Az Osztrák–Magyar Monarchia hadereje

• 2016-09-27 15:43:57

• Mózes Edith

A magyar történelem nagy csatái című történelmi előadás-sorozat keretében a múlt csütörtökön Pollmann Ferenc hadtörténész, kutató, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa tartott előadást a marosvásárhelyi Bernády Házban. 

A magyar történelem nagy csatái című történelmi előadás-sorozat keretében a múlt csütörtökön Pollmann Ferenc hadtörténész, kutató, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa tartott előadást a marosvásárhelyi Bernády Házban. Az eseményre a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezésében került sor.

Az előadó elmondta, hogy a Monarchia fegyveres ereje 1914-ben két haderőnemet foglalt magába: a szárazföldi haderőt és a haditengerészetet. Az 1912-ben elfogadott véderőtörvény szerint a szárazföldi haderő két fő vonalra oszlott: gerincét a császári és királyi közös hadsereg alkotta, amely a birodalom egész területéről egészült ki, a vezényleti és szolgálati nyelve német volt. Békeidőben keretrendszerben létezett, amelyben minden fegyver- és csapatnem képviselve volt.

A magyar királyi honvédség, valamint a német császári Landwehr alkotta a haderő második vonalát. Békében csak keretek képezték csapataikat a belső rend fenntartására, háborúban a közös hadsereg támogatására és honvédelemre alkalmazták.

A fegyveres erő második vonalát 1914-ben a haderő mobilizálásakor létrejövő magyar királyi népfelkelés, illetve a birodalom osztrák felében a császári-királyi Landsturm alkotta, amely a haderő első vonalának támogatására szolgált.

A birodalom fegyveres erejének vezénylete az uralkodó joga volt. A közös hadügyek egységes irányításáról a császári és királyi hadügyminiszter, a hadsereg főfelügyelője, az uralkodó katonai irodájának főnöke, a vezérkar főnöke, továbbá az egységes tábornoki kar gondoskodott. 1914 júliusában a dunai birodalom szárazföldi haderejének békelétszámába 450.000 ember tartozott, a hadiállományt 1,8 millió ember alkotta, aminek 30 százalékát Magyarország állította ki.

1914 nyarán a Monarchia területén a közös hadseregnek 16 hadteste létezett – közülük 6 Magyarországról egészült ki. Ausztriában békében egy hadtest, két közös hadseregbeli és egy Landwehr gyaloghadosztályt, Magyarországon csak két gyaloghadosztályt foglalt magába.

A hadműveletek végrehajtására önállóan is alkalmas legkisebb seregtest a hadosztály volt, amely a mozgósítás előtt csak kereteiben létezett. Az egész szárazföldi haderő 49 gyalog és 10 lovas hadosztállyal, 14 tábori és 3 hegyi tüzér-dandárparancsnoksággal, továbbá 5 közös vártüzérdandárral rendelkezett a mozgósítás előtt. A közös hadsereg 33 gyaloghadosztálya közül 12, a kilenc lovas hadosztályából négy Magyarországról került ki.

1914 nyarán a magyar királyi honvédség békeállományát 30.000, hadiállományát 200.000 fő képezte. Kötelékébe 32 gyalogezred, 10 huszárezred, 8 tábori ágyús ezred és egy lovas tüzérosztály tartozott. Mindezeket 8 gyalog- és 2 lovas hadosztályba, valamint 8 tüzérdandárba vonták össze.

A továbbiakban rámutatott, hogy a Monarchia békeidőben kiképzett fegyvereseinek számát, illetve hadicélokra fordított kiadásait tekintve alulmaradt legfőbb első világháborús ellenfeleivel szemben.

A nagyhatalmak közül a Monarchia használta ki legkevésbé fegyverképes lakosságának potenciálját: az éves újonckontingens 1912 után 212.500 fő volt. Az állításkötelezetteknek csak 22-29 százalékát sorozták be ténylegesen, míg Oroszországban ez az arány 37%, Németországban 40%, Franciaországban 86% volt.

Az európai nagyhatalmak közül a Monarchia hadereje rendelkezett a legkevesebb harci tapasztalattal 1914-ben. Megfigyelőkkel képviseltette magát az orosz–japán és a két Balkán-háborúban, azonban az általuk gyűjtött tapasztalatokat és a megfogalmazott tanulságokat az osztrák–magyar hadvezetés a haderő fejlesztése során alig vagy egyáltalán nem vette figyelembe. A haditechnikai újításokat, új fegyvereket, felszereléseket egyáltalán nem vagy csak késve vezették be. A gyalogság csak kevés modern Mannlicher-puskával és géppuskával rendelkezett a háború kezdetén. A lovasság nem alkalmazkodott a hadügy változásaihoz sem megjelenésében, sem kiképzésében. A tüzérség sem érte el a várható ellenfelek tüzérségének a szintjét, a modern csőhátrasiklásos lövegtípusokból csak keveset gyártottak. A birodalom lemaradt a repülőgépek fejlesztése terén is.

Vagyis háborús felkészülés szempontjából a Monarchia elmaradt a nagyhatalmak mögött, és hátrányban volt a riválisaihoz képest – vonta le a következtetést Pollmann Ferenc hadtörténész.