Mottó: „A fény mindig utat mutat
annak, ki a mélyben kutat.”
Kedves Olvasók!
Idén január 19-től február 18-ig tartózkodik a Nap a Vízöntő jegyében. Mifelénk ez a tél közepe, elvileg a leghűvösebb periódus. Azért elvileg, mert a XXI. században azt tapasztaljuk, hogy a klímaváltozás következtében gyakran érnek meglepetések. Az időjárásjelentés prognózisai, bár manapság a legmodernebb műholdak által közvetített adatok állnak rendelkezésre, aligha nevezhetők megbízhatónak. Annyit azért leszögezhetünk, hogy az időjárás és a Hold hatással vannak az emberi szervezetre, akár fizikai, akár lelki-hangulati szinten. Ezt a tényt helyén kezelve, érdemes mentálisan felülkerekedni ezeken a külső befolyásokon, és tenni a dolgunkat képességeink szerint, a céljaink és feladataink megvalósításának irányába. A célok a Szaturnusz planéta analógiás rendszeréhez tartoznak, és akár egyéni, akár közösségi szinten segítenek, végső soron értelmet adnak az életünknek. A leginkább sorsunkat támogató cél annak a megvalósítása, amiért valójában megszülettünk. Egy szóban úgy fogalmazható meg, hogy sorsfeladat. Ez akkor is megvalósul, ha valaki ennek nincs tudatában, mert az ember önvalója megszerzi azt a tapasztalatot, amiért idejött a Föld nevű bolygóra. Szerintem ez egy ideológiáktól és vallásoktól független igazság. Aki veszi a fáradságot, és kutatni kezd ebben az irányban, erre a végkövetkeztetésre jut. A keleti tanok szerint senki sem vonhatja ki magát a karma törvényei alól. A kereszténység Isten akaratának megvalósulásában hisz. „Ember tervez, isten végez.” A népi bölcsesség így fogalmaz: „Amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten.” A jóért jó jár, a rosszért pedig rossz. Mint a népmesében: „Jótett helyébe jót várj!”. A legkisebb királyfi vagy a legkisebb testvér, aki segít másokon, segítséget kap, ezért ér célba. Önerőből komoly dolgok nem érhetőek el. Erre vannak a segítők, a barátok, a közösség. És ezek egytől egyig a Vízöntő analógiáihoz tartoznak.
Az ego szemszögéből semmi sem semleges. Nincs általános jó vagy általános rossz. Az emberi társadalmak olyan változásokon mentek át a történelem folyamán, amelyek során megváltozott az értékrendünk, az erkölcsünk. A fontossági sorrendünk. Míg valamikor egy keresztény európai család házában a központi helyen a házi oltár állt, addig mára már egy modern okostévé látható. A szexualitás tabutémának számított még a múlt század végén is, mostanság már nyilvános tömegrendezvényeken mutogatják magukat és hökkentik meg a konzervatív embereket azok, akik a szabadságot a szabadossággal tévesztik össze. Összekeverik a nemi hovatartozást a szexuális irányultsággal, és még sorolhatnám, de nem teszem. Fölösleges. Régen az emberek egymásra figyeltek, manapság – tisztelet a kivételeknek – az okostelefonok jelzéseire, üzeneteire, információira összpontosítanak. A virtuális világ sajnos győzelemre áll a való világgal szemben.
A Vízöntő a modern ember archetípusa, aki könnyen eligazodik, és használja mindazt, amit a XXI. század kozmikus sebességgel fejlődő technokráciája megjelenít. Azért felvetődik a kérdés, hogy ki használ kit? Netán a virtuális világ „okos” eszközei átvették a hatalmat a „lebutított” emberek fölött? Érdemes ezen elgondolkozni. Nem mindegy ugyanis, hogy tudatosan használok valamit, vagy pedig elcsábulok, vágyaim hajótöröttjeként sodródom egy végtelen és átláthatatlan kreált valóság óceánján.
Akárcsak a Baknak, a Vízöntőnek is a Szaturnusz az uralkodó planétája. Míg az előbbi elviseli és használja a korlátokat, akár másokat korlátolva, addig az utóbbi igyekszik mindent lebontani, amit korlátként él meg. Nem mindegy, hogy falat építek vagy falat rombolok. A modernitás oltárán feláldozni a tradicionális értékeket nem túl sok jóval kecsegtető perspektíva. Az asztrológia a Vízöntő jegyéhez rendeli az Uránuszt. Különlegességét az is jelzi csillagászati szinten, hogy a tengely körüli forgása ellentétes a Naprendszerünk többi planétájáéval. A szélsőségesen szabadságra vágyó embernek már minden és mindenki akadály. Senkihez és semmihez sem alkalmazkodik. Egyedül marad. Elmagányosodik. Így fordul át a félreértelmezett szabadság kiszolgáltatottságba. A valódi szabadság az, ha megválasztjuk azokat a korlátokat, melyeken belül szabadok lehetünk. Fizikai szinten ez determinált. Aki ennek az ellenkezőjét hiszi és állítja, vagy nincsen tisztában a valósággal, vagy valamilyen oknál fogva megtéveszti az embertársait. A butaság önmagáért beszél, a kommentár fölösleges. Az erkölcstelenség viszont tudatos döntés, ami hosszú távon sokkal többe kerül. Nem nehéz megérteni, hogy miért is érdemes az igazságot választani. Azt hiszem, hogy ebben most egyetértünk.
Vigyázzanak magukra és egymásra!
Véleményüket, gondolataikat megírhatják az asztros@yahoo.com címre.
