Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Soós Zoltánt polgármesterként mindenki ismeri, sokan azt is tudják róla, hogy a városvezető igen különleges és elismerésre méltó családdal büszkélkedhet, hiszen feleségével a hetedik gyereküket várják, ami manapság ritkaságszámba megy. Azonban arról valószínűleg kevesebben tudnak, hogy milyen gyerekkori álmai voltak, milyen batyuval indították útnak szülei, nagyszülei, a teljes embert igénylő polgármesteri tisztség mellett hogyan tud sokgyerekes családapaként otthon is helytállni, hiányzik-e neki a szakmája, a múzeumi mindennapok, bántják-e a közösségi oldalakon folyamatosan napvilágot látó, rosszindulatú, gyakran alpári hangnemben megfogalmazott támadások. A Vásárhelyi Forgatag Dumaterében tartott beszélgetésen ezekről is szó esett, hiszen Jakab Orsolya moderátor elsősorban az embert, a családapát igyekezett megszólaltatni.
A Komfortzóna – Soós Zoltánnal címmel meghirdetett, jó hangulatú, kötetlen beszélgetésen, a címhez híven, Jakab Orsolya arra is kíváncsi volt, mi az, ami a látszólag mindig mosolygós, higgadt Soós Zoltánt kimozdítja a komfortzónájából. A városvezető elárulta: a munkán kívüli életben ritka az ilyen, azonban a hivatalbeli napi teendők során bizony előfordul, főleg amikor azt látja, hogy a kollégák nem végzik megfelelően a dolgukat. Viszont, mint mondta, ilyenkor is igyekszik nyugodt maradni, és a megoldásokra összpontosítani, mivel meggyőződése, hogy a konfliktus nem segít az előrehaladásban.
– Az önkormányzati munka nem feltétlenül zajlik barátságos környezetben, állandó harc van, és folyamatosan résen kell lenni. Ezért fontos higgadtnak maradni, meg kell szokni, hogy ne hagyjam, hogy kimozdítsanak a komfortzónámból. Ha az ember kimozdul a komfortzónájából, akkor könnyen lehet hibázni. Ezért igyekszem mindig a célkitűzéseimre, az elvégzendő feladatra koncentrálni – fogalmazott a városvezető.
Soós Zoltán szakmája történész-régész. Intézményvezetőként is kipróbálta magát, hiszen mielőtt elnyerte Marosvásárhely polgármesteri tisztségét, évekig a Maros Megyei Múzeum igazgatójaként dolgozott, és mint elárulta, imádta minden pillanatát, gyakran fordult elő, hogy annyira elmélyült a teendőkben, hogy a késő délutáni órákban felesége hívása emlékeztette rá, hogy rég lejárt a munkaidő.
A városvezető elismerte, ha gyerekként megkérdezték volna tőle, mi leszel, ha nagy leszel, a polgármesterség biztosan nem lett volna a válaszok között, a történelem azonban mindig is érdekelte. – Az, hogy gyerekként az ember hogyan szocializálódik, mit lát a családjában a szülőktől, nagyszülőktől, meghatározó arra nézve, hogy miként áll majd helyt a felelősségvállalás terén, hogy a problémáktól elmenekül, vagy szembenéz velük, és megpróbálja azokat megoldani. Mindkét nagyszülőm „székely fajta” ember volt, nem ijedtek meg sem a munkától, sem a felelősségtől. Nagyapám harminc-negyven évig volt gyárigazgató, mindig higgadt ember, és hiába volt hetvennyolc éves és nyugdíjas, ha elromlott valami a gyárban, akkor is éjjel-nappal fordulhattak hozzá a munkások. Tőle láttam azt, hogy milyen egy higgadt ember, aki döntéseket hoz, aki soha nem azt mondta, hogy hagyjatok békén, hetvennyolc éves vagyok, és nyugdíjas, hanem vette a kalapját, és ment segíteni, ha kellett, éjjel 2-kor is, mivel tudta, hogy szükség van rá. Egész életében olyan ember volt, aki tudott felelősséget vállalni és segíteni az embereken – mesélt a példaképéről a városvezető.
Aki a közösségi oldalakat követi, az megszokhatta, hogy ha Marosvásárhelyen elromlik egy jelzőlámpa, ha nincs megfelelően lekaszálva a fű egy tömbház szomszédságában, azonnal Soós Zoltánt hibáztatják, polgármesterként rengeteg támadás éri a közösségi oldalakon is, ahol csak úgy árad a sok rosszindulatú, alpári hangnemben megfogalmazott szitkozódó hozzászólás.
