Az ágyékkötőtől a frakkig

Tíz évvel ezelőtt, 2008. december 12-én hunyt el

Carleton D. Gajdusek (1923–2008), anyai ágon magyar származású, második generációs amerikai tudós. 1976-ban kapott orvosi-élettani Nobel-díjat a kuru betegség fertőző természetének a felismeréséért, ami a „lassú vírus” fertőzések jobb megértését segítette elő. Apja szlovákiai születése okán (igaz, akkoriban nem létezett Szlovákia nevű állam) a mai Szlovákiában mint egyetlen szlovák származású Nobel-díjast tartják számon. Amúgy amerikai állampolgárnak született, kizárólag az Egyesült Államokban végezte tanulmányait, és ilyen minőségében vette át a rangos kitüntetést. Bár anyai nagyszülei Magyarországon született és később a tengerentúlra vándorolt magyarok voltak, a tudós nem sorolható a magyar, illetve magyar születésű Nobel-díjasok közé. Viszont tipikus példája annak, hogy a különböző származású emberek keveredésének genetikai előnye a szabad verseny társadalmának az érvényesülést elősegítő hatásával társulva kiváló eredményekre, megvalósításokra képes.

Gajdusekről az átlagosnál többet illik tudnunk, hiszen az édesanya személye kiemelten fontos mindenki életében, annak alakulásában. Kiváltképpen egy Nobel-díjasnál, aki így vallott a „mamáról”: „Klasszicista-romantikus magyar édesanyám négy első generációs testvér egyike volt. Az ő oldalán több volt a józan értelmiségi és esztétikai vágyakozás, bizonyos hősies érdeklődés a képzelet és kutatás iránt, a klasszikus értékek és a társadalmi haladás iránt. Anyám irodalom és néprajz iránti csillapíthatatlan vonzódása azt eredményezte, hogy tőle Homéroszt, Hesziodoszt, Szophoklészt, Plutarkhoszt és Vergiliust hallgattuk, már mielőtt olvasni megtanultunk”. 

A fentiek ellenére és azok mellett, a Nobel-díjas tudós azok közé tartozik, akik magyar származásukat is vallják, tehát ott a helye a hagyományosan elfogadott magyar Nobel-díjasok hátországában. Amúgy furcsa életpályájú világpolgár volt. Élete vezérfonalának Új-Guinea természeti kincseinek és kiemelten elszigetelten élő, sajátos szokásvilággal rendelkező bennszülött lakosai már-már ősközösségi viszonyainak a kutatása bizonyult. A kuru rejtélyének megoldásán szorgoskodott, miközben a Creutzfeldt-Jakob-kór (a kergemarhakór emberi megfelelője) megismerésének és leküzdésének „taposott utat”. 

Carleton D. Gajdusek sohasem házasodott meg, saját leszármazottja nem született. Ellenben összesen 67 mikronéziai és új-guineai gyermeket fogadott örökbe, mivel a helyi matriarchális szokások szerint az ismeretlen eredetű férfiaktól származó gyermekeket az anyák vették magukhoz, azok halála után viszont válságos helyzetbe kerültek. Rajtuk próbált segíteni, amikor saját amerikai kastélyában nevelte fel őket egészen felnőttkorukig, és ezáltal későbbi társadalmi integrációjuk feltételeit megteremtette. A Nobel-díjas tudós kirívó tette azonban nem vívta ki mindenki elismerését, sőt pedofília vádjával egy év börtönbüntetést kellett letöltenie az adoptált gyermekeivel ősi rítus szerint, az európai (és amerikai) kultúrától merőben eltérően élő jótevőnek. 

Összegezésképpen Carleton D. Gajdusek életéről elmondhatjuk: bár a Nobel-díj átvétele frakk viselésére kötelezte, ő maga szívesebben töltötte ágyékkötőben mindennapjait.