Az elhálás művészete
2024-02-02 11:00:00
- Bölöni Domokos
(Cövekelés. A Kelekótya kerékvető című sorozatból)
Kitapintható párhuzamok. Amikor például bizonyos Gergely Lukács elveszi a falu módos leányát. Eljár hozzá vizitába. No, s nemsokára bizony összeeresztik őket.
Erős parancs ez. Hogy a kicsi vagyon, ami még megvan, ne menjen kárba. Ezerfelé. Hiszen a rosszul sikerült házasság kész átok, abból rengeteg baj keletkezik, civakodás, veszekedés, verekedés, gyilkosság is – és az idegbajt okozó, hosszas pereskedési huzavona. (A pénzt mindig az ügyvédek zsebelik be.)
Erről a Gergely Lukácsról olyanvalaki mesélt, aki ösmerte. De gyanúm szerint inkább csak hallott róla. Óva intett: tartsam magamban, mert ha terjedni kezd, rossz vége lehet.
No, megyen Gergely Lukács vizitába. A lehúzott lámpa homályánál annyit „láthat”, ha igen – hiszen pálinkát is adtak, hogy: belibben valaki, ruhasuhogás, efféle, aztán háttal csizmafejen ragadja, ő meg belelök, és a csizma lehuppan. Utána a másik is.
No, ez derék, gondolja Lukács; jó a fogása. Pedig katona nem járhatott a háznál.
Aztán a többi fele is úgy megy, mint a frissen hájazott kerék; a viziták örömöt gerjesztenek, s mindkét ház népe elégedetten nyugtázza: megköthető a frigy, a fiatalok teljes odaadással képesek egymás megismerésére, bibliai értelemben is.
Vagyis főleg.
*
Valami hasonló olvasható Fogarasi Sámuelnél, szúrom közbe – aki Borosnyai Lukács Jánosról így beszél:
– Hollandiában volt az Akadémián, ottan megszerette egy özvegyasszony leányát, ezzel a leánnyal megegyezvén, éjszaka hozzája ment, vele akarván hálni, de az özvegyasszony a leánya ágyába feküdt; Borosnyai azt tudván, hogy a leány vagyon ott, az anyát elhálta; azután megtudván az esetet, el akart onnan jönni, de nem lehetett, hanem el kellett az özvegyasszonyt venni, s magával is hozta, aki már akkor időtöltött asszony volt. Ezért Borosnyait az anyja s atyjafiai megvetették, ő is szégyenlette; csakugyan az úgynevezett ispotály-templomban Vásárhelyt pappá lett, ahol akkor a fizetés 80 forint s nem tudom hány véka gabona volt, ahol igen szegényen élt, és a kis utcabeli szántó-vető emberek dédelgették. Így lévén dolga, szégyenletibe sehová sem járt, behúzta magát a házba, szorgalmatosan kezdett tanulni. Egyszer úgy elterjed a híre, hogy a város népe mind az ispotály-templomba kezd járni, oly számosan, hogy a templomban nem férvén, az ablakokhoz székeket tettek, s azokról hallgatták az ifjú papot.
A hívek Borosnyait vártemplomi pappá választották, és „nagy pap” lett belőle. Elég az – folytatja Fogarasi Sámuel –, hogy Borosnyait ifjúi hibája tette nagy pappá… (Marosvásárhely és Göttinga, 68,69.)
Később püspök lett belőle.
*
Nem így Gergely Lukácsból, aki egyáltalán nem vette észre, hogy az anyósára menendő nőszemélyt „hálta el”, sőt a „nászéjszakát” is vele töltötte... És azután még nem egyet....
A leány egyből teherbe esvén alig mutatta magát, csak amikor már meglett a gyerek, egy pirospozsgás legényke, „világra az apja”, akit a szokás szerint természetesen szintén Gergely Lukácsnak kereszteltek, holott Gergely Lukácsból már legalább huszonvalahány élt a faluban.
Kitől való a Gergely Lukács elsőszülött fia, fel sem merült.
Vagy ha mégis, hát inkább minek.
Az anyós, eleget téve fölösen vállalt anyai kötelességének, egyre inkább az unokával foglalkozott, a menyecske pedig istenigazában kézre vehette az urát. Az pediglen csinált neki (még?) hét vagy nyolc gyermeket, és ezek közül s utódaikban számosan élnek, tán még sokáig.
Egyikőjük, akit szintén Gergely Lukácsnak hívtak, színtiszta igazként adta elé a történetet – árulta el „adatközlőm” , bizonyos Böjti Balázs.
– Friss házas voltam, s ennek a sokadik Lukácsnak, aki napszámba járt hozzánk, csak elnyílt a szeme, mikor meglátta az anyósomat, amint egy szál pendellőben, napsütötte karjait feszítve, pirult arccal gyúrja a tésztát. Valósággal táncol előtte a bükkfa dagasztótekenő.
Folyton vág a szemével, de ez a Lukács, a sokadik, ez vagy lüke, vagy nem akarja elérteni.
Ennél többet Böjti Balázs sem árult el, ő tudja, miért.
Nem illik firtatni.
