Arany János és Nagyszalonta

A hajdúvároska számos híres szülötte közül kétségkívül a 195　éve született Arany János a legismertebb. 1817 március 2-án született Nagyszalontán. Apja kevés földdel és kis házzal bíró földműves volt. A családot tüdőbaj tizedelte, a nyolc gyerek közül csupán kettő maradt életben (János és Sára). Érzékeny, félénk, visszahúzódó gyermek volt. Iskoláit 1823 és 1833 között végezte Nagyszalontán, majd ezt követően Debrecenben. Ezután Kisújszálláson egy évig segédtanító volt.

Arany János felújított szülőháza

A hajdúvároska számos híres szülötte közül kétségkívül a 195　éve született Arany János a legismertebb. 1817 március 2-án született Nagyszalontán. Apja kevés földdel és kis házzal bíró földműves volt. A családot tüdőbaj tizedelte, a nyolc gyerek közül csupán kettő maradt életben (János és Sára). Érzékeny, félénk, visszahúzódó gyermek volt. Iskoláit 1823 és 1833 között végezte Nagyszalontán, majd ezt követően Debrecenben. Ezután Kisújszálláson egy évig segédtanító volt. Tanulmányait 1835 tavaszán fejezte be Debrecenben, de érettségivel nem rendelkezett, viszont rengeteget olvasott (leginkább római alkotóktól). 1836 februárjában színésznek állt. Ezalatt anyja meghalt, apja pedig megvakult. Ezek hatására a bűntudattól vezérelve felhagyott a színészettel. 1836 ősze és 1839 januárja közt korrektor (rektorhelyettes) Szalontán (magyar és latin grammatika), 1839 elején lemondott róla. 1840 tavaszán másodjegyző lett. Ez biztosította a családalapítás lehetőségét, és 1840-ben meg is házasodott. Feleségét az irodalomtörténeti könyvek Ercsey Julianna néven jegyzik (törvénytelen gyermek és egy évvel idősebb Aranynál). Két gyermekük született: 1841-ben Juliska, 1844-ben László. 1844-től (Szilágyi István rektor unszolására) fordítgatott görög és angol (Shakespeare-) drámákat. 1845 júliusa végén fogott Az elveszett alkotmány című vígeposz megírásához. Ezzel megnyerte a Kisfaludy Társaság 25 aranyos pályadíját. Igazi sikert, elismerést és Petőfi barátságát az 1846 nyarán írt Toldi hozta meg számára. 1847-ben ismét megnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját. Ebben az időben sok epikus művet írt: Rózsa és Ibolya, Szent László füve, Murány ostroma, valamint ekkor írta a Toldi estéje nagy részét is. Az 1848-as forradalom külső szemlélője kezdetben. Rövid ideig nemzetőr, majd belügyminisztériumi fogalmazó Debrecenben és Pesten. Az orosz beözönlés után bujdosnia kellett. Elveszítette állását, Világos pedig még az anyagi összeomlást is jelentette. Fél évig Geszten, a Tisza családnál nevelősködött. 1851 őszén tanár lett a nagykőrösi főgimnáziumban. Egyre többet szenvedett a testi, illetve lelki problémái miatt. 1860-ban Pestre költözött, ahol a Kisfaludy Társaság igazgatója lett. Bekapcsolódott a pesti irodalmi és politikai életbe (Csaba-trilógia első része: Buda halála). 1865-ben az MTA titkára lesz, 1870-ben főtitkára. 1863-ban meghalt Juliska, emiatt sokáig elhallgatott benne a költő. 1876-ban lemondott a főtitkárságról, az 1877-es boldog nyarat a Margitszigeten töltötte. Ekkor írta titokban, nem a nyilvánosság elé szánva az Őszikék (kapcsos könyv) verseit. 1879-ben befejezte a Toldi szerelmét. 1882. október 22-én halt meg.

Nagyszalonta (románul Salonta, korábban Salonta Mare, németül Großsalontha) város Bihar megyében. Neve a szláv Suleta személynévből ered, amely a Sulimir személynévből származik. Nagyváradtól 38 km-re délnyugatra a Kölesér partján fekszik a Nagyvárad – Arad – Temesvár országúton, a román-magyar országhatártól keletre, 14 km távolságra közúton a Nagyszalonta – Méhkerék határátkelőhöz. Nagyszalonta és környéke már a honfoglalás előtt is lakott hely volt. A településtől nyugatra halad el a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz-árok vagy más néven Ördögárok nyomvonala. Nagyszalonta a 16. századig jelentéktelen községnek számított, melynek ősi birtokosa a Toldy család volt. 1241-ben a tatárok pusztították el, de hamarosan újraépült. 1332-ben a pápai tizedjegyzék már egyházas helyként említette Zalancha, Zalanta néven. 1337-ben a pápai tizedjegyzék adatai szerint papja 8 garas pápai tizedet fizetett. 1433-ban a Toldyakon kívül a Nadaby család is birtokos volt itt. 1552-ben a község összesen 13 és fél pusztából állt. 1556-tól a század végéig az erdélyi fejedelmek fennhatósága alá tartozott. 1598-ban a Nagyvárad alól visszavonuló török hadak pusztították el. Ezután majd 8 évig lakosok nélkül állt. 1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem a köleséri hajdúknak adományozta a települést. A Bocskai István által letelepített 300 hajdú megalapítja Szalonta városát. 1610-ben Báthori Gábor fejedelem a szalontai hajdúknak vámszedési jogot ad. Egy 1618-ból fennmaradt, Jóte Ferencz főkapitánysága alatt Nagy-Szalontán kelt oklevélen látható a szalontai hajdúk első pecsétje, melyet Bocskaitól nyertek egyéb szabadalmaikkal együtt. A pecsét-címer oroszlánnal viaskodó sast ábrázolt. A főtéren álló Csonka torony Szalonta egykori várának őrtornya. A várat 1620 körül kezdték építeni és 1636-ban már készen volt, mert a törökök ellen vívott Szalonta környéki harcokban már említve volt, az év október 6-án I. Rákóczi György itt verte meg a törököket, akik Bethlen Istvánt akarták visszaültetni Erdély fejedelmi trónjára. Hajdú lakosai 1631-ben és egy évvel később I. Rákóczi Györgytől több pusztára nyernek adományleveleket. 1658-ban a lakosok a várat és a községet, a törökök közeledtének hírére, II. Rákóczi György fejedelem parancsára lerombolták, nehogy török kézbe kerüljön, és a községből minden jószágukkal elmenekülnek. Várából mára csak a Csonka torony maradt fenn. Az így pusztán maradt község csak a század végén kezd ismét benépesülni és 1695-ben már ismét szervezkedik. 1702-ben I. Lipót császár herceg Esterházy Pál nádornak adta zálogba, 1745-ben pedig Mária Terézia Esterházy Antal Pál hercegnek adományozza. A 18. század végén és a 19. század elején még körülbelül 200 nemes család lakta a várost, melynek állattenyésztése már a múlt század elején európai hírű volt. Ősi egyháza a mai református templom helyén állt, mégpedig akkoriban a váron belül s kőfallal és védő tornyokkal volt megerősítve. 1910-ben 15 943 lakosából 15 206 magyar (95,38%) és 650 román volt. 2002-ben 18.074 lakosából 10.335 magyar (57,18%), 7.267 román, 379 cigány és 93 egyéb nemzetiségű volt. A trianoni határ egyik kisebb módosításaként az 1920-as évek elején egy külső településrészt Újszalonta néven Magyarországhoz csatoltak. 1940-ben a második bécsi döntés nyomán az egész település visszakerült Magyarországhoz, de 1944-ben a szovjet hadsereg foglalta el és 1947-től újra Romániához tartozik. Nagyszalontához tartoztak egykor Barmód, Andacs, Cserepes, Kölesér és Atyás puszták is. Ezek közül Atyás nevű pusztája már 1401-ben szerepelt az adóösszeírásokban, valamint Szalonta határában állt egykor Mező-Panasz és Vásári község is. Nagyszalontán születtek: 1320-ban Toldi Miklós bihari birtokos nemes; 1755. december 21-én Földi János orvos, költő; 1815. május 8-án Lovassy László jogász, az országgyűlési ifjak egyik vezetője; 1844-ben Arany László költő, író, műfordító; 1844. február 22-én Kornya Mihály, a magyar baptizmus atyja; 1891-ben Zilahy Lajos író; 1897-ben Sinka István költő; 1905-ben Kulin György csillagász. Látnivalók: a Csonka-toronyban az Arany János Emlékmúzeum, a központi parkban a város alapító Bocskai István teljes alakos szobra, református temploma mellett a Romániához csatolt területek egyetlen megmaradt Kossuth-szobra, a szoborparkban, a református templom jobb oldalán: Arany János teljes alakos szobra, Sinka István, Zilahy Lajos, Kulin György, a Kossuth-díjjal kitüntetett Kiss István (szobrász) mellszobrai. A „Nagyszalonta 400 éve város” emlékére állított Hajdú emlékmű az Erzsébet-parkban az 1896-os millenniumi ünnepségek alkalmával ültetett két tölgyfa tövében található. Arany János szülőháza helyén tájház működik, emléktáblával megjelölve. Zilahy Lajos, Sinka István, Kulin György szülőházait is emléktáblák jelzik. * (Forrás: Wikipédia)

Összeállította: B. D.