Az ókori görög világban jobb sorsuk volt. Abban az időben a bölcsesség jelké-pének tekintették Pallas Athéné madarát, és így szentként tisztelték, védték és gondozták.
A baglyok a ragadozóknak nem közeli rokonai. Az egyik a világos nappalt, a másik az éjszaka sötétjét használja (ki) vadászásra.
A baglyok alsó gégefője (syrinx) egészen más alkatú; begyük nincs, beleik szerkezete is más. Szalakótaszerű fehér tojásokat tojnak. Külső ujjuk rendszerint hátra fordul, de oldalvást is fordíthatják, amikor nagyobb alapzaton állnak (pl. vastag ágon). Téves az a nézet, hogy a baglyok nappal nem látnak, az is teljesen téves, hogy a teljes sötétség idején is látnak. Az viszont igaz, hogy az embernek tízszer-tizenkétszer annyi fényre van szüksége, hogy valamit észleljen. Ezeknek a madaraknak az igazi időszaka az éj. Életmódjukat és megjelenésüket főként az éjszakai vadászat határozza meg. Az éjszakai vadászatban feleslegesek a fényes, színes tollak s a feltűnő mintázatok. Többségüknek a tollazata szerény barnás tónusú, gyakran csodálatos fakéregmintás. A tollaik hosszúak, lazák és puhák, emiatt sokkal testesebbnek tűnnek, mint amilyenek a valóságban. Az egereknek és a baglyok más zsákmányainak a hallása finom, sőt még az ultrahangokat is fel tudják fogni. A baglyok laza tollazata nesztelen repülést tesz lehetővé, ultrahanghullámokat csak azok a fajok keltenek, amelyek halat vagy rákot esznek. Rendkívül finom a hallásuk, amely a sötétben csodálatos biztonsággal vezeti őket a zsákmányra. Fülnyílásaik szélén tollas bőrlebenyek ülnek, amelyek egyrészt védőleg elzárják a fület, másrészt mint mozgatható hangtölcsérek még a gyenge zörejeket is felfogják. Nagy fejükön a fülek oly távol esnek egymástól, hogy a ferdén jövő hanghullámok nem egyszerre érkeznek hozzájuk, s ez a jelentéktelen időkülönbség arra is képessé teszi az agyat, hogy felismerje a hanghullám irányát.
Tojásaikat nagy időközökben rakják le, s kezdettől fogva kotolnak rajtuk. Az egész világon megtalálhatók, összesen 130 fajtájuk ismeretes. A tojók mindig nagyobbak és erősebbek, mint a hímek.
Megjegyzés: A fenti sajátosságokat az Uránia, Állatvilág – Madarak – című kötetből (Budapest, 1978) válogattam, hogy reális tudnivalókat nyújtsak az olvasóknak (M. B.)
Macskabagoly (Strix aluco)
37 cm. Közepes termetű, feltűnően nagy fejű bagoly. Nincsen tollfüle. Tollazatának színe a rozsdavöröstől a szürkéig terjed. A testalja sárgásbarna, sötét hosszanti sávokkal. Az arcfátyla barnásszürke. A táplálékát mindig éjszaka keresi. Rágcsálókat, rovarokat, gilisztákat, csigákat eszik. Zömökebb, mint az erdei fülesbagoly, a szeme fekete, a feje nagy. A gyöngybagolytól sötétebb színe és nagyobb termete különbözteti meg. Éles hangon kiáltja: „kü-itt”, költés idején „hú-hú-hú” hangsort hallat.
Leggyakrabban erdőségekben időz, de a nagy gyümölcsösökben, százados parkokban is fészkelőhelyet keres magának, ugyanitt az elhagyott varjúfészket alakítja át saját igénye szerint. Ritkán régi épületekben vékony ágakból formál fészket magának. Az egész Kárpát-medencében előfordul. Télen is hű marad a költőhelyéhez.
Tudjuk, hogy már az ókori görögök jelképi magasságba emelték ezt a madarat. A magyar irodalomban több költőnél (Arany J., Tompa M. stb.) és írónál felbukkan. Most szóljunk a mi Tamási Áronunk remek elbeszéléséről, a Bölcső és bagoly címűről! A címben szereplő mindkét szó jelképértékű. A bölcső jelenti az otthont, és jelenti a nagyobb családot, a falut, melynek láttán mindig megdobbant a szíve.
A bagoly a könyv felett virrasztó embert jelképezte, tehát a tudományt, melyhez hosszú út vezetett a székely falutól a klasszikus írók rangos soráig. Bagolyként sok ezer esti órát töltött a tudományok és az írásművészet tanulmányozásával. Ennek nyomán eljutott a székely népélet művészi megrajzolásának szintjére. Elbeszéléseiből, regényeiből és színművei-ből kirajzolódik nélhány fontos „tartópillér”, társadalmi fogalom. A szeretet áthatja gyermekkorát.
Tamási az életnek minden jelenségéből tanult, de legfőbb nevelője mégis a család, mely szívósságra, fegyelemre és a szülők iránti engedelmességre nevelte. A székely néptől tanult tréfás szólásaival ízessé, derűssé tette műveit. Mondatainak szerkezetében felismerjük a székelyekre jellemző körülményeskedő fogalmazást. Az ő története tündérkirályfival indul, de megtörténik a nagy átalakulás, a hős, aki maga Tamási, kiverekedte magát a paraszti sorból: tanult, világot látott, író lett, a szó igazi művésze.
A bagoly mint jelkép végig jelen volt írói pályáján.
Uráli bagoly (Strix uralensis)
60 cm. Nagy termetű, fakó színű és hosszú farkú bagolyfajta. Világos színű tollazatát sűrű, sötétbarna hosszanti sávozás mintázza. A farka vége lekerekített. A szárnya is, a farka is barnán keresztsávozott. Tollfüle nincs. Az arcfátyla szürkésfehér, gyűrűs rajzolat nincsen rajta. A szeme sötétbarna. Hangja: magasan hangzó „hau-hau-hau”.
Béldi Miklós ornitológus az alábbi sajátosságokat írta le róla: Ahol megtelepszik, ott aránylag hamar feltűnik, éjjel és nappal egyaránt vadászik. Dombvidéken az őszi és tavaszi vonulás idején kerül a vadászok és a természetjárók szeme elé. Őszön északról érkeznek uráli baglyok. A szeme kicsi és sötét. Étrendje nagyon változatos, mókus és más emlősök is az érdeklődési körébe tartoznak. Kis madarakat is megközelít, és erős karmaival elragadja őket. Miként fajtársai, ő is fehér tojásokat rak, 3-4 tojását a faodúban lévő fészkében költi ki. A sziklahasadékokat, üregeket is jó fészkelőhelynek tartja.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
