Bankunió és deficiteljárás
Az Európai Unió számára 2013 a bankunió éve volt, az uniós intézmények nagyrészt megtették, amit meg kellett tenniük, és nagyvonalakban már látszik, hogyan akarják elkerülni, hogy a jövőben közpénzből kelljen bankokat megmenteni.
Az Európai Unió számára 2013 a bankunió éve volt, az uniós intézmények nagyrészt megtették, amit meg kellett tenniük, és nagyvonalakban már látszik, hogyan akarják elkerülni, hogy a jövőben közpénzből kelljen bankokat megmenteni.
Újabb megrázkódtatással indult az idei év az eurózóna számára. Bár Ciprus már tavaly jelezte, hogy uniós segítséget kér, erről csak a kormányváltás után sikerült megállapodni, amikor a szigetország fenntarthatatlan üzleti modellre épülő bankrendszere már az összeomlás szélére került. Annak ellenére, hogy Ciprus 10 milliárd eurós segítséget kapott, szigorúan korlátoznia kellett a pénzmozgásokat, és a bankrendszer átalakítását sem úszhatta meg. Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy Nicosia az érinthetetlennek tekintett, garanciával védett, 100 ezer eurónál kisebb betéteket is meg akarta csapolni ennek érdekében. Ez végül nem történt meg, ám a nagyobb betétekkel rendelkezők kénytelenek voltak lemondani pénzük nagy részéről, magánszemélyek és vállalkozások egyaránt.
Több uniós politikus is azt hangoztatta, hogy ha már létezne a bankunió, ez elkerülhető lett volna, illetve szabályozottabb lett volna a folyamat. Az évek alatt, fokozatosan megvalósuló bankunió legtöbb eleme világos, vagy legalábbis a politikai megállapodás megszületett a tagállamok között. Elfogadták és hatályba léptek az új tőkemegfelelési követelmények, valamint jövőre működni kezd az egységes bankfelügyelet, az uniós jogalkotó intézményeknek pedig sikerült megállapodniuk a bankszanálási és -mentési irányelvről, a betétgaranciák szabályairól. Két héttel az év vége előtt pedig a tagállamok az egységes bankszanálási magállapodással kapcsolatban is dűlőre jutottak. Ennek teljes megvalósítása 10 év alatt, fokozatosan megy majd végbe.
A Brüsszelben csak „program-országoknak” nevezett tagállamok – melyek az EU–EKB–IMF trojkájának segítségéért cserébe kiigazító programot hajtanak végre – közül Írország az év vége előtt lezárta a maga kiigazításait, s kilépett a trojka programjából, visszatérve a piaci finanszírozáshoz. Spanyolország januárban tervezi ugyanezt.
Görögországgal kapcsolatban vegyesek a brüsszeli megítélések. A hivatalos források egyszerre örömüket és reményüket fejezik ki, hogy Athén csökkenteni tudja a költségvetés strukturális hiányát, ugyanakkor éppen ezért lépten-nyomon figyelmeztetik a görög vezetést, hogy hajtsa végre a korábban elfogadott megállapodásban szereplő intézkedéseket. A brüsszeli sajtó mindeközben arról cikkez, hogy 2014-ben rés nyílik majd a görög büdzsén, amelyet valószínűleg újabb uniós milliárdokkal kell majd betömni. Egyes véleményformálók pedig arra is figyelmeztetnek, hogy valószínűleg elkerülhetetlen lesz, hogy a magánhitelezők után az Athénnak kölcsönadó országok is engedjenek a görögök fenntarthatatlan, tetemes adósságából.
Bár az idén megválasztott új izlandi kormány bejelentette: felfüggeszti az uniós csatlakozási folyamatot, egyelőre mégsem akarnak belépni az EU-ba, 2013-ban az Európai Unió bővítése sem állt le. Horvátország, amely a magyar uniós elnökség alatt sikeresen lezárta csatlakozási tárgyalásait, nyáron az EU tagja lett. 2013-ban pedig arról is döntés született, hogy Szerbiával megkezdődnek a hivatalos csatlakozási tárgyalások.
Ehhez elválaszthatatlanul kapcsolódik, hogy uniós közvetítéssel történelminek nevezett megállapodás jött létre Szerbia és Koszovó között. Viszonyuk normalizálása ugyanis mindkét ország uniós közeledésének feltétele. Kulcsszerepet játszott az Európai Unió külügyi főképviselője, Catherine Ashton abban is, hogy vezetésével a nagyhatalmak és Németország félévre szóló átmeneti megállapodást kötöttek Iránnal, melynek lényege, hogy enyhülnek a Teheránnal szembeni szankciók, ha az iszlám köztársaság enged atomprogramjából.
Az Európai Unió működése szempontjából létfontosságú volt az a februárban született megállapodás is, amellyel az állam- és kormányfők lefektették az EU 2014 és 2020 közötti többéves pénzügyi keretének sarokszámait és fő feltételeit. Ezt követően az év végéig lehetségessé vált a részletszabályok kidolgozása.
