2024. november 27., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Arany János és Mentovich Ferenc barátságáról (VIII.)

Olvashattuk a múlt heti részben, hogy a nagykőrösi református kollégiumban Mentovich volt a felelős a jó hangulat biztosításáért! Arany Jánosra is gyógyító hatással volt a Charivarik–Contra-Charivarik szerkesztése. 

Olvashattuk a múlt heti részben, hogy a nagykőrösi református kollégiumban Mentovich volt a felelős a jó hangulat biztosításáért! Arany Jánosra is gyógyító hatással volt a Charivarik–Contra-Charivarik szerkesztése. És ennek ellenére a Nagy tanári kar egyszer csak kezdett felbomlani! Elsőként Szász Károly ment el, mert meghívták református papnak egyik egyházközségbe, majd Mentovich Ferenc is követte. Mi vezethetett a jó tanári közösségnek a felbomlásához? Véleményem szerint az akkori tanügyi törvénykezésnek az a rendelete, hogy mind az iskolák, mind a tanárok nyilvánossági jogot kellett szerezzenek! Ez nagyjából megfelel a mai akkreditációnak. Ma az egyetemek szenvednek az akkreditációs rendelkezések nyűgétől. (Megfelelő számú és minősítésű professzorok és docensek szükségeltetnek, megfelelő infrastrukturális felszerelés és megfelelő tudományos kutatás. De vannak nevetséges követelmények is. Például egy új szak bevezetését először ideiglenesen akkreditálják, majd ha az új szakon végzett, három évfolyambeli hallgatók 50%-a idegen egyetemen sikeresen államvizsgázott, akkor kérhetik az új szak akkreditálását. Az még 2-3 évbe is beletelhet. Tehát jó esetben 5 év alatt lehet megszerezni egy új szak akkreditálását. Nos, ebben a felgyorsult világunkban addigra az új szakra meg is szűnhet a piaci igény. Gondoljunk csak egy bányász informatikusra, médiainformatikusra stb. A lényeg: mire akkreditálnak egy új szakot, addigra esetleg már nincs is rá szükség!)
Egy kicsit kiéleztem a mai állapotokat, analógiát adandó a nagykőrösi helyzetre. Valójában ez történt Nagykőrösön is: mire megkapta a nyilvánossági jogot, addigra szétszéledtek a professzorok! Ahogy még a régebbi részekben is írtam, Arany János sem végzett egyetemet, és érettségije sem volt, ennek ellenére senki sem vitatta, hogy a magyar irodalom egyik legnagyobb költője. Mentovich végzettsége rendben volt, bár lehet, hogy neki sem volt papírja a külföldi egyetemjárásról. Ugyanis azt akkoriban nem úgy értelmezték, mint manapság. Akkor a hallgatók nem azért mentek egyetemre, hogy diplomát, hanem azért, hogy tudást szerezzenek! Például Bolyai Farkas beiratkozott a Göttingeni Egyetemre, bekerült az egyetem anyakönyvébe és kész. Már az ő érdeke volt, hogy eljárjon az előadásokra, a tanár nem is vizsgáztatott a mai értelemben. Legtöbb, amit tett, az volt, hogy elbeszélgetett a hallgatóival, hiszen azokat munkatársainak, kollégáinak tekintette. Akkor nem azért utaztak ki az egyetemre, hogy tekeregjenek, és valahogy átevickéljenek a vizsgán, hanem, hogy meghallgassanak egy Kästnert, egy Lichtenberget, egy Gausst! Eleinte nem is volt a hallgatóknak indexe vagy leckekönyve, azonban szenvedélyes volt a tudásvágyuk, az érdeklődésük. Maga az index jelentése: sorszám, amely az anyakönyvi számot jelenti, amely szám alatt a tanulni vágyó hallgatót beírták a nagy könyvbe. Feljegyezték, hogy mikor a középkori párizsi egyetemre egy erdélyi hazánkfia beiratkozott, és rosszul viselkedett, akkor az egyetem vezetősége nem a kedves szülőknek írt, hogy a gyerekük korhelykedett, hanem a magyar királynak!
Szóval nem tudom, Mentovichnak volt-e papírja arról, hogy külföldi egyetemeken az akkori világ vezető filozófusait hallgatta. Ugyanis akkor még a filozófia a tudományok fáklyája volt, és nem süllyedt a politikát, hatalmi érdekeket vagy az ellenzéket kiszolgáló pártideológiává.
(Egy kedves anekdota: egy fiatal diplomás jelentkezett egy IT cégnél, és dicsekedett, hogy neki négy diplomája is van, mire a vállalkozó azt válaszolta neki, hogy ő nem az irodáját szeretné kitapétázni, hanem a megrendeléseknek megfelelni!)
A nagykőrösi református kollégium a Nagy tanári kar csúcsteljesítménye alatt nem kapta meg a nyilvánossági jogot. Később aztán megkapta, de akkorra már a tanárok szétszéledtek. Mentovichnak beteg lett a felesége, a korabeli okiratok szerint nem bírta a nagykőrösi éghajlatot, és az orvosok is a jó erdélyi levegőt ajánlották. Így Mentovichnak kapóra jött, hogy Marosvásárhelyen Bolyai Farkas nyugdíjba vonulása után, id. Szász Ká-roly elhunytával, majd Kasza Dániel Enyedre távoztával megüresedett a matematika-fizika-kémia tanszék. 
