Mottó:
„A fény mindig utat mutat
annak, ki a mélyben kutat.”
Kedves Olvasók!
Idén november 22-től december 21-ig tartózkodik a Nap a Nyilas jegyében. Akik ebben a periódusban születtek, a Jupiter bolygó energiáit hordozzák. Ha nem ma kezdték el az írásaimat olvasni, vagy akár érintőlegesen foglalkoztak az asztrológiával, tisztában vannak azzal, hogy itt nem fizikai sugárzásokról és ráhatásról van szó, hanem szimbólumokról. Ahogy a tükörnek sincs semmi értelme, legyen az a legnemesebb velencei típus, amíg valaki bele nem pillant, úgy a naprendszerünk planétái is szinte semmitmondóak számunkra mindaddig, míg meg nem fejtjük analógiás jelentésüket. Kijelenthetjük, hogy egyrészt általános tendenciákat mutatnak, melyek a világfolyamatok, történelmi események irányait jelzik, másrészt az egyéni sorsban, döntéseink következményeiként konkrét eseményeket determinálnak. Megállapítható, hogy nem a determináció szüli a szabad akaratot, hanem pont fordítva: döntéseink által determinálódnak a lehetőségeink. A sorsesemények mintegy választási lehetőséget kínálnak a főszereplőnek, azaz nekünk, hogy melyik ösvényen induljunk tovább, amikor a keresztúthoz érkezünk. Minden szereplő a mi színdarabunk része, amelyben ránk osztódott a főhős vagy főhősnő szerepe. Ezért tulajdonképpen hálásak lehetünk szüleinknek, testvéreinknek, nagyszüleinknek, szomszédjainknak, párkapcsolatunknak, gyerekeinknek, unokáinknak, munkatársainknak, főnökeinknek, barátainknak és ellenségeinknek egyaránt, hogy szerepet vállalnak a mi néha tragikus, néha komikus, de feltétlenül izgalmas évtizedeinkben, amit ebben a testben eltöltünk.
A zodiákus legoptimistább jegye a Nyilas. Annak talán csak a Jóisten a megmondhatója, hogy miért éppen a legpesszimistább Skorpiót követi. Netán azért van ez, mert az ember fejlődésében benne rejlik a legsötétebb mélységek krátereiből való feltámadás, majd a legmagasabb eszmékbe vetett hit irányította szárnyalás? „Aki dudás akar lenni/ pokolra kell annak menni/ ott kell annak megtanulni/ hogyan kell a dudát fújni.” Ez a népi strófa, József Attila gondolata, tudásának, igazságának, ihletettségének egyik ékköve. Jó lesz megjegyezni és követni. Hogyan is lehetne igazi értéket teremteni, gyémánt lelkünket briliánssá csiszolni, ha nem tapasztaljuk meg azt, ami a legmélyebb sötétség bugyraiban rejtőzik? Hogyan tudnánk jobbá, nemesebbé tenni magunkat addig, amíg nem nézünk szembe önnön félelmeinkkel, iszonyatainkkal, lidérceinkkel? A születésünk óta eltelt időben és térben, az egónkat ért sérülések, beforratlan sebek, magunkkal cipelt feldolgozatlan és elfojtott, láthatatlan fájdalmaink asztrális nyöszörgései között ténferegve mennyi az esélyünk a hőn áhított boldogság elérésére? A világ mi vagyunk, a külső történések bennünk tükröződnek. Finomabb és durvább szűrők védőpajzsán igyekszünk elmenekülni az olykor fájdalmas valóság elől, végső soron magunk elől. De életünk bármelyik termébe is lépünk, előbb-utóbb egy tükör előtt találjuk magunkat, melyben magunkat látjuk. Jó esetben az önképünk tisztul, és elkezdjük szeretni és elfogadni a visszatükrözött valóságot. A vágyaktól és hamis elvárásoktól, minősítésektől mentes utazót.
Már sokan észrevették, hogy mi zajlik a világunkban. De még többen vannak, akik azt a filmet nézik, amit a világmátrix kiagyalói a szemünk elé tárnak. Itt van ez a háború, melynek még szerencsére csak az adófizetői vagyunk. Az infláció nem más, mint értékvesztés. Persze a költséget a mindenkori kisember fizeti, nem a vezetők. A vezetőknek, akik, tudjuk, hogy valójában megfizetett végrehajtók, nem lesz probléma kifizetni a többszörösen megemelkedett energiaárakat és a hétköznapi megélhetés-
hez szükséges javakat. A választott politikusok Európa-szerte háborús játékokat játszanak, és az irány a konfliktus kiterjedése felé mutat. Ez látszik a közös európai útnak. Ehhez a klubhoz csatlakoztunk. Az EU jelen állás szerint a bokszzsák, a futottak még kategória. A gyönyörű, gazdag arisztokrata asszonyból lett cselédlány, akitől minden esélyt eloroznak. Ha visszaszól, megverik, megalázzák, majd kényszermunkát végezhet egy kis száraz kenyérért és poshadt vízért. Finanszíroznunk kell egy olyan háborút, amely nem rólunk szól, bár ennek az ellenkezőjét hirdetik. Egy olyan hatalom küld a vesztünkbe, amely már eljátszotta ezt a világháború után. Akkor odavetettek a Szovjetunió karjaiba. Szocializmus néven hazug államkapitalizmust játszattak el velünk 45 évig. Majd a fényességes nyugat méltóztatott a keblére ölelni, és az álszabadság neomaterialista forgatókönyvét eljátszva, eladósítani és megfosztani Közép-
Kelet-Európát és a Balkánt a javai jó részétől. Most pedig ezzel a csinált háborúval és következményeivel lehúzzák az utolsó bőrt is rólunk a mintademokráciának hazudott hős Ukrajna finanszírozására. Hát ez van, feleim. Látjátok szümtükkel mik vogymuk. Felmerül bennem a kérdés, hogy a ránk engedett demokratikus jogainkkal élve, miért nem megyünk ki az utcára tüntetni a békéért? Vajon meddig tűri Európa lakossága ezt az ördögi módon kifundált, aljas, öngyilkos játszmát, amibe az EU vezetői belesodornak? Tisztelet a kivételeknek!
Néha nagyon rossz szájízzel ugató kutyának érzem magam. És nem tetszik az, amerre a karaván halad. Reményeim szerint Önök is hasonlóan gondolják.
Vigyázzanak magukra és egymásra!
Véleményüket, gondolataikat megírhatják az asztros@yahoo.com címre.
