Az ádámosi unitárius templom orgonájának története

Ádámos Maros megye nyugati részén, a Kis-Küküllő partján elterülő település. Az újvári királyi birtokként létrejött faluban 1518-ban épült az az unitárius templom, melynek festett mennyezete – Erdélyben a második legrégebbi – 1526-ban készült, és falai közt 1618 és 1659 között tíz zsinatot tartottak. Az 1803-as püspöki vizitáció jegyzőkönyve leírja a templomot és a benne levő karzatot, viszont nem említi az orgona előtt használt éneklőpulpitust: „Nap Nyugot fellől valo végiben a’ Templomnak három stömpölyökre tserefa gerendákra, elkopott festékü Deszkákból épült régi Kar”.

A szomszédos haranglábi unitárius eklézsia példáján felbuzdulva, az ádámosiak is elhatározták, hogy orgonát építtetnek. Írott források hiányában nem tudjuk, mikor jutottak erre az elhatározásra, tény, hogy 1835-ben már tekintélyes összeget gyűjtöttek e célra, amit az egyházközség közpénztárából 103 forint 80 dénárral felpótolva, orgonát rendeltek Goosz János segesvári orgonakészítő mestertől. A számadási jegyzőkönyv nem említi a mester nevét, csak azt, hogy Segesváron élt és Berethalmon volt műhelye.

Az orgonaépítés érdekében rendbe hozták az „éneklő Kart”, a karzatot megfestő Hofman Ferencznek 16 forint 20 dénárt fizettek. Ugyanakkor egy szekeres Segesvárra szállította a szerződésben megegyezett gabonát és majorságot.

Bár a jelek szerint 1836-ban megkötötték a szerződést, csak 1838-ban történt előrehaladás az orgona ügyében: kifizettek egy részletet az árából, és Segesvárról az elkészült orgonatestet átszállították Berethalomba. Az orgona 1839-ben készült el, a kifizetni való részt háromszor pótolták közpénzből, majd Berethalomban adták át a mesternek. Az orgonavásár után megmaradt 20 forint az orgonaalapból, 16 forint 95 dénárt az eklézsia pénztárába visszatettek.

Simén Domokos a Küküllő köri orgonákról írva a következőket jegyzi meg az ádámosi orgonával kapcsolatban: „A több évíg húzódó »beszerzési gond« okát nem ismerjük. Közadakozásból összegyűlt a szükséges pénzösszeg, közben mégis elszámoltak Segesvárra 12, Berethalomba 5 fuvart, Szászkézdre pedig egy követnek napidíjat fizettek orgonaügyben. Ez időben Csegezi János volt az énekvezér”. 

1840-ben a már orgonán is játszó mesternek pótjuttatást ígértek. Elhatározták, hogy „[…] az orgonálásra a mesternek ígértetett Csőstörök buzának behajtásais”. 

1841-ben új énekvezér érkezett Ambrus Pál személyében, ugyanakkor elvitték az orgonakészítő mesternek a megígért gabonát, a szállításért 4 forint 61 dénárt fizettek.

A következő két évtizedben nincsenek adatok az orgonáról, az egyetlen ehhez köthető írott emlék Kriza János püspök egyik levelének részlete, melyben az Ádámosra kinevezendő kántorról vall: „[…] Ádámosra már kinéztem egy kitűnő tanulásu ifjut, most végzi a 7-ik osztályt (kotából tanult Stügertől két év óta) e mellett szinte mindenből eminens tehetségű, tanítási képesség is lesz, mint szegény legény nem várhatja a’ későn adható papságot. Ez Ütő András nevü – majd szeptemberben kirendelem – ugy hiszem az ekklézsiában lesz oly pártfogó, aki koszttal ellátja, uj kepe idejeig”. Az 1867-es esperesi vizsgálószék gyűlésén már jelen volt.

1870-ben az orgonát megjavították, 16 forint 46 dénárba került, a munkát végző mester neve ismeretlen.

Ha az orgonáról nincsenek is egyéb adataink, az 1878. január 18-án először említett orgonaalap pontos kimutatása olvasható a számadási jegyzőkönyvekben. Az 1880-as években az alap 32 forintot tett ki, ezt a számoló egyházfi gondozására bízta a vizsgálószék.

1880-ban erős földrengés rázta meg a templomot, a boltív megrepedezett és meglazult, le kellett szedni. 

1884-ben javítottak a hangszeren: „Az orgona kijavításáért fizetett 8 fr.15kr.”, de a megrepedezett boltív javítására csak 1888-ban került sor. A vizsgálószék elrendelte, hogy az eklézsia „addig is zárja el a hallgatóság elől a veszélyeztetett templom részt, egyszersmind az orgonát szállítassa a másik karba, nehogy a netalán beszakadás által ez is veszélynek legyen kitéve”. Későbbi utalásokból tudjuk, hogy ez megtörtént. Az 1889-es templomjavítás során kazettás mennyezet került a boltív helyére, a festés részeként – többek között – az orgonát és a két karzatot is lefestették.

Az ezredéves évforduló évében, 1896-ban a templom tetőzete romlásnak indult, veszélyeztetve a nemrég áthelyezett orgonát is: „VIII. […] A Templom fedelének keleti része nagyon romladozott, el annyira, hogy a befolyt víz ugy az orgonát, mint a falat veszélyezteti…”

1897-ben megigazították az orgonafúvót, 60 krajcárt fizettek a munkáért. Az 1901-ben, a helybeli hitelszövetkezetben letétbe helyezett pénzből két évre rá, 5 koronát felhasználva, újból javították a hangszert. Ez 1907-ben megismétlődött, a javítás 20 koronába került.