Olvassuk csak el Mentovich anyósának egy másik kétségbeejtő levelét, amit Bolyai Farkasnak írt (az elsőből már közöltem részletet):
„Nagykőrös, 1856. április 18.
Édes Bolyai bácsi!
Újra alkalmatlankodom levelemmel, de tudván azt, hogy Uramnak mily igaz szívű atyai jó barátya, egész bizalommal teszem, annál is inkább, mivel azon dologba mit írni fogok Bolyai bácsi járhat el a’ legjobban; – ugyanis Mentovich ennek a’ hónak 15-én indított MVásárhelyre egy levelet Hegedűs Jánosnak, melybe egy Dósának szóló levél volt zárva, hasónlag még egy más levelet indított gróf Toldalagi Ferenc fő Curátor Urnak, ugyan MVásárhelyre, mindegyik levelet csak levéljeggyel, egyiket se Recepissével? ez Ferencbe aggodalmat szült s éppen most mondá nekem, én azért tüstént be ültem Bolyai bácsinak írandó, hogy megkérjem azon barátságra, fáradjon el Hegedűs Jánoshoz (ki Mentovich tanuló társa és jó barátja) és kérdezze meg tőle kapta-é a’ Mentovich levelét. s akár igen, akár nem – igen –igen instáljuk édes jó Bolyai bácsi tudósítson bennünket róla minnyárt, mert nagyon nyugtalanok vagyunk miatta, – mert igen gyakran veszett el levelünk.
Mentovich írt mindazoknak kiknek gondolta, hogy írni kell. Uram is írt többeknek. Bár Dósát lehetne megnyerni, ő azt hiszem most is nagy béfolyással van a’ prof. Candidatiora MVásárhelyt, ha Mentovichot láthatná, megösmerkednének vele, semmi kétségem sincs, hogy nagyon megszeretné; általjában azt hiszem, hogy ha oly szerencsés lesz Mentovich a’ MVásárhelyi professzorságot elnyerni; ott őtet szeretni ’s becsülni fogják, valamint itt. Szegény Anikóm, most újból rosszabbul van, különös változásai vannak, mit úgy látszik az idevaló orvosok nem értik, – orvossággal él, – napról-napra fogy, iszonyatosan fél a’ haláltól, azért mihelyt rosszabbul van, mindég sír úgy meg ijed, hogy ő már itt soha jobban nem lesz, s ennek következtibe még rosszabbul lesz, a’ múlt éjjel sem aludt, szorult összve a’ mejje a’ testének különböző részibe bolha csípéshez hasonló szúrásokat érez, testébe naponta több helyében fájdalmat érez, étvágya nincs. Képzelheti, édes Bolyai bácsi mit állok én ki, magam is gyenge beteges léve, sokszor alig állok a’ lábamon, még is vidám arcot kell mutatnom, s Anikómat bíztatni – már most az a’ remény vigasztalja csak, hogy élete, gyermekei, ’s Férje számára az által lesz biztosítva, ha Erdélybe bémehet, ha ebbe a’ reményibe csalódik (Isten őrizz!) nem tudom, mi történik, csak ha szóba is jő, már ki kél a’ képiből – oh, édes Bolyai bácsi kövessünk el mindent arra, hogy bé mehessünk, hiszem, hogy ha Dósa Ferenc mellett lesz, bé is megyünk, kösse lelkére édes Bolyai bácsi, hiszem az oskola ügye is csak nyer egy ily tudományos míveltségű, szorgalmas caracteres emberrel. Uramnak is mily jó lenne MVásárhelyt, mint odavalósi születés, ki életének szebb részét ifjúságát ott töltötte, én is ott kezdtem az életet, sok jó embereink vannak ott – testvérem s mások, Ferencnek is barátai, s a’ jó Dr. Antal ki igaz barátunk volt mindég, s kibe most is a’ legnagyobb bizodalmunkat helyezzük –, Beszéljen Kemény Györggyel is édes Bolyai bácsi, ’s írjon egypár bíztató szót. Báró Bánffi János Úr is Curátor, de nem vagyok bizonyos, kérje meg Kemény Györgyet írjon neki, s kérje pártfogását.
Simontól ma kaptuk levelét, ő azt írja, hogy Hegedűs János akarja Mentovichot. Azt hiszem Dósát is meg lehet nyerni, hisz őt én egy igen jó érzésű jó caracterű embernek ösmertem mindég, kit minnyájan igen nagyon becsültünk eddig is, de ha most ezen ügybe munkáskezet nyújt Ferencnek, örökös hálával kötelez le nem csak engem, de gyermekeimet is. Isten áldja édes jó Bolyai bácsi Uram, Ferenc, Anikó, Linkám, vélem együtt igen nagyon tiszteljük. Ügyünket újra lelkére kötvén édes jó Bolyai bácsi maradok örökös mély tisztelettel.
Testvérem Palit ölelem ’s kérem őt is a’ mit tehet, tegyen ügyönkbe alázatos szolgája szerető húga: Bodor Julianna
U.I. Instálom a’ jó Dr. Antalt kérje fel tegyen ő is érettünk szóljon Dósának ő is, és a’ püspöknek. Egyéb aránt Mentovich írt a’ Püspöknek is, ’s kérte pártfogását.”
1856 őszétől Mentovich már a marosvásárhelyi református kollégiumban tanított. 1856. november 20-án elhunyt Bolyai Farkas, így sokat nem élvezhették az öreg tudós kedves társaságát. A felesége a jó erdélyi levegőn és őshazai légkörben meggyógyulhatott, mert 1859-ben szült egy Ferenc nevű fiút. Arany Jánossal élete végéig levelezett! 
(Folytatjuk)
1MTA KK K 23/42

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató