Lassan az úrjövet második felébe lépünk, vasárnap meggyújtjuk a harmadik gyertyát is az adventi koszorún. Közeleg a karácsony ünnepe, díszülnek a házak, szépülnek az udvarok, évi hazatéréséhez készülődik sok idegenbe szakadt család. Van, ahol a várakozás, a szeretet ünnepére való készülődés üli meg a házakat és a szíveket, van, ahol a lassan elkerülhetetlenné váló külsőségekre fordított figyelem veszi át ennek a helyét, és van, ahol nem is törődnek mindezzel – ahol nincs karácsony, nincs szeretet, nincs bensőségesség. Csak veszekedés van, ordítozás van, italozás van, szomorúság van, harag van. Akadnak, akik hitnélküliséggel magyarázzák ez utóbbit, mások a nehéz életüket okolják, vannak, akik nem is tudják, mit jelent az ünnep, mert nem volt soha részük benne, és ez öröklődik nemzedékről nemzedékre. De ott, ahol tudják, ahol megpróbálják e földre szólítani a karácsonyi békességet, ott is gyakran felszívódik az ünnepi hangulat a sietséggel, stresszel, vélt kötelezettségekkel járó kényszeres akciók farvizein. Ahol a külsőségek a legfontosabbak, ott kevés hely jut a bensőségeknek, a rohanás, az utolsó pillanatban leszáguldott ajándékvásárlás, a vacsorákról vacsorákra vándorlás, a minden miatt (is) idegeskedés felőrli a lelket, és nem megnyugvást hoz, hanem dühöt, a düh pedig logikátlan gondolkodást – és máris ott kopogtat egy-két régi, elásott, de soha meg nem tárgyalt sérelem a személyeskedésekkel megtelő párbeszédek ajtaján. És akkor bármennyire is készültünk rá, az ünnepünknek annyi. Tetézik ezt a körülmények, tetézi a geopolitikai helyzet, hiszen immár két háborúról is folyton kapjuk a különböző jelentéseket, és ez latens bizonytalanságot eredményez, tetézi a rosszindulat, amikor mindenbe belekötünk, legyen az útjavítás vagy kötött karácsonyfa, tetézi az elégedetlenség, amely egyaránt származhat vélt vagy valós okokból. Ezt mindenki maga tudja igazán.
Az úrjövet ünnepe erről szól. Ezekről a negatív érzelmekről, a tőlük való megszabaduláson keresztül. A várakozás útjára lépésről, amelynek végén ildomos lenne kizárni a külső világot, legalább a szeretet ünnepének idejére – hogy a karácsony igazi karácsonnyá válhasson, ne csak a külsőségek és a családi parádék fényét vesztett okaként tűnjön el emlékeinkből a múló esztendővel együtt.
Félúton vagyunk.
