Arany János és Mentovich Ferenc barátságáról (IV.)

Az előző részekben olvashattuk, hogy Arany Jánost Mentovich Ferenc „édesgette” Nagykőrösre, de rá öt évre ő maga már haza szeretett volna költözni Erdélybe, nevezetesen Marosvásárhelyre. Elgondolkodtató: mi lehetett az oka, hogy 1856-ban Mentovichék tűz-víz haza szerettek volna költözni Erdélybe? Ennek egyik fő oka, hogy Mentovich felesége, Bodor Anikó nagyon megbetegedett, és az orvosai a jó erdélyi levegőt ajánlották. (Akkor még nem mérgezte Marosvásárhely levegőjét a vegyi kombinát.)

Mentovich felesége Vajda Anikó volt. Vajda Anikó szülei Bolyai Farkas testi-lelki jó barátai, apja Vajda Dániel, anyja Bodor Juliánna, Bodor Pál leánya. Bodor Pál Bolyai Farkas egyik legbizalmasabb barátja, a provinciális kassza főtisztviselője volt. (A provinciális kassza a mai kincstár ősének felelt meg, akkor persze Erdélynek önálló gazdálkodása volt.) Bodor Pál Bolyai Farkas utazótársa volt göttingeni tanulmányútján. Báró ifj. Kemény Simon, öccse, báró ifj. Kemény János, Bodor Pál, Bolyai Farkas és még egy szolga volt a csapat része, a költségeket id. báró Kemény Simon, Alsó-Fehér vármegye és Kolozsvár főispánja fedezte. Nos, a Bolyai Farkas által írt megmaradt levelek legtöbbje Bodor Pálhoz íródott, tehát igen közeli barátok voltak. Mentovich apósa, Vajda Dániel mindkét Bolyai igen-igen jó embere, Bolyai János kedves házitanítója, míg Bolyai Farkas egyik szeretett tanítványa és későbbi barátja volt.

Így amikor Mentovichék elhatározták, hogy hazaköltöznek Erdélybe, Marosvásárhelyre, minden követ megmozgattak ennek sikeréért. A legkézenfekvőbb megoldás az volt, hogy Mentovichot válasszák meg professzornak Marosvásárhelyre. Mentovich Ferenc anyósa, Vajda Dánielné Bodor Julianna három levelet írt Bolyai Farkashoz 1856-ban. Olvassunk bele az elsőbe:

„Nagykőrös, 1856. március 16. (közel a húsvét, kurta az idő, azért instálom mentől előbb tenni)

Édes jó Bolyai bácsi!1

Csudálkozni fog, hogy mi tárgyban irhatok én, vagy tán írásomat meg se ösmeri, míg az aláírásomat meg nem nézi.

Én édes Bolyai bácsi, egy fájdalomtól elnyomott anya vagyok, kit a sors sok nemű csapással látogatott meg, – jelenleg szegény Anikóm betegeskedése a' legnyomasztóbb, – miolta itt vagyok, folytonosan hervad, két nagy betegséget állott ki, mind olyan bajai vannak, a' mi arra mutat, hogy az idevaló levegőt nem szokhattya, az orvos is azt mondja, levegőváltoztatás kell, de hogyan? hova, mit tehetünk szegény emberek mi? ilyenkor keserves a' pénz nem léte, helyhez kötött rab az ember, a' fájdalom majd meg öl, mikor négy szép reményteljes gyermekeit látom Anikóm körül, ki napról-napra jobban fogy, és betegeskedik.

Azért Sorsunk változtatásán gondolkodunk, más mód arra jelenleg nem mutatkozik, mintha Mentovich oly szerencsés lesz a' MVásárhelyt most ürességbe lévő Mathesis, Phisika, Chemiai Cathedrát elnyerheti; mely nekünk jelen helyzetünkbe igen sokoldalú boldogságot nyújtana. Ennek el nyerhetésére mi itt nem is foghatunk az utakat, módokat jól, hanem azt hiszem, hogy Bolyai bácsi többet tud hozzá, mint mi, azért felszólítom én is a' magam nevében is, hogy mint szegény néhai édes Apám lelki barátya lépjen fel egész lélekkel a' Mentovich Vásárhelyre vitele dolgába, s' ez által tartsa meg a' nőt szerető férjének, az Anyát gyermekeinek.

…

Kérem beszéljen báró Kemény Györggyel is Isten áldja édes jó Bolyai bácsi

Uram Ferenc, Anikó, Marikám, mindnyájan tiszteljük, s a' legforróbban szívére kötjük ügyünket, mint életünk megmentőjét.

Anikóm most is rosszul van. Linkámnak fáj a szeme. Még egyszer édes Bolyai bácsi kérem, beszéljen Palival a' testvéremmel, 's utasítsa őtet is, hogy ha ezen ügyűnken mozdíthatna. Ha Bolyai bácsi által láttatja azon egyénekkel kiktől a' választás függ, hogy a Collégyomnak előmenetelére lesz a' Mentovich bévitele, nyert perünk lesz, Isten áldja szívesen tisztelve szerető húga

Bodor Julianna

U.I. Mind attól félek az elkésés mián marad el, azért sietni kell Uram Kolozsvárra írt báró Kemény Györgynek, ha ott van, beszéljen vele, hogy ő is báró Bánffi János Úr 's a többivel, kiktől függ ezen dolog, beszéljen, kösse Bolyai bácsi lelkére Györgynek ügyünket, 's ő fiai is nyernek benne.”

Tehát abban az időben is kellett a támogatás egy jó állás megszerzéséhez! Ám korántsem protekcióról van itt szó. A református kollégiumnak autonómiája volt a döntéseiben, persze az anyagi háttérről is maga kellett gondoskodjon. Mentovich messzemenően megérdemelte, hogy professzor legyen Marosvásárhelyen, és el is nyerte a konzisztórium támogatását.

Irodalom

Oláh-Gál Róbert: Mentovichék: Mindenáron Erdélybe!, Forrás, 2015, 47. évfolyam 10. szám, pp.100-106.

MTA Könyvtár-kézirattár, Bolyai-gyűjtemény, K 23/40

 

(Folytatjuk)

 

1 MTAKK K 23/40