2024. december 3., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy lépéssel közelebb, de mégis távolabb

A beruházó Maros Megyei Tanács tájékoztatása szerint november végéig kell befejeznie a vállalkozónak a nyárádszentlászlói Nyárád-híd felújítását. A többszöri határidő-eltolás után azonban a helyiek kételkednek abban, hogy a terminust betartják.

Augusztus 29-ig kellett volna befejezze a kivitelező cég a Székelytompa–Nyárádtő szakaszon átvezető Nyárád-híd felújítását Nyárádszentlászlón. Néhány napja a helyszínen jártunk, de azt kellett megállapítanunk, hogy a munkálatok egy része még várat magára, így további hónapokra van szüksége a vállalkozónak a beruházás átadására. Persze, a helyszínen nem tájékoztat felirat arról, hogy más határidőkkel kell számolniuk azoknak, akik végre ismét használni szeretnék a hidat, csak a munkálat elkezdése előtt kihelyezett kis tábla árválkodik egy oszlopon, annak is egy darabja letörve, így a határidőt csak találgathatja az arra járó.

A júniusi terepszemlénk óta szemmel látható haladás történt ugyan, de mindenki arra vár, hogy végre átkelhessen autóval a hídon. Ottjártunkkor is munkások tartottak hazafelé, kerékpárjaikat taszították át az ideiglenes gyalogpallón. Egyik férfi elmondta: Szentháromságról jár át naponta dolgozni Nyárádgálfalvára, és ezen az útvonalon jóval közelebb volt neki. Most azonban kerülnie kell Kisadorján felé a kátyús, szinte járhatatlan köves terelőúton, és ez nagyon megviseli az autó alkatrészeit, ezért, amikor teheti, kerékpárral jár. Ősz van, a határon medvék vannak, amelyek behúzódnak az út menti kukoricásokba, de ő nem fél tőlük, azért is vállalja a biciklizlést, amikor az időjárás engedi. Azt ígérték, hogy szeptemberig elkészül a híd, csak azt nem mondták, hogy az idén vagy jövőben – teszi hozzá fanyar mosollyal, majd elköszön, és falustársával együtt távozik.

A múlt héten a megyei tanács műszaki osztályától kértünk tájékoztatást a fennálló helyzetről. Eszerint a beruházás mintegy hetven százalékban valósult meg, befejezték a hídpillérek megerősítését, a vasbeton útalap, a gyalogjárdák megerősítését és újjáöntését, a híd szerkezeti megerősítését, elkészült az egyik új hídfő, a másik hetven százalékban kész van. Megszüntették a hídfő és a betongerendák közötti rést is (ami az 1971-es építkezéskor történt öntési hibából származik). A második hídfő befejezése mellett a fel- és lehajtókat kell kialakítani, a hidat aszfaltozni kell, a bekötőutat helyreállítani, a mederrendezés is hátravan – derül ki a válaszból.

Arra a kérdésünkre, hogy miért húzódott el ennyire a beruházás, azt felelték: az 1971-es építkezések hiányossága miatt meg kellett erősíteni a híd pilléreit, a vasbetongerendákat, új vasbeton útalapot kellett építeni, mindezek pedig időigényes és összetett műszaki feladatok, ezért volt szükség több időre. Ezért a tervező és a kivitelező a határidő három hónappal való meghosszabbítását kérte, ez augusztus 9-én meg is történt, így a kivitelezés végső határideje november 29-ére módosult. Egyébként a nyáron egyéb műszaki vagy pénzügyi akadály nem merült fel, csupán a fentebbi okokból nem volt elegendő a februárban megszabott újabb határidő – tették hozzá a beruházó szakemberei.

Ezek szerint – ha a vállalkozó tartani tudja az ütemtervet – már csak bő két hónapot kell elszenvedniük a naponta arra utazóknak az állandóan rostalikasan kátyús terelőutat (ahol hónapok óta nem állították vissza még az egyik áteresz kidőlt hídfőjét sem – a szerző megjegyzése), és remélhetőleg a nemzeti ünnepen legalább már az új hídnak örülhet az, akinek esetleg a választásoktól már elment a kedve.

Fotó: Gligor Róbert László


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató