2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az elkövetkező időszak az uniós pénzekről szólhat

– Annak ellenére, hogy rossz volt 2013, ugyanolyan ütemben tudtuk a dolgainkat vinni, ahogy elterveztük…


Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere: – Annak ellenére, hogy rossz volt 2013, ugyanolyan ütemben tudtuk a dolgainkat vinni, ahogy elterveztük. Megállás, úgymond, nem volt sehol, sikerült pár ivóvíz- és szennyvízbekötést megvalósítani: az a pár körülbelül 150 bekötést jelent. Kiírtuk a pályázatot egy öregotthonra, sikeresen pályáztunk továbbá az Európai Uniónál a regionális operatív programra, január 6-án van a licit az öregotthon kiírására, azt folytatjuk tovább.

Az iskoláinkat, a három iskolát, amelyeknek nekifogtunk, be tudtuk fejezni, most már 98 százalékon vagyunk. Gördülékenyen folyik a munka, a kifizetésekkel napirenden vagyunk. Úgy érzem, hogy sikeres évet zártunk.

Tervekben természetesen nem szűkölködünk, az mindig van. 2014-ben a hangsúlyt továbbra is az ivóvíz- és szennyvízhálózat rácsatlakoztatására fektetjük. Szeretnénk ezt a hatalmas projektet minél hamarabb megvalósítani. És tudjuk elkönyvelni azt, hogy működőképes ez a két rendszer.

Ha ez a kettő meglesz, akkor a 2014 – 2030-as európai pénzekre akarunk koncentrálni. 2014-ben egy szűkebb stratégiát szeretnénk kidolgozni. Szűkebb alatt egy nyolc-tíz-tizenöt éves szeredai stratégiát értek, ami nem egy olyan fejlesztési stratégia lesz, mint amit copy paste-tal 2007–2008-ban minden hivatal megcsináltatott, és ma is a polcon porosodik, hanem egy olyan gyakorlatias terv, amelyet, függetlenül attól, hogy ki a polgármester egy településen, mindenki tud követni a közösség érdekében. Azért mondtam el ezt így, mert úgy gondolom, hogy az elkövetkező időszak az európai uniós pénzekről szólhat. Ez nekünk, erdélyi, Maros megyei magyarságnak fontos, hiszen a kormányra nem sokat számíthatunk. Az ország gazdaságilag bajban van, nem vagyunk kormányon, tehát a figyelmünket az európai uniós pénzekre kell koncentráljuk. És valamilyen formában meg kell növeljük a saját bevételeinket. Itt helyi megoldásokra gondolok, persze nem úgy, hogy megnyúzzuk az embereket újabb adókkal, hanem spórolni kell, hogy a helyi költségvetést tudjuk megnövelni, és az uniós forrásokat minél nagyobb százalékban lehívni. Ebben látom én a jövőt az elkövetkező 8-10 évben, és erre fogunk 2014-ben készülni. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató