Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Furcsa felkérést kaptam nemrégiben. Egy olyan osztály előtt kell beszélnem, amelyet soha nem tanítottam. Egyáltalán nem tanítottam iskolában, rövid tanári pályafutásom, futtatásom idején. Holott minden adott volt, az előélet, a tanulmányok, sőt az el nem fogadott kinevezés ezelőtt több mint félszázaddal.
Véndiákokról van szó, akik most járnak életük derekán és aktív idejük csúcsidényében. Tehát érettségi találkozóról lenne szó. És én lennék a kiszemelt oszi, mert a valódi, az igazi már nincs a földi osztály élén, nem áll a helyzet és a katedra magaslatán. De remélhetően rátekint az osztályra, és elégedetten állapítja meg, hogy az elvetett magok 90 százaléka kikelt, amely még a mindig siránkozó óvatos gazdamércével mérve is tekintélyes sikernek számít.
Amúgy is ideje van az érettségi összejöveteleknek, amelyeket kerek és félkerek számokban mérnek és rendeznek szerte az országban, ilyenkor aztán összegyűlnek a tanítványok a kontinens és a világ minden szegletéből, a nagy folyók és nagyobb pénzek partjairól jönnek – talán kissé szorongva – tanulmányaik színhelyére, a szülőföldre és a szülői és tanársírok városába. Mert a tanárok sorsa a katedráról való lelépés hosszú évek után, az osztályon kívüliség ismeretlen érzésének megtapasztalása és az ebbe való beletörődés. Azt remélik, azt reméljük, hogy megőriznek jó emlékezetükben. Egyáltalán emlékeznek rá. Nem felejtik nevét, arcát, alakját, szófordulatait. Hiszen a tananyag évről évre változik, éle csorbul, irálya homályosul.
Arra gondolok, vajon másutt, a világ rakottabb tájain is ugyanez folyik? Vajon ott is az érettségi után, a főiskolai, egyetemi tanulmányaik végeztével hátrahagyják a jól ismert helyeket, és szétvándorolnak, elmennek, kiválnak, emigrálnak, elidegenednek? Bizonyára. Különböző intenzitással folyik az állandó mozgás. Nincs megállás. Amerikában éppen úgy, mint Németországban. A Közel-Keleten Nyugat-Európa felé vagy az Újvilág vonzásának nem tudnak ellenállni. Odahajtja őket a kényszer, nyomorúság, háború vagy sorvasztó béke. Mert ilyen is van, ahol semmi sem mozdul, ahol a változást rettegik.
Mint az oszióra előzeteséből, -től megtudtam, ez a társaság is szétszóródott. Tanult tagjai másutt gyógyítanak, írnak fel receptet, terveznek gépkocsit, szerszámgépet, püfölik a számítógépek legfrissebb generációját, építenek házat tervasztalon, vezetnek haza naponta több mérföldet a városon kívüli zöldövezeti otthonukba. Valószínűleg a falon még vannak erdélyi festők képei, a könyvespolcon ott vannak a színes utazási könyvek, albumok mellett a Horizont sorozat bevégezhetetlen kötetei, és egyben a benne felejtett könyvjelző, amely emlékeztet valakire, egy élményre, egy emberre. Egy pillanatra vagy csalódásra. Több mint könyvjelző.
Miről szóljon az óra? Mert csak egy bő órát kaptam. Talán elég, talán nem. Névsorolvasás, rövid életpálya-bemutatás. Egyperces néma csend azokért, akik már soha nem jönnek el osztályfőnöki órára. Akiknek hiába csengetnek be. Na de aztán? Ezzel talán ki is telnék a megadott idő, tér, és emlékfelderítés?
Mást választottam. Hiszen a csapatnak, azoknak, akik eljöttek, megérkeztek, akik vállalták a haverokkal és barátokkal, osztálytársakkal, a felismert és felismerhetetlen pajtásokkal, volt szerelmekkel, egykori haragosaikkal a találkozást, azoknak elég ideje marad mindezt átbeszélni a fehérasztalnál, a baráti összeüléseknél. Az asztalokhoz járulással, a temetőkbe menet, míg a koszorút kiviszik. A vidámság és szorongás óráiban.
Úgy döntöttem, a város múltjáról beszélek majd, arról, amelyet maguk mögött hagytak, ahol ma is élnek, ahová reményeik szerint egyszer úgyis visszatérnek, ha majd nyugdíjasok lesznek, vagy kétlakivá válva itt is, ott is otthonuk lesz, amit majd elmesélnek unokáiknak egy másik nyelven, egy másik tájban, ahol nem fenyők, csak pálmafák bólogatnak az óceáni szélben, ahol magasabbak a hegyek, mint a Somostető, de soha olyan ismerőssé nem lehetnek. Ahol bővebb vizű folyók folynak, de nem lehet büntetlenül becserélni a Víkendteleppel, a Cementlapokkal és a Hétfákkal a legnagyobb erőfeszítések árán sem.
Nem az iskolában tartandó majd az óra. Egy új helyen, ami csak a minap épült meg, de a helyén egykor egy öreg oroszlán állott. Csupa nagybetűvel. Az iskolától karnyújtásnyira.