1909-ben az ádámosi egyházközség nagyszabású javítási munkálatokra szánta rá magát, az erre hirdetett pályázatot megnyerő helybeli vállalkozó, Ádám Mihály többek között azt is vállalta, hogy az orgona feletti mennyezetet megfesti, és orgonajavítás esetén az orgonasípokat kitisztítja, valamint a két kart, az orgonát és a szószékkoronát újrafesti.

Okt. 24-én Vernes István torockói orgonamester megvizsgálta a hangszert, és arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi orgonafúvó használhatatlan, egy új készítését ajánlotta 480 koronáért. Bár megegyeztek szerződésileg, az orgonajavító javaslatára, az őszi nedvesség beállta miatt, tavaszra halasztották a fúvó készítését. A számadási jegyzőkönyv szerint Vernes István 412 korona 70 fillérért végezte el a vállalt munkát.

Az első világháborúban történő orgonasíp-rekviráláshoz kötődően a püspökség egy kérdőívet küldött le az egyházközségekhez az orgonákra vonatkozóan, hogy az 1850 előtt készült orgonákat felmentésre ajánlják a honvédelmi minisztériumnak. Erre a kérdőívre válaszolva Molnár János egykori ádámosi lelkész a következőket írta: „[…] Orgonánk sípjai nem onbol, hanem czínből vagy bádogból készültek, melyek annál fogva a jelzett czélra használhatatlanok”. Ennek ellenére – és bár koránál fogva is a felmentendő orgonák között volt – a homlokzati orgonasípokat elrekvirálták, amint 1918-ban olvashatjuk: „templomunk kisebb harangja – egyelőre – hadászatra nem vehető igénybe, orgonánk azonban eladható”. Ezeket azóta sem pótolták, helyettük műanyag síputánzatok vannak az orgona homlokzatában. 

A hívek szívükön hordozták az orgona ügyét, az évek folyamán sok adomány érkezett helyrehozatala érdekében, mégis csak a második világháború után, 1947-ben került sor az orgonajavításra. Az elromlott orgonafúvót Maksay Ákos orgonamester javította meg 100 ezer lejért, a mester egy hétig dolgozott a faluban, eközben szállását felváltva az egyházközség tagjai vállalták, ellátásáról Csiky József gondoskodott.

A következő évtizedekben, presbiteri jegyzőkönyvek hiányában, csak az egyházközség aranykönyvi adataiból tudjuk követni az orgona sorsát. Eszerint az első javításra 1958-ban került sor, majd az orgonajavításra adakozók listájából megtudjuk, hogy 1974-ben több napig javították. Az 1988-as, orgonákról szóló körívre válaszolva Nyitrai Csaba egykori ádámosi lelkész megemlíti az orgona elromlásának okát: „Az orgona a háboruk alatt elnémult, sípjait elhordozták, golyónak öntötték be. A hiányzó sípok egy részét pótolták, de az orgona évtizedeken át rossz állapotban volt. Kb. 25 évvel ezelőtt valaki a sípokat összetörte és az orgona használhatatlan volt”. Ez tehát az 1960-as években történhetett.

1983-ban, lelkészi jelentésében Nyitrai Csaba az elromlott orgonát is említi: „Az év elején úgy tűnt, hogy nem lesz mivel vezetni az éneket. Orgonánk már évtizedek óta használhatatlan állapotban volt”. Más orgona után néztek, így akadtak rá a Beszterce megyei péterfalvi evangélikus templom eladó hangszerére. A kihívott orgonaszakértő megnézte, és arra a következtetésre jutott, hogy előnyösebb lesz, ha az ádámosi orgonát megjavíttatják.

A péterfalvi orgona végül Csíkborzsovára került 1988-ban, az ádámosiak 1983-ban felvették a kapcsolatot Pánczél Géza marosvásárhelyi orgonajavítóval orgonájuk megjavítása érdekében. Év végi lelkészi jelentésében Nyitrai Csaba azt írta: „Az orgonajavítók már elvégezték a javítás nagyrészét, még két változathoz szóló síp felhangolását kell elvégezniük, de négy változaton már lehet játszani”. A fennebb említett 1988-as körívben a lelkész pontosan felsorolja az elvégzett javításokat: „A helyrehozható állapotban levő két fasíp sort rendbe tette. Az összelapított ónsípokat kiegyengette és gyűrűzéssel hangolta. A teljesen hiányzó első sípokat műanyag sípokkal pótolta. […] A fújtatót, szélszekrényt, belső mechanizmust megjavította. Végül is az orgona jó állapotban van és használjuk”. Még megjegyzi: „az orgona minden változatának megvan a sípsora, de kettő hiányos”.

Ezekben az években, állandó kántor hiányában, a lelkész orgonált. 1989-ben a kézi fújtatást porszívómotorral helyettesítették.

Az utolsó, orgonával kapcsolatos jegyzőkönyvi bejegyzés 1993-ból való: az amerikai testvérgyülekezet által küldött 2 millió lejt az orgona és orgonakarzat javítására, rendbetételére akarták fordítani.

Orgonafelmérő utunkon, megvizsgálva a hangszert, megállapítottuk, hogy egy szinte eredeti állapotában megmaradt hátuljátszós, pozitív orgona. A mai festése sárgásbarna, néhol szürke festés nyomai látszottak. Gazdagon faragott növényornamentikával bőven ellátott, színes festésű, aranyozott díszei vannak, melyeknek egy része a karzaton félre van téve. Kromatikus billentyűzete mélyoktávos, 49 billentyűvel.

Regiszterei: Principál 4’, Octáv 2’, Fuvola 2’, Mixtura 2 soros, Flauta minor 4’ és Flauta major 8’. A két dobsíp az orgona aljában található, nyitottak. A tremoló a manuál szélládába középen bemenő szélvezetőben található.

Az orgonát erős szúártalom érte, a hangszert ma nem használják.