Olvassa-e egyáltalán ezeket, illetve bántják-e Soós Zoltánt a vádaskodó, rosszhiszemű hozzászólások? – tette fel a kérdést Jakab Orsolya.
„Bármilyen furcsán is hangzik, hozzá lehet szokni. Nyilván nem jó érzés, hiszen az ember tudja, hogy az online felületeken terjesztett információk nagy része hamis, de sajnos egy ilyen munkakörnek ez is a velejárója. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy akik ezeket terjesztik, nem a barátaink, nem a munkatársak, akikkel konstruktívan dolgozunk, hanem a politikai ellenfél, aki ártani akar – mondta a polgármester, aki elismerte, ritkán olvassa ezeket a bejegyzéseket, hozzászólásokat, mivel a munkáját befolyásolná, ha a teendőkre való összpontosítás helyett arra fecsérelné az energiát, hogy ezekre próbáljon választ adni, hiszen általában ezekkel az emberekkel nem lehet vitatkozni, ők csak vádolnak.
– Ilyenkor a legjobb a tettek mezején bizonyítani. Lejárt a kampány, és ezeknek a támadásoknak a nagy része megszűnt, tehát jól látszik, hogy generált problémákról volt szó – tette hozzá.
Hogy a gyerekei hogyan viselik az édesapjukat az online térben érő támadásokat, Soós Zoltán elmondta, a nagyobbak néha rá-rákérdeznek dolgokra, amiket hallanak, de szerencsére édesapjuk hiteles forrás a szemükben, nem kérdőjelezik meg azt, amit tőle hallanak.
– Arra nagyon figyeltem, hogy a család, a gyerekek ne keveredjenek bele a kampányokba, a közbeszédbe, mivel meggyőződésem, hogy az, aki erre nincs felkészülve, komolyan tud sérülni lelkileg, ebben a szabályokat nem ismerő térben, mint a közösségi oldal, alpári szintre mennek le emberek – hangsúlyozta a családapa.
A városvezetői tisztség betöltése egyértelműen áldozattal jár mind az adott személy, mind pedig a családja részéről, és ez Soós Zoltán esetében hangsúlyosan így van, hiszen feleségével hat gyereket nevelnek, és szeptemberre várják a hetediket. Hogy ilyen körülmények között miért is vállalta ezt a munkát, a polgármester elmondta:
– Évtizedeken át azt láttam ebben a városban, hogy a fiatalok elmenekülnek. Ha már úgy hozta a sors, hogy Vásárhelyen élem az életem, az volt a szempont számomra, hogy a gyerekeim ne egy olyan városban nőjenek fel, ahonnan elkívánkoznak érettségi után. 2015 óta, amióta intenzívebben foglalkoztunk a kampánnyal, több iskolában is készítettünk gyors felmérést a fiatalok körében, a Papiu és a Bolyai líceumokban is, a Papiuban a 17-18 éves diákok 70 százaléka jelezte az elvándorlási szándékát, a Bolyaiban pedig a 60 százalékuk. Úgy gondolom, ha az ember családot alapít, nem az a vágya, hogy ünnepekkor valamelyik nyugati országba kelljen utaznia, hogy pár napra láthassa a gyerekeit, unokáit – adott hangot véleményének a városvezető, aki családapaként bízik abban, hogy a gyerekei itthon, Erdélyben képzelik el az életüket, ő erre neveli őket.
A család, a gyerekek kapcsán Soós Zoltán kiemelte, a rengeteg hivatali teendő mellett az esti órákat általában otthon tölti a családdal, ugyanakkor figyel arra, hogy legyenek közös vakációk, amikor néhány napra elmegy valahová a család, és közös élményeket gyűjtenek.
– Nagyon fontos számomra, hogy a gyerekeim érezzék, bármikor számíthatnak rám. Mindegy, hogy nagykövettel, miniszterrel vagy igazgatókkal ülök egy asztalnál, ha hív a gyerek, igyekszem elnézést kérni és fölvenni a telefont. Szerencsére a gyerekeim vissza is jelzik, hogy értékelik, hogy apa mindig elérhető számukra. Fontos, hogy érezzék, bármikor számíthatnak rám. A nagyszüleimtől is ezt tanultam, és a gyerekeimet is arra tanítom, hogy a gyerek áldás az ember életében – vallja a városvezető, aki mindig is arra biztatta a gyerekeit, hogy olyan úton haladjanak és aszerint éljenek, amit szeretnek az életben, és soha ne a külső hatások alapján hozzanak döntéseket. Ne olyan szakmát válasszanak, ami „menő” és jól hangzik, például jogász, közgazdász, menedzser, hanem ami közel áll a szívükhöz.
Soós Zoltán erős hittel rendelkező embernek tartja magát, számtalanszor szóvá tette, hogy csakis hittel tudja mindezt végigcsinálni.
Mint mondta, az ember rájön egy idő után, hogy csak a saját erejére nem támaszkodhat, sokszor olyan nehéz helyzetbe kerülünk, amikor úgy érezzük, ezt nem tudtuk volna önerőből megoldani, csoda, hogy sikerült.
A városvezető és családja a saját életükben is megtapasztalták, hogy igenis történnek csodák. A hatodik gyerekük súlyos szívproblémával jött a világra, és alig pár naposan egy nagyon bonyolult beavatkozásra szorult, közölték velük az orvosok, hogy azt sajnos a babák fele nem éli túl. Az orvos a beavatkozást követően is elmondta, hogy a sikeres műtét ellenére ötvenszázalékos a túlélési esély, tehát amikor emberileg már nem volt amit tenni, csak a Jóistenben bízhattak, és meg is tapasztalták a gondviselést, hiszen ma már egy egészséges ötéves kisfiú az akkor súlyos állapotban világra jött baba.
A kötetlen hangvételű beszélgetésen Soós Zoltán azt is elárulta, kultúraszerető embernek tartja magát, és csak másodsorban polgármesternek vagy politikusnak, de inkább, ahogy szokták mondani, csak kényszerpolitikusnak, a nagypolitikába ugyanis soha nem szeretne „belemászni”.
Jakab Orsolya kérdésére, hogy fel tudna-e sorolni öt megvalósítást, amire büszke, Soós Zoltán elmondta, csapatban dolgozó emberként soha nem gondolja azt, hogy egyetlen ember érdeme lenne valaminek a megvalósulása. Egyik nagy öröme, hogy végre megújult a Kultúrpalota, ami ugyan egykor két és fél év alatt épült fel, de a felújítása több mint tíz évbe telt, ugyanis, igen értékes épületről lévén szó, minden apró részletre oda kellett figyelni.
A másik elégtétel számára a vár felújítása, amiből Soós Zoltán történész-régész szakemberként alaposan kivette a részét.
– Sok évvel ezelőtt ez úgymond senki földje volt, nem jártak oda az emberek, és ma a város egyik legkedveltebb helyszíne, amit belaknak a marosvásárhelyiek, sikerült megtölteni élettel – nyugtázta elégedetten a városvezető.
Mint mondta, a harmadik „kedvence” a Somostető, amely esetében a polgármester fontosnak tartotta kiemelni Szánthó János igazgató érdemeit. Marosvásárhelyi származású, azonban sokáig a nyíregyházi állatkertet menedzselte, illetve Amszterdamban is dolgozott. Miután Soós Zoltán megnyerte a választásokat, megkereste Szánthó Jánost, aki szívesen hazatért, és azóta sikeresen vezeti az állatkertet, az ott dolgozó közösség is szeretettel végzi a dolgát, a látogatók körében is igen népszerű hellyé vált.
A sikerek között említette a városvezető a Művészeti Főgimnázium felújítását is, ez a tanintézet különösen közel áll a szívéhez, hiszen diákként ott végezte a tanulmányait. Mint mondta, amikor 2020-ban polgármesterként meglátogatta az iskolát, az ugyanúgy nézett ki, mint amikor a nyolcvanas évek végén elhagyta a padjait, ugyanaz a málladozó, tönkrement épület volt. Három év alatt azonban sikerült teljesen felújítani, így ma már korszerű körülmények, az oktatást segítő műtermek állnak a diákok és pedagógusok rendelkezésére. Ugyancsak pozitívumként említette a Ligetet, amely végre újra megtelt élettel, amikor kimennek a gyerekeivel edzeni, örömmel tapasztalja, hogy tele van sportoló fiatalokkal, kosaraznak, pingpongoznak, fociznak.
Soós Zoltán megjegyezte, azt szeretné, ha Marosvásárhely 20 év múlva is olyan város lenne, ahol a különböző kultúrákhoz tartozók békében, egymást tisztelve együtt tudnak élni.
– Amikor átvettük az önkormányzat vezetését, voltak, akik felrótták, hogy miért kommunikálunk két nyelven, hiszen a román a hivatalos nyelv, de szerencsére ma már azt látom, hogy a román közösség is egyre természetesebbnek tartja, hogy ezáltal is megtiszteljük egymást. Ez ennek a városnak a jövője! – fogalmazta meg zárógondolatát a városvezető.