárról 16-ik éig, mert ekkor együtt jöhetsz Samuval, ő ugyanis 15-ére bemegy Kolozsvárra Conzistorium gyűlésére, annyival inkább kénytelen vagy őt bevárni, mert ő ismeri az egyik könyvtárt. Ezt izeni Samu. Én meg azt mondom indulj min... ” (megszakad a levél).

 

„3. Édes Károlyom!

Szíveskedjél az idezárt Galgóczi Károly barátomnak szóló levelet neki sietősen kézbesíteni – S szóval is megkérni nevemben, hogy tegyen valamit az írt ügyben.

Az idezárt bizonyítványokat azért küldöm, hogy mutasd meg Galgo-czinak – aztán maradjanak nálad.

Remélem találkozunk Szászvároson – készülj a rettentő csatára. Mi pénteken estére Enyeden leszünk – Az anyag áldjon ölel szerető barátod: Mentovich.2

Mvásárhely június 8-án.”

 

Mivel Mentovich magát materialista filozófusnak vallotta ezért Brassai az „Isten áldjon meg” helyett úgy búcsúzott el Mentovich vitapartnerétől, hogy az „anyag áldjon meg”. A jó humorú Mentovichnak tetszett ez a vicc, és utána következetesen ő is úgy búcsúzott el barátaitól: Az anyag áldjon meg. Arany Jánostól pedig így búcsúzott Mentovich: „Az anyag, lehetőleg bankjegy formájában, áldjon meg!”

(Folytatjuk)

 

1 A levél eredetije a Kolozsvári Állami Levéltárban. Fond personal Szabó Károly., Nr. 12.

2 Fond personal Szabó Károly, nr. 12.

3 A levél eredetije a Kolozsvári Állami Levéltárban. Fond personal Szabó Károly, nr. 12.