Mottó: „A fény mindig utat mutat
annak, ki a mélyben kutat.”
Kedves Olvasók!
Mérföldkőhöz érkeztünk. Amikor elkezdtem ezt a rovatot, senki sem gondolta, talán még én sem, hogy eljutunk idáig. Több mint 12 év telt el a legelső írástól, és időközben rájöttem, hogy írásaim az asztrológus analógiás szemüvegén át valamiféle tudósítások is a környezetünkben zajló történésekről. Köszönettel tartozom a főszerkesztő úrnak és Bodolai Gyöngyinek, hogy lehetővé tették azt, hogy egy „lelkes amatőr” immáron 200. írása megjelenhessen. És köszönettel tartozom a kedves olvasóimnak, akik megveszik a Népújságot, vagy az internetes felületen követnek. Megtisztelő az a szeretet, amit az évek során Önöktől kaptam.
Idén október 23-ától november 22-éig tartózkodik a Nap a Skorpió jegyében. Mifelénk ez az ősz közepe, stabilizálódik a természet állapota. Az elmúlás lehelete a nyakunkba liheg a jeges szél képében. Az eső szúrós, mintha apró hideg tűhegyek érintenék bőrünket. Figyelmeztetés? Jelzés? Kopogtat az elmúlás sorsszimfóniája, hogy összerezzenve eszünkbe jusson kicsiny, törékeny, jó esetben évtizedekbe csomagolt halandóságunk. Élj úgy – mondja a bölcs –, mintha életed utolsó napja lenne! Mert bizonyossággal mondhatom, ez az intelem egy napon valósággá válik. Most, hogy így, skorpiósan berúgtam az ajtót, lássuk, hogy e törékenynek tűnő kis lény, beültetve a zodiákus 8. szobájába, miként működik. Szeret sok időt töltetni belső rejtekhelyén, és inger legyen a talpán, amely őt kimozdítja. A magányos elfojtás és a szenvedély lángszórója között ingázik. Számára nem létezik az arany középút. A mérlegelést, a megfontoltságot mintha valaki kitörölte volna tudatából. Döntéseit a „mindent vagy semmit” végpontjaira szűkíti. A semlegesség fogalma is testidegen számára, passzivitása mögött egy megfellebbezhetetlen véleményterrorista rejtőzik. Ha nézeteit képviseli, szuronyiróniát használ, vagy forte fortissimóban fejti ki leplezetlen stílusú mondanivalóját. Sosem felejt, számára a bosszú pillanata eksztázissal felérő villanófény. Az eldobott bumeráng mindig visszatér a feladóhoz. Ez bizonyosság. A „mikor történik meg” pedig a bizonytalansági faktor. A sors igazságos, és ez akkor is így van, ha az emberi egó ezzel nem tud mit kezdeni. Mert amikor leütnek, és estünkben még egy gyomorrúgással is gazdagodunk, képtelenek vagyunk feltenni a kérdést, hogy mindez miért történt? A fájdalmainkért mindenkit felelőssé teszünk, talán még a Jóistent is megvádoljuk azzal, hogy miért hagyott el pont most bennünket. Arra végképp nem gondolunk, hogy létezik az úgynevezett negatív tanítás. Persze ez utóbbi is az egó koholmánya, hiszen egyetlen tanításnak sincs előjele. Aki az énünket simogatja, azt jónak gondoljuk, aki pedig nyakon önt bennünket egy vödör jeges vízzel, azt rossznak. Pedig ha sorsfordító ébredésnek kell bekövetkeznie, és nem reagálunk a simogatásra, akkor a jeges vizes módszer hatványokkal hatásosabb.
Mindannyian feladattal érkeztünk. Nincs könnyű sors, de megoldhatatlan sem létezik. A sorsfeladat beteljesítése nem alku kérdése. Ez alól a Skorpiónak sincsen felmentése. Vagy a belső útkeresés magányossága kerül megélésre, vagy a fizikai szintű elmagányosodás várja az út végén. Bár látszólag nem fél, számára sem jó megoldás az egyedüllét. Kétség sem férhet hozzá, hogy a fél-elem tökéletesen kifejezi a testet öltött kozmikus ember valódi problémáját. Fél-elemként képtelenek vagyunk megtapasztalni az egységet. A két pólus egyesítése nélkül csak örökös ügyfelekként keringünk a vágyvilág díszletei között. Párosan ép az élet. A páratlanság hiányállapot.
A hiány félelmetes. A félelem egy negatív érzelem. De az ellentétes pólus előbb-utóbb megjelenik. Meg kell jelennie a bátorságnak. De ehhez szembe kell néznünk a félelem tárgyával. Meg kell őt ismernünk. Itt a kulcs. Mert amit megismertünk és megtapasztaltunk, arról többnyire kiderül, hogy nem is félelmetes. A félelmeink lelkünk rejtett zugaiban tanyáznak, tudattalanunk sötét rejtekhelyein vannak elzárva, és hárításaink biztonsági zárai őrzik őket. Az önmegismerés szűk ösvényein és csapdákkal teli útvesztőkben kell megkeresnünk azt a szobát, amelyben szembesülhetünk a nagy titokkal. A szobában, mely a mi tükörtermünk, és bármerre nézünk, mindenhol magunkat látjuk. Igazi önmagunkat. Önvalónkat. Valós énünket. Azt, aki sosem volt és sosem lesz. Azt, aki mindig van.
Vigyázzanak magukra és egymásra!
Véleményeiket, gondolataikat megírhatják az asztros@yahoo.com címre.
