Arany János és Mentovich Ferenc barátságáról (II.)

Múlt heti írásunkban közöltük Mentovich Ferenc Arany Jánoshoz írt levelét, amelyben értesíti, hogy tisztelettel meghívják Nagykőrösre, a református kollégium magyar irodalom tanszékére. Ugyancsak közöltük a kecskeméti református egyháztanács levelét, mely szerint Aranyt ez idő tájt a kecskeméti református kollégiumba is meghívják. Arany 1851. október 14-én válaszol mind a két felkérésre, visszautasítja azokat. Sajnos, a levelek elvesztek, de az Arany-kutatók elég pontosan meg tudják fogalmazni, hogy mit tartalmaztak Arany levelei. Valószínűleg rövidebben válaszolt Kecskemétre, megköszöni a megtisztelő felkérést, de kérésüknek nem tehet eleget. Kissé bővebben válaszolhatott Nagykőrösre, kifejtve, hogy a meghívást már csak ezért sem tudja elfogadni, mivel a költözködéshez és a nagykőrösi berendezkedéshez nincs pénze.

Természetesen Mentovichnak is ír köszönő levelet (szintén elveszett), amelyben a költözködéshez szükséges költségek hiányán kívül azt is megírja, hogy a magyar irodalmi tanszékre eleinte Szász Károlyt (a későbbi dunamelléki református püspököt) választották meg, és Szász Károly csak érte kellene átmenjen a matematikai tanszékre. Ezért a nagykőrösi meghívást már csak becsületből sem fogadhatja el. Üdvözletét küldi Szász Károlynak, és neki is fog személyesen írni. Az irodalomtörténészek szerint még aznap, vagyis 1851. október 14-én Tompa Mihálynak is írt levelet, amelyben tanácsot kér atyai jó barátjától, hogy, noha két helyre is meghívták – Kecskemétre és Nagykőrösre – ő egyiket sem fogadta el, mert nincsenek befejezett tanulmányai, mert Debrecenben sem tett rigurózumot. Annak idején, a forradalom alatt, még Szemere Bertalan is megkérdezte tőle, hogy végzett-e jogot? És így, „diploma” nélkül, hogy taníthasson ő kollégiumban? Ezért úgy határozott, egyiket sem fogadhatja el.

Saját személyes értelmezésemben a helyzet annyiban hasonlít a maihoz, hogy napjainkban is elbocsátják a doktorátus nélküli egyetemi oktatókat! Persze, nem azokat, akik másolták a disszertációjukat, esetleg nem is ők írták, akik gyakran tanítani sem tudnak, de van „doktori oklevelük”. Akkor is ezek a forradalom után meginduló, vagy helyesebben szólva, újrainduló kollégiumok harcoltak a nyilvánossági jog elnyeréséért, akárcsak ma az akkreditációért. Akkor azonban az egyháztanácsoknak nagyobb „autonómiájuk” volt, eldönthették, hogy egy köztiszteletben álló, mindenki által elismert szaktekintélyt kinevezhetnek tanárnak az általuk finanszírozott iskolákba.

Érdemes meghallgatni Tompa Mihály Arany Jánosnak 1851. október 28-án Bábonyból írt válaszát:

„Barátom ez a papi, professzori kenyér sajttalan ugyan egy kicsit de azért még is jobb mint a semmi. – Én anyagi körülményeidet nem ösmerem ugyan voltaképen, de tudom: hogy Rothschild nem vagy, s midőn írod: hogy egyiket sem fogadtad el, azon gondolatra jövök, hogy nem vagy megszorulva, mi nekem véghetetlen jól esik, s nem vagy azon körülményben, hogy az ilyen sovány conditiokoz is mohón hozzá kapj; ez áll ugye bár? 500 forint nem sok, de folytonosan minden évben annyi, mégis jobb mint pláne semmi. Innen úgy látom, hogy inkább lelkednek nem tetszett a professzori koszt, miért én éppen nem kárhoztatlak, de kárhoztatlak azon idétlen scrupulusért, melyet az iskolába járásra nézve említesz, hidd el nekem neved mellett senkinek sem jut az eszébe, hány iskolát végeztél, mert ha a csürhe mellől szólítanának is professzornak vagy akármi a fenének, mindig Arany János volnál te. Én nem szoktam farkat csóválni, én kevesebbet mondok inkább, mint többet, s a mit tőlem hallatsz: az fenekig igaz; Ki a fenének jutna ilyesmi eszébe? Azért, hogy egyszer a pedáns Szemere azt kérdé: végeztél-e just? Az mit sem tesz! Azért ilyen ideákkal ne tépelődjél! Hogy mikor ezer kölyköt látok a ki magát magánál feljebb tartja; ne lássak olyat is a ki erővel lejjebb akarja tartani; mert ez neked rosszul áll; s affectationak venné az, a ki téged úgy nem ösmer mint én. Az autoritások kora lejárt; íme Beöthy Siga minden oskolát elvégzett ez professo tanulta a poesisit, kezén méri a lábakat; Petőfi mind ezt nem tette, s melyik a nagyobb költő? Tehát a szellemi nehézség csak a te agyadban létezik.”

Mennyire igazak ezek a gondolatok ma is! És nem csak a szépírókra, költőkre, művészekre, de sok gyakorlattal rendelkező szakemberre, legyen informatikus vagy jó mestere a szakmának, akinek nincs papírja róla, de kimagasló teljesítményekre képes!

Ám térjünk vissza az Arany és Mentovich barátságához. Végül is Arany a nagykőrösi meghívást fogadta el, és abban kulcsszerepet játszott Mentovich Ferenc.

Mentovich Ferenc – Arany Jánosnak

Nagykőrös, 1851. október 19-én

„Kedves barátom!

A mai egyháztanácsban elhatároztatott, hogy úti költségeid és félévi szállásod fedezésére 120 ezüst forintot küldjen [!] számodra, mely öszveget még ma útnak indítja, hogy mennél előbb megkapván november elejére eljöhess. Ezen összegből fogadhatsz ott két szekeret, mi belőle megmarad az elegendő leend egy félévi szállásbér kifizetésére – Nem kételkedünk kedves barátom, hogy te még továbbra is akadályt találsz a tanári szék elfogadásában – S kérünk is igyekezz legyőzni minden támadható nehézséget – ilyenek lehetnek kedves nőd rokonai közüli elszakadása, de te igyekezzél reá beszélni, s biztosítani, hogy itt is baráti keblekre találand, nőm mint már ismerősét, barátnéját várja, számos jó hölgyekkel, kik vetekedni fognak barátságát megnyerni s a Szalontán hagyottakat pótolni.

Arra kérlek kedves barátom! Hogy ez alkalomtól – ha elhatározhatod oly hamar a tanári állomás elfogadását – így rögtön, különösön írd meg mekkora szállásra volna szükséged, hogy itt levő barátaid előre kifogadjuk számodra a szállást, ha mindazonáltal megérkezésedig nem találnánk szállást kapni ne aggódj, mert nem maradsz a szabad ég alatt, adunk mi szállást, megosszuk egyszerű lakunkat veletek.

Tudatnom kell veled miszerint az egyház tanácsnak fölebb említett határozata akkora gyöngeséggel ment véghez, oly ragaszkodással irányodban milyet csak érdemelsz – egy tagja az egyháztanácsnak Zsigrai Márton – egy igen derék hazafi – tudatja veled, hogy nem leend szükséged fáról gondoskodni, ő fával ki fog segíteni – tehát a télen nem fogsz dideregni, hanem fázni.

Megengedj kuszált írásomért, de nagyon sietve kell írnom, és nagy lármában.

Addig is míg személyesen ölelhetnélek isten veled – nőm öleli nődet

Szerető barátod

Mentovich Ferenc.”

Közeledik halottak napja. Gyújtsunk gyertyát Mentovich sírjánál, így Arany Jánosra is emlékezhetünk. És azokra a névtelen tanítványokra, akik hallgathatták e két jó barát előadásait.

(Folytatjuk)